A londoni FTSE 1,50 százalékos, a frankfurti DAX 1,75 százalékos, míg a párizsi CAC 1,79 százalékos mínuszban állt a nyitás utáni percben.
Ben Bernanke a Fed monetáris tanácsának kétnapos ülését követően sajtótájékoztatón jelezte, hogy még az idei évben csökkenthetnek a mennyiségi enyhítés harmadik fordulójának jelenlegi, havi 85 milliárd dolláros méretén. Az amerikai gazdaság megfelelő teljesítménye esetén pedig a jövő év közepén meg is szüntethetik a programot.
A budapesti parketten is eséssel indult a nap. Részletek >>
Kína is fejfájást okozhat
A bejelentés - bár sok elemző számított rá - negatívan érintheti a tőkepiacokat, hiszen a befektetők számára olcsó forrást jelentettek a Fed vásárlásai.
Ronthat a befektetői hangulaton, hogy Kínában tovább esett júniusban a feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index, ami a gazdaság teljesítményének további romlását vetíti előre.
Az európai kereskedést csütörtökön elsősorban az európai BMI-k mozgathatják. A kereskedők figyelemmel kísérik majd az euróövezeti pénzügyminiszterek luxembourgi találkozóját is.
Ázsia is esett
Jelentős mínuszban zárták a csütörtöki kereskedést a legfontosabb ázsiai részvényindexek, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnökének bejelentése, illetve kedvezőtlen kínai feldolgozóipari adatok is rontottak a befektetői hangulaton.
Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei-mutatója 1,7 százalékos csökkenéssel 13014,58 ponton zárt. Az átfogóbb Topix 1,3 százalékkal 1091,81 pontra süllyedt.
Helyi szinten a gyenge kínai feldolgozóipari adatok rontottak a hangulaton: a HSBC által csütörtökön ismertetett felmérés szerint a feldolgozóipari BMI 48,3 pontra süllyedt júniusban a májusi 49,2 pontról. A mutató 50 pont feletti értékei az ágazat bővülését, míg az annál alacsonyabbak visszaesését jelzik.
Szöulban a Kospi 2 százalékkal 1850,49 pontra süllyedt.
A kínai kontinentális piacon a Shanghai Composite - az európai tőzsdenyitás előtt mintegy egy órával - 2 százalékos mínuszban állt, míg ugyanekkor a hongkongi HSI 2,71 százalékkal volt szerdai záróértéke alatt. További árfolyamok >>
A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!
Klasszis Befektetői Klub
2026. január 27., Budapest
Részvényárfolyamok
| részvény | ár | min | max | változás | vétel | eladás | forgalom | deviza | dátum | idő |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| OTP | 37750 | 37750 | 38150 | -1,05% | 0 | 0 | 10 841 987 600 | HUF | 2026-01-15 | 17:05:24 |
| MOL | 3494 | 3410 | 3518 | +2,76% | 0 | 0 | 7 910 645 492 | HUF | 2026-01-15 | 17:07:42 |
| MTELEKOM | 1900 | 1888 | 1920 | -0,84% | 0 | 0 | 870 991 262 | HUF | 2026-01-15 | 17:07:51 |
| RICHTER | 10350 | 10290 | 10370 | +0,49% | 0 | 0 | 1 436 019 060 | HUF | 2026-01-15 | 17:05:23 |
| OPUS | 548 | 547 | 552 | -0,36% | 0 | 0 | 80 556 250 | HUF | 2026-01-15 | 17:05:11 |
| A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra. | ||||||||||
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Holland segítséget köszön Szijjártó Péter – háromból kettőnél tartunk
7 perce
-
Orbán Viktor szerint nem fog visszajönni Ukrajnából az uniós pénz
25 perce
-
Egymilliós támogatás: nagyon közel a határidő
körülbelül 1 órája
-
Befagyott péntekre a forint is
körülbelül 1 órája
-
Zelenszkij ezúttal másfajta segítséget vár, Magyarországra is számít
2 órája
-
Trump mégis megkapta a Nobel-békedíjat – de nem attól, akitől szerette volna
2 órája
-
Visszapattant az amerikai tőzsde
2 órája
- Mutatjuk az Otthoni Energiatároló Program pályázatának tudnivalóit
- Visszatért a Földre négy űrhajósával a SpaceX kapszula a rejtélyes megbetegedés miatt
- Kiderült, miért nem egy napon utalják a nyugdíjakat – Lázár János mégsem szállt ki a munkából? Ez volt a csütörtöki Kormányinfó
- Nagy bajban Ukrajna, Magyarországtól is várják a segítséget
- Változnak a fizetések Magyarországon, futótűzként terjed a fizetési kérelem
- Volodimir Zelenszkij energiavészhelyzetet hirdetett
- Nem találná ki, hol van a legkevesebb jelentkező szavazatszámlálásra
- Fegyveres csoportok vadásznak amerikai állampolgárokra 2026. január 11. 10:01
- László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat 2026. január 15. 10:10
- Új tervvel állt elő Orbán Viktor a választások előtt, már nem konzultál 2026. január 15. 06:40
- Dmitrij Medvegyev viccelt egyet Grönlanddal 2026. január 13. 19:59
- Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől 2025. december 22. 11:27
- Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét 2025. december 17. 14:46
- Hurghada télen: csak erős idegzetűeknek 2026. január 3. 07:11
- Nem lesz túl vidám, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2026. január 5. 07:36
Holland segítséget köszön Szijjártó Péter – háromból kettőnél tartunk
Újabb magyar állampolgár térhet haza venezuelai börtönből, de a háromból egy még nem szabadult.
Egymilliós támogatás: nagyon közel a határidő
Nagy segítséget nyújthat az otthontámogatás, de már csak néhány napig igényelhető.
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Nagyon vették a BMW-ket a magyarok
06:42
-
László Csaba: Közel 2000 milliárd forinttal több kamatot fizetünk az államadósság után, mint a Covid előtt
05:33
-
Pozitív fordulat a cégvilágban: újra mernek tervezni a vállalkozások
16:56
-
A japán autók nimbuszát Európában nem tudta megrendíteni a kínai nyomulás, sőt rekordeladás történt
15:57
-
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban
15:30
-
Milliárdos turisztikai fejlesztés kezdődik a Zselicben és a Dráva mentén
07:20
-
Listán Európa leginkább kritizált síterepei
06:55
-
Budapest nemzetközi platformot épít a régió tervezőinek
06:48
-
NGM: helyzetjelentés a novemberi SZÉP-kártya költésekről
05:42
-
Megnyitotta ezredik útvonalát a Wizz Air
05:29
-
A szocialisták bírálták a kormány önkormányzati politikáját – „Elveszik Eger vagyonát, mi fizetjük meg a hibáikat”
08:01
-
Miért kerül 49.900 forintba egy vadonatúj beépíthető sütő? A válasz meglepően egyszerű
07:35
-
Szürke idő, de néhol kisüthet a nap
07:24
-
Erősen mutálódott H3N2-változat állhat az idei influenzajárvány mögött
19:27
-
25-ös ütfelújítás: egyeztetés az ütemezésről és a forgalmi hatásokról
14:14
-
Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
2025. december 22. 11:27
-
Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét
2025. december 17. 14:46
-
Hurghada télen: csak erős idegzetűeknek
2026. január 3. 07:11
-
Nem lesz túl vidám, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2026. január 5. 07:36
-
Készül az óriási felvásárlás? Orbán Viktor fontos ügyben telefonálhatott szombaton
2025. december 27. 16:28
-
László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat
2026. január 15. 10:10
-
Mindenki túlélhette volna a borzalmas koreai légikatasztrófát egy friss jelentés szerint
2026. január 15. 18:31
-
Zelenszkij ezúttal másfajta segítséget vár, Magyarországra is számít
2026. január 16. 07:09
-
Trump segíthet választást nyerni Orbán Viktoréknak?
2026. január 15. 13:41
-
„Rendkívül barátságtalan lépés” – nagyon berágott a magyar kormányra a lengyel külügyminiszter
2026. január 15. 11:01

