1p
Gene Epstein, a New York-i tőzsde egykori vezető közgazdásza még soha nem volt annyira biztos a Dow Jones emelkedésében, mint most. Véleménye szerint a tőkepiacok elmúlt rendkívülien rossz öt évét a jövőtől való félelem határozta meg. Számításai szerint azonban az átlagosnál sokkal jobb kétéves, illetve ötéves ciklusra lehet számítani, a Dow Jones pedig 15 ezer pont fölé is emelkedhet.

A Barron’s legfrissebb számának világszerte figyelmet keltő prognózisa szerint a következő két évben a jelenlegihez képest legalább tizenöt százalékos emelkedést produkálnak a vezető tőzsdeindexek. Az elemzés szerzője, a New York-i tőzsde egykori vezető közgazdásza, a Barron’s magazin vezetőszerkesztője, Gene Epstein az alapblog.hu-nak adott interjúban prognózisát technikai és tőzsdetörténeti alapon végzett kutatási eredményekkel támasztja alá.

A piacok túltették magukat az euróval kapcsolatos félelmeken

Az elemzés szerint a piaci szereplők többsége túltette magát az euró jövőjével kapcsolatos félelemén, meg van győződve arról, hogy mind Amerikában, mind Európában erős gazdaságélénkítésbe kezdenek a kormányok és a jegybankok.  Az általános piaci hangulatot az a hit is erősíti, hogy Amerikában a közeljövőben nem kezdenek hozzá a külső és belső államadósságok erőteljes lefaragásához, még hosszú éveken át Amerika felvállalja a magas költségvetési hiányt. E tekintetben nem változtat a piaci optimizmuson, hogy a tőzsdézők többsége szerint Barack Obama marad az Egyesült Államok elnöke az idei választások után is, jóllehet a befektetők általában jobban kedvelik a republikánus elnököket.

A szakértő véleménye szerint, aki ma jó helyen akarja tudni a pénzét, az vásároljon részvényeket, azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy ezt az optimista véleményt az amerikai piacokra tartja érvényben. Hozzátette, aki az USA-ban akar részvénypiacokba fektetni azok vegyék figyelembe a devizakockázatokat, és kiemelte, hogy soha még annyira nem volt biztos a Dow Jones emelkedésében, mint most.

Gene Epstein az interjúban elmondta, hogy a tőkepiacok elmúlt öt évét eleve a jövőtől való félelem határozta meg, a piac beárazta a legrosszabb várható forgatókönyveket. Rávilágított arra, hogy csak tavaly a Dow Jones indexben számon tartott vállalatok 10-12 százalékos nyereségrátával ténykedtek, amely rendkívüli teljesítmény. A szakértő azonban úgy véli, hogy a 2011-es év ehhez képest mégis az egyik legrosszabb tőzsdei évnek számít az általa tanulmányozott 141 év sorában. Sőt úgy véli, hogy a legutóbbi öt év átlagosan – még ha 2010 kiemelkedett is - a Dow Jones teljes történetének az egyik legrosszabban teljesítő ötéves ciklusának számít.

Két év alatt 17 ezer pontra is felkúszhat a Dow Jones

A Standard and Poor’s 500 tavaly zéró emelkedést produkált, holott a  benne lévő vállalatok átlagos ár/nyereség hányadosa eleve egyértelműsítette, hogy e  papírok történelmi viszonylatban rendkívül olcsók. A Barron's magazin vezetőszerkesztője szerint a mostani árak már olyan alacsonyak, hogy történeti- és cikluselemzés, - számítás alapján kijelenthető, 3:1 a valószínűsége annak, hogy a Dow Jones 2012-2013-ban eléri a 15 ezer pontot, és 50 százalék az esélye pedig annak, hogy 17 ezer pontosra kúszik fel két év leforgása alatt.

Az elemző rámutatott arra, hogy az amerikai piac alakulását tekintve az átlagosnál rosszabb öt éves ciklusokat mindig az átlagosnál sokkal jobb kétéves, illetve ötéves ciklusok követték, hozzátette, hogy 2007-2011 márpedig a legrosszabb ciklusok egyikének számított, mert alapvetően a félelmek irányították a befektetőket.

Mennyi lesz a P/E?

A szakértő eszmefuttatása szerint, ha idén és jövőre az egy részvényre jutó nyereség a vártnál jobban, 6 százalékra esik vissza és jövőre is ilyen alacsony szinten marad, még akkor is csak 8 százalékot kell emelkednie a Downak, hogy a kétéves ciklus végére elérje a 15 ezer pontot. Ebben a negatív esetben az ár/nyereség hányadosnak a jelenlegi nagyon alacsony 13,1 százalékról csupán 13,6 százalékra kell drágulnia. Abban az esetben, ha a konszenzusnak megfelelően 9 százalék lesz az egy részvényre jutó nyereség, akkor egy elképesztően alacsony 12,8 százalékos ár/nyereség hányados mellett is megvalósul a 15 ezer pont. Gene Epstein szerint a 17 ezer pontos Dow Jones elérése 6 százalékos vállalati nyereségemelkedés mellett is elképzelhető, abban az esetben ha az ár/nyereség arány (P/E) 15 fölé emelkedik.

Az inflációval kapcsolatban Gene Epstein elmondta, hogy ha a következő két évben átlagosan 2,5 százalékos lesz az infláció, és a Dow Jones a következő két évben eléri a 15 ezret, még akkor is olcsóbb lesz, mint 2007-ben, az akkori csúcsakor. Abban az esetben, ha a Dow Jones eléri a 17 ezer pontot, az index még akkor sem számítana történelmileg drágának. Az elemző mindezek alapján úgy véli, hogy egy hosszabb, legalább ötéves "bull-ciklus" kezdeténél tartunk.

A Fed is újabb lökést adhat a tőzsdéknek

A jelenlegi gazdasági helyzettel kapcsolatban az elemző kiemelte, hogy az amerikai piacok alakulását szinte kizárólag a technikai tényezők és az azokhoz kapcsolódó ciklusok határozzák meg. Az euró körüli krízis, Európa esetleges további lassulása természetesen foglalkoztatja az amerikai piaci szereplőket. Olyannyira, hogy éppen emiatt volt oly – különösen technikai szempontból alaptalanul – gyenge a tavalyi tőzsdei esztendő. Hozzátette, hogy ebben az évben viszont éppenséggel e tekintetben vált pozitívabbá a közhangulat, hiszen az európai válság nem terebélyesedik tovább, sőt azt sikerül kontrollálniuk, amely további lökést ad az amerikai tőzsdéknek.

Az Egyesült Államok külső és belső adósságállományával kapcsolatban a közgazdász elmondta, hogy ez nem egy új keletű probléma, egyelőre azonban senki nem számít drasztikus megszorításokra, és olyan kiadáscsökkentésre, melyek ronthatják a vállalati teljesítményeket, erősítenék a munkanélküliséget, és rontanák a vásárlóerőt. Épp ellenkezőleg mindenki azt várja, hogy a Fed és a kormány pénzáramlás könnyítéssel, gazdaságélénkítéssel jön elő megint, amely újabb lökést adhat a tőzsdének. Az adósság és költségvetési problémák amerikai robbanása a szakértő szerint a következő évtized közepén várható.

(A teljes interjút ITT olvashatja.)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40000 39850 40500 -0,82% 39990 40000 6 484 370 620 HUF 2026-06-10 13:20:57
MOL 3810 3800 3940 -2,11% 3808 3810 973 458 042 HUF 2026-06-10 13:20:53
MTELEKOM 2686 2674 2730 -1,83% 2684 2686 767 733 752 HUF 2026-06-10 13:20:53
RICHTER 11660 11590 11990 -1,52% 11640 11660 972 241 710 HUF 2026-06-10 13:20:53
OPUS 389 383 398 -2,26% 389 392 30 406 644 HUF 2026-06-10 13:18:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru BUX-rekord júniusban? Az OTP lehet a főszereplő
Bukta Gábor | 2026. június 10. 10:44
A Concorde Értékpapír Zrt. várakozásai szerint a BUX index júniusban új történelmi csúcsot érhet el. Ez önmagában nem meglepő, hiszen az index már közel jár a csúcshoz – inkább az irányt és a mozgatórugókat szeretnék előrejelezni. A raliban a vezető szerepet az OTP-bankrészvény játszhatja. A Concorde elemzési üzletágvezetőjének cikke.
Részvény / Deviza / Áru Óvatosan lépett át a bombák földjén Európa, de Pest nem követte
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 09:44
Hiába az újabb légicsapás, rezignáltak a piacok.
Részvény / Deviza / Áru Nem szédül a forint – ennyiért adnak eurót
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 07:24
Felemás a hangulat reggel a devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Sasszézott Amerika, de a tech papírok ezt nézni se bírták a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 06:51
Oldalazás volt a jellemző a keddi napon.
Részvény / Deviza / Áru Nézze csak, mit csinált kedden a forint árfolyama!
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 18:43
Vegyesen alakult, alig változott kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Rossz napja volt a Richternek és a Magyar Telekomnak
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 18:14
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 337,77 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel 133 372,63 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Olcsóbb lett az arany és az olaj, így ébredtek az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 17:04
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Repkednek a mínuszok a budapesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 2,84 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru A vezető részvények vegyesen teljesítettek eddig a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:18
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 2,84 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Vége a kövér profitnak? Itt a sokkoló adat, ami földhöz vágta az aranyat, ezüstöt   
Czwick Dávid | 2026. június 9. 11:48
Gyakorlatilag napokra lebénította a legfényesebb fémek piacát az a makroadat, amely még a múlt héten érkezett az Egyesült Államokból. Egyre inkább úgy tűnik, hogy ez jó időre átírta a forgatókönyveket. De mi vár most a befektetőkre? Végleg temethetjük a kövér nyereségeket és az újabb rekordokat? A piacon látszólag ismét elszálltak a kamatvágási remények, az újabb szigorítástól tartva pedig szignifikáns zuhanás bontakozott ki a nemesfémek szinte mindegyikénél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG