Korrupció: a gazdasági és a politikai szereplők is sárosak

2010. március 25., 13:12

Egy korrupcióval kapcsolatos kutatásból kiderült, hogy a megkérdezettek szerint a gazdasági élet szereplői csupán hajszállal kevésbé érintettek a korrupcióban, mint a politikai szereplők

A DGS Global Research 1200 cégtulajdonos és vállalatvezető megkérdezésével készített felmérést a korrupcióval kapcsolatban, az eredményekről egy konferencia keretében számoltak be, melyen munkatársunk is részt vett. A felmérésből kiderült, hogy a megkérdezettek szerint a gazdasági élet szereplői csupán hajszállal kevésbé érintettek a korrupcióban, mint a politikai szereplők.

A kitöltők a politikai élet besározottságát szinte maximális mértékűnek ítélték (10-es skálán 9-es), azonban véleményük szerint a gazdasági élet sem mutat sokkal pozitívabb képet (10-es skálán 8-as) Megítélésük szerint nem pusztán arról van szó, hogy egyes pénzéhes emberek szeretnének minél nagyobb mértékű „bevételre” szert tenni, hanem szinte mindent áthat a probléma.

A következő kérdésben nincs kifejtve, hogy a „legmagasabb szint” alatt mire is gondoltak a kutatás készítői, de  nem lehet kétséges, hogy a választ adók a politikai és a gazdasági elitre egyaránt gondoltak válaszaikban. Alig 2 százaléknyi azoknak a válaszoknak az aránya, amely szerint a legfelsőbb szinteket a korrupció nem érinti, azaz itt is visszaköszön az a már korábban is bizonyított állítás, hogy korrupciómentességről sehol, semmilyen szinten nem beszélhetünk.



Lobbizás és korrupció

A lobbizás és a korrupció bizonyos szövegkörnyezetben gyakran szinonimaként jelentkező fogalompár. Annak ellenére így van ez, hogy a lobbizás nemzetközileg is elfogadott tevékenység, ugyanis „A lobbizás a kapcsolatok kiépítését és fenntartását, negatív intézkedések hatásának kivédését, előnyök szerzését szolgálja, szigorúan a törvényes keretek adta lehetőségek között. Elsődleges hangsúlya a kommunikáción van. Törvénytelen formája a korrupció, illetve a megvesztegetés.” Nem véletlenül tették fel a következő kérdést a felmérésben - tudta meg munkatársunk az eredményeket ismertető konferencián.


A választ adók több mint egyharmada szerint a két fogalom mögött meghúzódó tevékenységek közötti összefüggés, összefonódás egyértelmű; azok csak együttesen léteznek. Viszonylag sokan vannak (14%) az ingadozók, akik nem tudnak egyértelmű állásfoglalást mondani e kérdésben. Esetükben az információhiány és a fogalmak tisztázatlan tartalma egyaránt előfordulhat. A résztvevők fele viszont nem lát összefüggést, azaz hisz abban, hogy a lobbizás korrupció nélkül is sikeres lehet.

Lehet-e versenyképes egy vállalkozás, ha tiszta marad?


A korrupció és a versenyképesség összefüggéseit boncolgató kérdésre adott válaszok erősen megoszlanak. Az „igen” választ adó 29% (tehát akik szerint korrupció nélkül is lehet versenyképes egy vállalkozás) összetétele különösen érdekes: 30 százalékuk cégtulajdonos, 42 százalékuk felsővezető, 35 százalékuk középvezető. Tehát e kör képviselői vélhetően a saját szervezetüket „tisztának” érzik.


A pesszimista választ adó 56 százalékos többségének megoszlása az alábbi: 57 százalékuk cégtulajdonos, a felsővezetőket 47% képviseli, éppúgy, mint a középvezetőket. Az ingadózók között a legtöbben a középvezetők vannak e körből (18%), míg a cégtulajdonosok 13 százaléka, a felsővezetők 11 százaléka bizonytalan. A legpesszimistábbak (vagy legrealistábbak?) tehát a cégtulajdonosak.

Egy kis korrupcióra mindig készen állunk
A Volánbusz kapcsán jöttek a kenőpénzek
10 év: 756 korrupciós bűncselekmény volt évente 

A válság miatt visszafordult a fehéredés

Lovász Márton

Privátbankár

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook