3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Fővárosi Ítélőtábla pénteken két pénzügyi intézmény - az UniCredit Leasing Hungary Zrt. és a UniCredit Leasing Immo Truck Pénzügyi Szolgáltató Zrt. - devizaperét tárgyalja másodfokon.

Az első fokú bíróság mindkét pénzügyi intézmény keresetét elutasította a szeptemberben megtartott tárgyalásokon.

A bíróságnak másodfokon is arról kell döntenie, hogy tisztességesek-e a magyar állam ellen pert indító pénzügyi intézmények egyoldalú szerződésmódosítást - például kamat-, költség-, vagy díjemelést - lehetővé tevő rendelkezései az általános szerződési feltételekben.

Hogy áll eddig a persorozat?

A bíróság eddig első fokon összesen 65 ítéletet hozott, ebből 62 felperesi keresetet utasítottak el teljesen, három esetben részben helyt adtak a keresetnek. Egy pénzintézet visszalépett, három pert - az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank közös keresetét, az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet, továbbá az OTP Ingatlanlízing magyar állam ellen indított perét - az elsőfokú eljárásban felfüggesztettek azért, mert a bíró az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult.

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla is az Alkotmánybírósághoz fordult az EvoBank Zrt. magyar állam ellen indított perében. Így indult a másodfokú tárgyalások sorozata szeptember 29-én, múlt hétfőn. Október elsején egy másodfokú per lett volna, de a magyar állam elállt a fellebbezéstől, így a Milton Hitelezési Zrt. ügyében szeptemberben kihirdetett elsőfokú ítélet válik jogerőssé, a pénzintézet általános szerződési feltételei érvénytelenek és tisztességtelenek.

Több jogerős ítélet


A múlt héten kiderült, hogy ehhez hasonlóan több perben jogerőre emelkedik az elsőfokú ítélet, mivel az adott pénzintézet nem fellebbezett, a magyar állam pedig - amely nem értett egyet például az indoklás bizonyos pontjaival - visszavonta fellebbezését. Ebbe a körbe tartozik a Retail Prod Szolgáltató Zrt., a Széchenyi István Hitelszövetkezet, a Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet és a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet is. A K&H Bank ügyében az ítélőtábla felfüggesztette a másodfokú eljárást a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletének a kijavításáig, mivel abban több sorszámozási hibát is vétett. Mindemellett a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla számos per ítélethirdetését elhalasztotta.

Október 9-én, csütörtökön a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla a Sopron Bank Burgenland Zrt. és a Pannon Takarék Bank ügyében helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, amely kimondja, hogy a pénzintézet szerződéses feltételei tisztességtelenek.

Mindeközben még zajlanak az elsőfokú tárgyalások is a Fővárosi Törvényszéken.

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Kiderült, mire számít az Erste
Privátbankár.hu | 2024. április 30. 10:25
A hitelállomány stagnálása mellett a betéteknél növekedést ért el az Erste Csoport. 
Pénzügyi szektor Huszonnégymilliárd forint osztalékot fizet az MBH Bank
Privátbankár.hu | 2024. április 29. 16:47
Rendkívül sikeresnek tartja első évét a társaság.
Pénzügyi szektor Hatalmas osztalékot fizet az OTP és nagy uniós felvásárlásra készül a bank
Privátbankár.hu | 2024. április 26. 12:17
Vételi ajánlatot tettek az egyik uniós országban.
Pénzügyi szektor Elkerekedik a szeme, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2024. április 26. 07:25
Minimálisan gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Pénzügyi szektor Az MNB szigorú szemével ráncba szedte a gyorskölcsönzőket
Privátbankár.hu | 2024. április 25. 10:44
Hatékony, „puha" eszközök bevetésével az MNB két gyorskölcsönző intézmény több, aggályosnak ítélt általános szerződési feltételeit módosíttatta.
Pénzügyi szektor Hoppon maradnak Mészáros Lőrinc bankjának befektetői
Privátbankár.hu | 2024. április 24. 12:57
Nem fizet osztalékot az MBH Jelzálogbank. De ez nem feltétlenül rossz hír.
Pénzügyi szektor Erste-ügyfél? Akkor figyeljen, fontos bejelentést tett a bankja
Privátbankár.hu | 2024. április 24. 12:06
Megszűnik az Azonnali Könnyített Törlesztés szolgáltatás.
Pénzügyi szektor Amundi-közgyűlések futószalagon
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 16:12
Tavaly több mint 10 ezer részvényesi közgyűlésen szavazott az Amundi vagyonkezelő.
Pénzügyi szektor Az MNB elmagyarázta, hogy mi történik az inflációval
Privátbankár.hu | 2024. április 11. 11:45
Az infláció és a maginfláció is a jegybank márciusi Inflációs jelentése előrejelzési sávjának közepén alakult - állapította meg a Magyar Nemzeti Bank márciusi inflációs adatokhoz fűzött elemzése.
Pénzügyi szektor MNB: Fokozott befektetői kockázattal járhatnak a kriptoeszközök
Privátbankár.hu | 2024. április 11. 09:58
A jegybank felkészül a kriptopiaci szereplők felügyelésére.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG