Hatszázmillió forintból európai viszonylatban is egyedülálló analitikai laboratórium épül az MTA Atommagkutató Intézetében (ATOMKI)
A fejlesztés legfontosabb eleme az a gyorsítóval egybeépített tömegspekrométer (AMS), amely berendezésből mindössze három darab van a világon - mondta Veres Mihály, a projektet irányító Isotoptech Zrt. elnök vezérigazgatója az MTI-nek.
Az egymillió eurós, svájci fejlesztésű berendezéssel a cég a jelenleg évi ötszáz körüli nagy pontosságú analitikai vizsgálati kapacitását tízezerre tudja növelni - tette hozzá.
Veres Mihály hangsúlyozta: a hazai analitikai iparban is áttörést jelentő beruházással folytatni tudják a bioszférában történő méréseiket például atomerőművek, nukleáris hulladéklerakók hatásvizsgálatában, de lehetőség nyílik gyógyszeripari, régészeti vagy környezetvédelmi - vízbázis-védelem, klímakutatás - analízisek elvégzésére is.
Az AMS berendezéssel a bioszférába beépülő szénizotóp kimutatása és nyomon követése nagy pontossággal és a jelenleg alkalmazott technológiáknál sokkal gyorsabban elvégezhető, így például a gyógyszeripar a hatóanyagok felszívódását, kiürülését és egyéb hatásait tudja nyomon követni. A régészeti kutatásoknál a kormeghatározás a mostani technológiáknál jóval kisebb mintamennyisé útján is elvégezhető lesz.
Hozzátette: olyan nagy pontosságú monitoring tevékenységre is alkalmassá válik a kutatóközpont, amivel bioerőművek működését is vizsgálni lehet. Jelenleg Magyarországon egy cég sem képes a légkörből nagy pontossággal kimutatni, hogy egy bioerőmű pontosan milyen összetételű tüzelőanyagot használ. Ez azért is fontos, mert a kormány évente több tízmilliárdos tétellel támogatja az ilyen erőművek működését, nem mindegy tehát, hogy azok betartják-e működési szabályokat.
Mint mondta, a projekthez az Új Magyarország Fejlesztési Terv kereteiből összesen 100 millió forintot nyertek az AMS berendezés beszerzéséhez és a hozzá kapcsolódó rendszerfejlesztéshez. Az ATOMKI a saját debreceni telephelyén megvalósuló beruházáshoz további 40 millió forinttal járult hozzá, így a központ kutatói is használhatják a cég által kialakított analitikai labort.
Az Isotoptech Zrt. a jelentős piacbővülési lehetőség és az eddigi fejlesztések miatt a kezdeti nyolcról húszra növelte dolgozói létszámát, de a piaci eredmények függvényében további kutatókat is munkába állítanak az ősszel elkészülő 400 négyzetméteres laboratóriumban - fűzte hozzá Veres Mihály.
MTI
Címlapon
Nem kell betojni a törvénytől – 5 tévhit a bérkompenzációról
Miközben a hazai vállalkozások jelentős része nem tudja az elvárt bérkompenzációt biztosítani alkalmazottainak, az erre képes munkaadóknak is sokszor komoly fejtörést okoz a bérkompenzációval kapcsolatos kötelezettségek pontos értelmezése. Számos elterjedt tévhittel találkozhatunk, melyek közül az öt legjellemzőbbet mutatja be a BDO alábbi összegzése.
Forintos gondjaink
- 57 ezres emelést kaphat az orvosok fele
- Elkészült a lista: ezeket az ingatlanokat veszi meg az állam
- Kohéziós Alap: milliárdos bírságot kaphat ma Magyarország
- Tényleg a végtörlesztés volt a hibás, februárban fordulat jött
- Az állami cégek 22 milliárdot költenek bérkompenzációra
- Átcsoportosítás: 1,2 milliárd kormányzati kommunikációra
- Hivatalos: egyelőre 143 milliárd forintnyi támogatást buktunk
- Senki sem menekülhet - már a busókat is vizsgálják az adóellenőrök
- Nem kell betojni a törvénytől – 5 tévhit a bérkompenzációról
- Cséfalvay szerint a gyakorlatban nem lesz kohézióspénz-befagyasztás
Legfrissebb híreink
- Senki sem menekülhet - már a busókat is vizsgálják az adóellenőrök
- Cséfalvay szerint a gyakorlatban nem lesz kohézióspénz-befagyasztás
- A végére felhúzták egy kicsit a BUX-ot
- Nem érinti a fájlcserélőket? - az ACTA-t az Európai Bíróság vizsgálja
- Válságban a nyugdíjrendszerek: több embernek kell dolgoznia több ideig
- Amire nem is figyeltünk: baj van a norvég gazdasággal
- A legmélyebb pincében ás lefelé az építőipar
- Jelentősen gyengült a forint, több ok is van a háttérben
- Tényleg a végtörlesztés volt a hibás, februárban fordulat jött
- Adótartozások: miattuk hiányzik 2215 milliárd forint a kasszából
- Hivatalos: egyelőre 143 milliárd forintnyi támogatást buktunk
- Bekeményít az EU? – A románoktól visszavontak pénzeket, rólunk órákon belül döntenek
- Elkészült a lista: ezeket az ingatlanokat veszi meg az állam
- Matolcsy ennyit tud tenni az olcsóbb benzin érdekében
- Mehetnek a milliárdok: Brüsszel rábólintott az FHB állami megsegítésére
- Tovább húzza a nadrágszíjat a kormány: máris igazítanak a büdzsén
- Jelentősen gyengült a forint, több ok is van a háttérben
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- Pénzügyi elemző [BA-KGP1] - Focus Consulting Kft.
- Senior Projekt Kontroller [BA-KSK1] - Focus Consulting Kft.
- Treasury munkatárs [BA-KGP1] - Focus Consulting Kft.
- Számviteli munkatárs [ST-DCOAES02] - Focus Consulting Kft.
- Accounts Payable Team Leader [ST-RBAPTL01] - Focus Consulting Kft.





_fill_200x116.jpg)










