Kína nem fogad szót Európának

2009. november 30., 07:46

Kína elhárította az újabb európai nyomást arra vonatkozóan, hogy hagyja erősödni valutáját, de megígérte, hogy mindent megtesz a klímakonferencia sikeréért

Kína a Nankingban tartott 12. Kína-EU csúcson hétfőn elhárította az újabb európai nyomást arra vonatkozóan, hogy hagyja erősödni valutáját, miközben megígérte, hogy mindent megtesz a közelgő koppenhágai klímakonferencia sikeréért.

A kínai nemzeti valuta árfolyamának kérdésében Pekingre nehezedő nyomás nem igazságos - vélte Ven Csia-pao kínai kormányfő José Manuel Durao Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével és Fredrik Reinfeldttel, az EU jelenlegi elnökségét adó Svédország miniszterelnökével folytatott megbeszéléseit követő tájékoztatóján. Ugyanakkor megerősítette, hogy az ország fokozatosan megteszi a maga lépéseit, de egyelőre a jüan stabilitásának megőrzésében érdekelt. A válságban megtapasztaltak is azt igazolják, hogy a világ is ebben érdekelt - mondta Ven.

Most egyes országok egyrészt szeretnék a jüant felértékeltetni, másrészről kereskedelmi protekcionista intézkedéseket hoznak Kína ellen - jegyezte meg a kínai kormányfő és később kifejezte reményét, hogy az EU enyhít a csúcstechnológiai exportot érintő korlátozásain.

A globális éghajlatváltozás kapcsán a miniszterelnök ismét leszögezte, hogy a károsanyag-kibocsátás visszafogásának tekintetében a fejlett országoknak kell elöl járniuk, miközben anyagi támogatást kell biztosítaniuk a fejlődőknek, el kell látniuk modern technológiával a szegényebbeket. Egyben megerősítette Kína 2020-ra tett önkéntes vállalását a széndioxid-kibocsátás csökkentésére.

"Mindenki megteszi a maga kötelezettségvállalását" - mondta José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke Nankingban  - "majd meglátjuk a végén, hogy ezek a vállalások együttesen elegendőek lesznek-e ahhoz a minimumhoz, amit - a tudomány állása szerint - teljesítenünk kell. Egyelőre még nem tartunk ott" - jegyezte meg Barroso, aki sajtójelentések szerint kitért arra is, hogy az Európai Unió és Kína között vannak kérdések, amelyekben nincs egyetértés, de ugyanakkor a közös érdekek nem kérdőjelezhetők meg.

A csúcsértekezlet öt együttműködési megállapodás aláírásával zárult. A megállapodások között szerepel tudományos és technológiai együttműködés, a közel kibocsátásmentes széntechnológia EU-Kína projekt második szakaszának elindítása, keretmegállapodás az építőipari energiahatékonyság és minőség területén, a kínai kereskedelem és befektetés fenntartható fejlesztését támogató rendszer és a hatékonyabb környezetvédelmi irányítás programja. A dokumentumok ünnepélyes aláírásán jelen volt Ven Csia-pao, José Manuel Durao Barroso és Fredrik Reinfeldt.

Kelet-Európa bukja a legnagyobbat a válsággal
Obama: Amerika egyetemes értékeket közvetít
Japán kijött a gödörből

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok

2012. május 25., 19:14
Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok

A napsütéses órák száma és az adósságdinamika mintha egyenes arányban állna egymással, minél délebbre megyünk annál nagyobb a baj - így van ez Spanyolországon belül is. Az autonóm tartományoknak annyi pénzre van szükségük év végéig, amennyi toxikus eszközt a bankrendszer az esztelen ingatlanfejlesztéseknek hála "összeszedett". De ki adott nekik pénzt eddig?

Facebook