Vasárnap tartja alakuló rendezvényét a "Szövetség a Jövőért Mozgalom", amelyet Szili Katalin, az Országgyűlés volt szocialista elnöke alapított
Szili Katalin elmondta, a társadalmi baloldal újjáépítésén dolgozik, ennek kapcsán hozta létre a mozgalmat. Hangsúlyozta: nem alapít új pártot, továbbra is az MSZP-ben kíván politizálni.Az MTI úgy tudja, a budapesti rendezvényre nagyjából 200 embert várnak az országból, de a mozgalomhoz már több mint ezren csatlakoztak. A rendezvényen várhatóan döntenek majd arról, hogy társadalmi vitára bocsátják a mozgalom vitairatát, amelynek címe: Szakítás a múlttal, hitelesség és újjászervezés.
A dokumentumot Szili Katalin jegyzi. A szocialista politikus a dokumentumban egyebek között arról ír, nemcsak hiteles, hanem új politika is kell, ma már nem lehet kizárólag a hagyományos jobb- és baloldali választóvonalakból eredő régi prioritások alapján válaszokat keresni. Ezt azzal indokolta, hogy súlyos, minden korábbinál rémisztőbb egyenlőtlenségek szabdalják a társadalmakat, kimerülőben vannak a természeti és fosszilis erőforrásaink, változóban van a klímánk.
Álláspontja szerint csakis a közösségvállalásban, illetve a közösségi megoldásban reménykedhetünk, olyan politikai kultúrát, mozgalmat kell teremteni, amely a közélet iránt érdeklődő emberek számára egyénenként is az élet kiteljesedését jelentheti.
A vitairat főbb témái között szerepel például a tisztesség, a munka, a művelt, versenyképes társadalom, az aktív, jóléti állam, a sokszínű gazdaság és a korszerű nemzetpolitika. Szili Katalin a vitairatban azt a korábbi javaslatát is megismétli, hogy át kellene tekinteni a privatizációs megállapodásokban, szerződésekben vállaltak betartását.
A vitairat tartalmazza azt is, hogy korszerű nemzetpolitika kidolgozására van szükség, mert változtatni kell azon a szemléleten és gyakorlaton, hogy a magyarságpolitika kizárólag a határon túli ügyeket érinti. A magyarságstratégiának és a magyarságpolitikának együttesen kell kezelnie az anyaországbeli magyarokat, a hazai nemzeti és etnikai kisebbségeket, a Kárpát-medencei magyarságot, valamint a szórványban élő magyarokat. Szili Katalin a dokumentumban úgy fogalmaz: itt az idő, hogy mindazok, akik a baloldali társadalmi szemlélet érvényesülésében érdekeltek, összefogjanak és szövetséget kössenek.
Sólyom és Orbán a legkevésbé utált politikusok
Százak álltak be Szili mögé
Orbánt szeretjük a legjobban
Hogyan tovább? Szili még nem döntött
MTI
Címlapon
Varga Mihály elárulta, mennyi pénzt hozhat az IMF
2012. február 04., 11:40
Az IMF–EU-megállapodás nyomán létrejövő pénzügyi biztosíték lehetőséget teremt arra, hogy a forintárfolyam stabilizálódjon, az állampapírhozamok csökkenjenek, s így több tízmilliárdos megtakarítás jelentkezzen a büdzsében – mondta Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.
Szárnyakat adunk vágyainak
- Mit tegyen, aki bankkártyával vett Malév jegyet?
- Még ki sem hűlt a Malév, a konkurencia máris beindult
- Orbán: nem lehetetlen a Malév újraindulása
- Járatok törölve, reggel hatkor leállt a Malév
- Sajtóhírek szerint a kínaiaknak nem kell a Malév
- Letérdelt a Malév: kihirdették a rendkívüli moratóriumot
- Mit érdemel az az utas, aki a Malévtól vett repülőjegyet?
- Melyik lesz a Malév utolsó járata?
- A kormány felkészült a Malév esetleges leállására
- Nyugdíjtrükk és elbocsátások: nem csak a Malév szenved
- A Malév működésének finanszírozása január végétől ellehetetlenül
- Megágyaztak a Malév csődjének: reggel 7 óta kiemelt jelentőségű a társaság
Legfrissebb híreink
- Putyin beszámoltatta a Gazprom vezéreit
- Több mint egymillióan tartoznak az adóhatóságnak
- Csak 13 Malév-gép indult volna ma, rend van Ferihegyen
- Nem vették a szeszt tavaly év végén a magyar vásárlók
- Pluszban végzett a BUX, visszapattant a 290-ről az euró
- Új légitársaságot alapítana az állam a Malév romjain
- Orosz atomerőmű építésébe száll be a Ganz
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Kisvárosnyi ember kerülhet utcára a Malévtől, de jön a Ryanair (videóval)
- Óvatosan az OTP-vel! (Erste elemzés)
- Ne féljünk az államcsődtől, mert az jót hozhat nekünk
- Bekeményített a NAV: nem úszták meg a mulasztók
- Öveket becsatolni: már nem Orbán Viktor mozgatja a forintot
- Befolyásolhatták a Tibort: berágtak a svájciak
- Még ki sem hűlt a Malév, a konkurencia máris beindult
- Új légitársaságot alapítana az állam a Malév romjain
- A Hiltonban beváltható az Erzsébet-utalvány, a Tesco-ban nem





_fill_200x116.jpg)










