Az idei második negyedévben is világszerte nőtt az eladott mobiltelefonok száma, a készülékek átlagos ára azonban csökkent, elsősorban az egyre élesebb verseny miatt - derül ki a Gartner informatikai piackutató jelentéséből
A vállalat összesítése szerint az április-júniusi időszakban 325,6 millió mobilt adtak el világszerte, 13,8 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. A gyártók haszonkulcsa és a készülékek átlagos értékesítési ára közben csökkent, az éles verseny mellett főként azért, mert a dollár erősödött az euróhoz képest.
A negyedév fontos fejleménye, hogy az úgynevezett tábla számítógépek - mint például az Apple-féle iPad - megjelenése egyáltalán nem vetette vissza az okostelefonok forgalmát, a Gartner szerint azért, mert a felhasználók továbbra is jobban kedvelik a kisebb méretű készülékeket.
Összesen 61,6 millió okostelefont adtak el a második negyedévben, 51 százalékkal többet az előző évinél, az okostelefonok forgalmának növekedése így messze meghaladja a mobiltelefon-piac egészének bővülését, az összes eladott készüléket tekintve pedig az előző negyedévi 17,3 százalékról 19 százalékra nőtt az apró, zsebben hordható számítógépként működő okostelefonok aránya.
A piac egészét figyelembe véve változatlanul a Nokia a legnagyobb szereplő. A finn gyártó részesedése 36,8 százalékról 34,2 százalékra csökkent, de így is jóval a második helyezett Samsung előtt áll. A dél-koreai gyártó 19,3 százalékról 20,1 százalékra növelte piaci részarányát, míg a harmadik, ugyancsak dél-koreai LG részesedése az előző évi 10,7 százalékról 9 százalékra csökkent.
MTI
Címlapon
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
Legfrissebb híreink
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- Szenior finanszírozási munkatárs [BA-KGP1] - Focus Consulting Kft.
- FINANCIAL POSITIONS (SSC, with Fluent English knowledge) - PBS International Kft.
- Financing Business Support Professional (Dutch speaker) - PBS International Kft.
- SAP Fixed Asset Systems Analyst - PBS International Kft.
- Termelési kontroller - Hire-One Kft.





_fill_200x116.jpg)










