1p
Az év során több jelentős stratégiai megállapodást kötött a Rába-csoport "nemzetközi és európai járműipari társaságokkal", ezzel megerősítheti pozícióját a szektor vezető szereplőinél - mondták el a cég háromnegyed éves eredményeit ismertető sajtótájékoztatóján.

"Olyan stratégiai együttműködéseket kötöttünk a járműipar vezető szereplőivel, amelyek megalapozzák középtávú céljaink teljesítését" - mondta el Pintér István, a Rába elnök-vezérigazgatója a cég háromnegyed éves eredményeit ismertető - az állami tőzsdei kivezetési tervek miatt talán utolsó - sajtótájékoztatóján. A cég továbbra ijs úgy véli, hogy az utolsó negyedév "kiemelkedően erős" lesz, és így az egész évre vonatkozó tervét is fenntartja,. Ez tíz százalékos árbevétel-növekedést és a tavalyival megegyező EBITDA-szintet tartalmaz.

Az első kilenc hónap a korábbi évekhez képest átlagosan erősebb forintot hozott, csak az időszak végén gyengült jelentősen a forint. A cég a nehezebb devizapiaci környezet ellenére is stabil teljesítményt nyújtott - hangzott el. A futómű-üzletágban például a jelentősen alacsonyabb dollárárfolyam ellenére is bővültek az amerikai értékesítések. A célg ugyanakkor nemrég áttért az euróelszámolásra a legnagyobb vevőivel is, így a dollárkockázata eliminálódott - mondta el az elnök-vezérigazgató.
A negyedév végi árfolyamok miatt azonban a devizahitelek átértékelése jelentős veszteséget hozott, elsősorban ezzel indokolják a nettó és a pénzügyi eredményben keletkezett mínuszt.A személygépklocsialkatrész-üzletágra pedig a továbbra is gyenge magyarországi piac nyomta rá a bélyegét. Ennek és a költségoldali nyomásnak ellenére az EBITDA és az üzemi eredmény egyaránt nőtt ebben az üzletágban. (Tulajdonosi kérdésekről, így a nemrég kezdődött nyilvános vételi ajánlatról az elnök-vezérigazgató nem beszélt a rendezvényen.)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40150 39850 40500 -0,45% 0 0 15 381 080 310 HUF 2026-06-10 17:09:56
MOL 3800 3800 3940 -2,36% 0 0 4 575 533 240 HUF 2026-06-10 17:11:48
MTELEKOM 2708 2674 2730 -1,02% 0 0 2 009 473 018 HUF 2026-06-10 17:06:49
RICHTER 11820 11590 11990 -0,17% 0 0 2 776 573 020 HUF 2026-06-10 17:14:01
OPUS 398 383 398 0,00% 0 0 81 694 104 HUF 2026-06-10 17:05:17
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nem volt kedve elmozdulni ma a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 18:31
Vegyesen alakult, alig változott szerdán a magyar fizetőeszköz árfolyama a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Lehangoltan zárt be szerdán este a BÉT
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 18:09
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1141,62 pontos, 0,86 százalékos csökkenéssel, 132 231,01 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Nem csak a magyar tőzsdén nem süt a nap
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 15:48
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán. 
Részvény / Deviza / Áru Úgy tűnik, nem fogja visszasírni a BÉT a mai napot
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 15:22
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,82 pontos nyitás után csökkent szerdán kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru BUX-rekord júniusban? Az OTP lehet a főszereplő
Bukta Gábor | 2026. június 10. 10:44
A Concorde Értékpapír Zrt. várakozásai szerint a BUX index júniusban új történelmi csúcsot érhet el. Ez önmagában nem meglepő, hiszen az index már közel jár a csúcshoz – inkább az irányt és a mozgatórugókat szeretnék előrejelezni. A raliban a vezető szerepet az OTP-bankrészvény játszhatja. A Concorde elemzési üzletágvezetőjének cikke.
Részvény / Deviza / Áru Óvatosan lépett át a bombák földjén Európa, de Pest nem követte
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 09:44
Hiába az újabb légicsapás, rezignáltak a piacok.
Részvény / Deviza / Áru Nem szédül a forint – ennyiért adnak eurót
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 07:24
Felemás a hangulat reggel a devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Sasszézott Amerika, de a tech papírok ezt nézni se bírták a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 06:51
Oldalazás volt a jellemző a keddi napon.
Részvény / Deviza / Áru Nézze csak, mit csinált kedden a forint árfolyama!
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 18:43
Vegyesen alakult, alig változott kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Rossz napja volt a Richternek és a Magyar Telekomnak
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 18:14
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 337,77 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel 133 372,63 ponton zárt kedden.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG