Változott a KRESZ - tesztelje tudását és nyerjen!

2010. június 28., 14:34

Januártól több mint 60 helyen változott meg a KRESZ. Tesztelje kerékpáros KRESZ-ismereteit és nyerjen fényvisszaverő karpántot! (x)

Januártól több mint 60 helyen változott meg a KRESZ. Tesztelje kerékpáros KRESZ-ismereteit és nyerjen fényvisszaverő karpántot!

Az utóbbi időben sok olyan híradást lehetett hallani a médiában, ami gyalogátkelőhelyen történt halálos kimenetelű balesetekről, biciklisgázolásokról szólt és rendkívül felháborította a közvéleményt.  Mindemellett egyre több kerékpárost látni az utakon, így nyomós érv szólt amellett, hogy rendezni kell a gyalogosok, kerékpárosok és az autósok viszonyát az utakon.

Hosszú huzavona után fogadták el végül a KRESZ módosítását, ami 2010. január 1-jétől több mint 60 helyen változtatta meg a jogszabályt. Eredetileg 2009 szeptemberétől szerették volna életbe léptetni az új előírásokat, így több hónapos volt a csúszás a tervekhez képest. A jogszabály előkészítése két és fél évet vett igénybe, és sok vita övezte a módosítást, melybe bekerültek az autósok és a kerékpárosok számára is kedvező újdonságok.

A gépjárművezetőkre vonatkozó szabályok

A szabályozás szerint  a gépjárművezető csak és kizárólag olyan sebességgel közelítheti meg a gyalogátkelőhelyet, amely mellett elsőbbségadási kötelezettségének eleget tud tenni. A gyalogos ugyanakkor nem léphet le a gyalogátkelőhelyről váratlanul és közvetlenül a közeledő autó elé. Korábban tervben volt erre vonatkozóan 30 km/h sebességkorlátozás bevezetése, de ennek ötletét a jogalkotó elvetette. A kiindulópont minden bizonnyal a bírói gyakorlat volt, mely szerint a kijelölt gyalogosátkelőhely optimális megközelítési sebessége 25–35 km/h.

Eltörölte a jogszabály a vasúti átjárók megközelítésére vonatkozó 30 km/h, ill. 40 km/h sebességkorlátozást, ellenben előírja, hogy a vasúti átjárót fokozott óvatossággal kell megközelíteni, figyelembe véve az esetlegesen elhelyezett sebességkorlátozó táblákat.

A tilosban történő parkolást érintő fontos változás, hogy a jármű elszállításához nem lesz kötelező a rendőr jelenléte, elegendő, ha egy közterület-felügyelő jelen van a helyszínen és később értesítik a rendőrhatóságot.
Új közlekedési jelzőtáblák is megjelennek, ilyen például a torlódásveszélyt jelző piros keretes háromszög, illetve az autópályán engedélyezik az elektronikus jelzőtáblák használatát is. Különösen balesetveszélyes helyeken lehetőség lesz arra, hogy a jelenleginél nagyobb, fényvisszaverős sárga háttéren helyezzenek el közlekedési jelzőtáblát.

Szigorúan rögzíti a jogszabály a rendszámok láthatóságával kapcsolatos előírásokat. A gyermekek védelme érdekében 150 centinél alacsonyabb gyerek csak gyári, biztonsági övhöz, annak kapcsolódási pontjaihoz rögzíthető gyerekülésben szállítható.

A kerékpárosokra vonatkozó előírások is módosulnak

Az autósnak kanyarodáskor elsőbbséget kell adnia a kerékpáros részére. A kerékpáros viszont nem köteles minden esetben a kerékpárúton közlekedni. Amennyiben a biciklis az úttesten közlekedik, már nem kell az úttest szélére húzódnia, szigorú jobbra tartási kötelezettségére figyelni.

Lakott területen kívül megfelelő védőfelszereléssel (pl.: sisak) a kerékpár megengedett legnagyobb sebessége 50 km/h, kerékpárúton 30 km/h, gyalogos- és kerékpárúton 20 km/h, járdán 10 km/h. 
További újdonság a nyitott kerékpársáv megjelenése. Ezen előírás szerint a járdán lévő kerékpárutakon nem akadályozhatja a biciklivel közlekedő a gyalogosokat. A biciklisek ezentúl forgalommal szemben is behajthatnak az egyirányú utcába, amennyiben kiegészítő tábla engedélyezi azt.

A kerékpárosokra vonatkozó új jogszabályi előírás, hogy a közlekedési lámpánál a várakozó kocsisor előtt egy felfestett vonalon kell megállniuk (előretolt biciklifelálló). Eddig a vonalig előremehetnek, és zöldnél elsőként tekerhetnek át a kereszteződésen.

Figyeljenek a megváltozott előírásokra és egymásra az utakon, biztonságos vezetést kívánunk!

Tesztelje kerékpáros KRESZ-ismereteit és nyerjen fényvisszaverő karpántot! >>

(x)

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok

2012. május 25., 19:14
Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok

A napsütéses órák száma és az adósságdinamika mintha egyenes arányban állna egymással, minél délebbre megyünk annál nagyobb a baj - így van ez Spanyolországon belül is. Az autonóm tartományoknak annyi pénzre van szükségük év végéig, amennyi toxikus eszközt a bankrendszer az esztelen ingatlanfejlesztéseknek hála "összeszedett". De ki adott nekik pénzt eddig?

Facebook