3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Mától lehet kereskedni az Alteo új papírjaival - rögtön át is sorolták a standard kategóriába.

Régóta először van részvénykibocsátás a hazai börzén: ugyan nem új cégről van szó, csak egy meglévő cég tőkeemeléséről, de így is jó hír, hogy megkezdődött a kereskedés az Alteo Nyrt. részvényeivel. A magyar energiaszolgáltató vállalat részvényének jegyzése 5150 forintról indult. A bevezetés napján ifj. Chikán Attila, az Alteo Nyrt. vezérigazgatója nyitotta meg a kereskedést.

Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója ünnepi beszédében bejelentette, hogy az Alteo Nyrt. részvényeinek tőzsdei bevezetése mellett a céget átsorolták a T kategóriából a standard kategóriába.

Nagyon pörög a budapesti tőzsde

Az idei évben vezették be a BÉT 2020-ig tartó új stratégiáját, az átfogó tőkepiaci programot, amit a kedvező befektetői és makrogazdasági környezet is segít - mondta a vezérigazgató. Kiemelte: Magyarország gazdasági teljesítménye kiváló, ezt a Moody's pénteki felminősítése is elismerte, és aznap a BUX átlépte a 30 ezres határt is.

Hozzátette: a BÉT továbbra is Európa legjobb teljesítményű részvénypiaca, a befektetők az idei évben több mint 27 százalékot kereshettek a magyar részvénypiacra történt befektetéssel, a piac forgalma több mint 10 százalékkal emelkedett a tavalyi évhez képest.

Kitért arra, hogy az új stratégia megvalósítását a kormány is segíti, egyik legfontosabb eleme új vállalatok megjelenése a tőzsdén, ezzel kapcsolatban új intézkedést fognak bejelenteni a következő héten. Reményét fejezte ki, hogy az Alteo példáját számos cég követi majd. Idén 3 kötvény és 2 részvény bevezetése valósul meg a magyar piacon.

Jól érzik magukat a tőzsdén

ifj. Chikán Attila, az Alteo Nyrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az Alteo Csoport 2008-as megalakulásakor célul tűzték ki, hogy a növekedés pénzügyi hátterét a lehető legnagyobb mértékben a tőkepiacokon keresztül teremtik meg. A BÉT 2010 óta listázza az Alteo részvényeit, hat éve működnek a tőzsde szabályai szerint. A vállalati papírjaik értéke az elmúlt években megduplázódott.

Elmondta, a finanszírozás megteremtése mellett a legfontosabb tőzsdei értéknek a transzparenciát nevezte, ami minden fenntartható vállalatvezetés alapja. Közölte: szeretnének hozzájárulni az ország legnagyobb iparvállalatai energiastratégiájának, versenyképességének sikeréhez és Magyarország Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Terve 2010-2020 végrehajtásához.

Egy jól sikerült tőkebevonás

Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. 1,389 milliárd forint tőkét vont be a szeptember 26. és október 20. közötti részvénykibocsátása során, a részvények végleges kibocsátási ára 4630 forint lett. A nyilvános értékesítés során - amely már korábban, október 17-én lezárult - 106 672 darab részvényt jegyeztek a magánbefektetők.

Az intézmények számára tartott zártkörű értékesítésen beérkezett igényekből 193 320 darabot elégít ki a társaság. Így összesen 299 992 új részvényt bocsát ki a társaság, ezzel alaptőkéje 205 millió 15 ezer forintra nő a jelenlegi 175 millió 15 ezer 800 forintról. A kibocsátásból befolyó összeget a társaság növekedési stratégiájának megvalósítására kívánja felhasználni.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 18335 18250 18560 -1,42% 0 0 9 164 473 020 HUF 2024-05-08 17:13:21
MOL 3064 2986 3064 +2,13% 0 0 1 764 703 848 HUF 2024-05-08 17:12:40
MTELEKOM 916 915 924 -0,65% 0 0 345 345 684 HUF 2024-05-08 17:05:19
RICHTER 9550 9400 9550 +0,79% 0 0 1 677 086 115 HUF 2024-05-08 17:05:43
OPUS 376 375 390 -1,57% 0 0 197 401 887 HUF 2024-05-08 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ki hitte volna, hogy erre is képes volt a forint?
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 18:32
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nincsenek szavak a BUX rohanására
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 18:09
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 17,96 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 68 900,51 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Rossz hírt kapott a forint
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 11:55
A dollár jól szerepel, ez az inflációs adatra váró forintnak nem túl jó hír. A befektetőket zavarba ejti, hogy a május első napjaiban érkezett foglalkoztatási adat üzenetének ellentmondó nyilatkozatot tett a Fed egyik vezetője. 
Részvény / Deviza / Áru A forint is érzi a közelgő hidegfrontot
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 18:45
Kissé gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Soha nem látott magasságokba jutott a Budapesti Értéktőzsde
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 17:49
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 314,06 pontos, 0,46 százalékos emelkedéssel, 68 882,55 ponton, történelmi csúcson zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Rendkívül pozitív meglepetés jött Magyarországról, ez lehet az aranyárrekordok hátterében
Eidenpenz József | 2024. május 7. 12:05
Jó a hangulat az európai részvénypiacokon, a BUX Index is képes némi további emelkedésre a hétfői csúcsdöntés után. Az OTP és a Richter a nap nyertesei, a Mol és a 4iG a vesztes oldalon vannak. Messze meghaladta a várakozásokat a magyar fogyasztás, gyengült kissé a forint. Valójában mitől emelkedik az arany? Bűnözők pénze-e a bitcoin?
Részvény / Deviza / Áru Fordulat a forintpiacon
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 06:51
Drágább lett az euró és a dollár. 
Részvény / Deviza / Áru Megindult a forint, nézze, mit mutat az árfolyam!
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 18:37
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Megint sosem látott magasságokba emelkedett a BUX
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 17:36
Történelmi csúccsal indította a hetet a BÉT indexe.
Részvény / Deviza / Áru Komoly tervekkel állt elő a budapesti tőzsdén is érdekelt cég
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 16:25
Az AutoWallis 2028-ra már jelentős árbevételt tervez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG