Az arany árfolyama 29 éve nem látott emelkedéssel zárta az év első hónapját. Az ezüst pedig még a sárga nemesfémnél is jobban teljesített, és dollárban számolva 16 százalékot meghaladó erősödéssel fejezte be a januárt. Az emelkedések mostani fázisában már egy korrekció lenne szükséges a fenntartható növekedés érdekében, máskülönben a piacok túlpörgése fenyeget.
Az aranypiac.hu tájékoztatása szerint a nemesfémek idén januárban rég nem látott emelkedéssel kényeztették el a befektetőket. Az arany és az ezüst teljesítményével egyértelműen maga mögé utasította a részvény- és a kötvénypiacokat, de a két legfontosabb nemesfém az egyéb ipari nyersanyagokkal és devizákkal szemben is verhetetlennek bizonyult.
A nemesfémek mellett a részvénypiacok is jól teljesítettek
Ugyanakkor a részvénytulajdonosoknak sem lehet okuk panaszra, hiszen mind az amerikai S&P 500, mind pedig az Egyesült Államok 30 legfontosabb tőzsdei vállalatának árfolyamát mutató Dow Jones index is szépen emelkedtek. Érdekes megfigyelés ennek kapcsán, hogy az amerikai részvényárfolyamok januári trendje meglehetősen jó indikátor az év egészére nézve, vagyis amilyen a január, nagy eséllyel úgy alakulhat az év egésze.
Az arany árának aktuális előretörése a hosszútávra tervező befektetők vásárlásainak tudható be. Az aranyba fektető tőzsdén kereskedett alapok közül a világszerte legnagyobb, az SPDR Gold Trust készletei például csak az év eleje óta már 22,6 tonnával növekedtek. Lendület adnak az árfolyamnak ezen túl a további monetáris lazítás körüli spekulációk, amelyekben nem csak az Egyesült Államok és Kína kerülnek említésre, hanem Európa is. Elemzői várakozások szerint a Bank of England a most következő héten a mennyiségi hígítás újabb fordulóját harangozhatja be, ami a nemesfémek további drágulását eredményezheti.
Az ezüstbe fektető tőzsdén kereskedett alapok szintén jelentősen növelték a készleteiket a Bloomberg hírügynökség összesített adatai szerint. Januárban közel 300 tonnányit vásároltak a szürkésfehér nemesfémből, miközben azok a befektetők sem tétlenkedtek, akik fizikai formájában vásárolták az olcsóbbik nemesfémet. Az USA pénzverdéje 6,11 millió unciát (190 tonna) értékesített a népszerű Ezüst Sas befektetési érmékből januárban, ami minden idők második legjobb havi eladási adata.
Görög és portugál csőd veszélye is felfelé hajtja a nemesfémek árát
A nemesfémárak kirobbanó formájukat tehát az erős nemzetközi keresletnek köszönhetik. Ennek hátterében változatlanul az európai pénzügyekkel kapcsolatos aggodalmak állnak. Görögország és Portugália stabilan beírták magukat a hírügynökségek heti jelentéseibe. A görög államcsőd minden eddigi politikai erőfeszítés, pénzügyi mentőöv és adósságelengedés ellenére már csak idő kérdése.
A portugál kormány jelenleg csak 16 százalékos hozamszint felett képes a piacokon tőkét szerezni a tízéves kötvényeire, és ezért hamarosan már újabb külső segítségre szorulhat. Londoni pénzügyi elemzők ennek fényében azt sem zárják ki, hogy 2013-ban akár törlesztés képtelenné válhat. Mindebből jól látszik, hogy a szuverén adósságproblémák kérdése a piacokat még jó ideig foglalkoztatni, és a nemesfémek árát jótékonyan segíteni fogja.
Kisebb korrekció egészséges lenne
Az aranypiac.hu elemzése szerint miközben az arany dollárban számított árfolyama egy rohamos emelkedést követően két hónapja nem látott magasságokba érkezett, az elmúlt héten már erős ellenállási szintekkel találta szembe magát. Egy profitrealizálás kiváltotta kisebb korrekció egészséges reakció lenne ezek után. A leforduló árfolyamnak lenne tere a csökkenésben 1 700 dollárig is, ahonnét következő fázisába léphetne az emelkedés, elsőként 1 790 dollár irányába, 1 700 dollár alatt azonban ingoványos terület kezdődik, amelyre lépve, besüppedhet a kurzus az 1 610-es szintekig.
Az ezüstár eróziója december végén megfordult, és az azóta kialakult emelkedés sikeresen vette a technikai akadályokat. A következő ilyen akadály a most elért 33,85 dolláros szinten tornyosul. Amennyiben magabiztos módon sikerülne a kitörés felfelé, akkor 35,42 dollárig mehetne el a kurzus. Egyelőre a rövidtávú emelkedő trend megvédése a cél az egyre fokozódó korrekciós szükséglet mellett. A korrekció első felvonása 32,50 dollárig nyúlhatna vissza, ahonnét kapaszkodók híján még további 2 dolláros csökkenés is bekövetkezhetne a jelzésértékű 50-napos mozgóátlag magasságáig.
Címlapon
A hazai korrupció miatt mennek nemzetközi terepre a vállalataink
Az adóelkerülés nálunk nemzeti sport, ami lehetetlenné teszi a versenyben való helytállást annak, aki tisztességesen játszik. A hazai korrupció teszi vonzóvá a vállalkozások számára, hogy a nemzetközi porondra menjenek – mondták sikeres magyar vállalkozók a New York Times-nak. Három magyar internetes vállalkozás világszerte összesen 110 millió felhasználót tudott szerezni – „nem az állam csecsén lógva”.
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Elszállt a Budapest Airport aranyat tojó tyúkja
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
- 27 ezer embert rúg ki a HP
- Orbán Viktor: "a kormánynak van B-terve"
- Jobban fial a magyar csőd, az IMF-megállapodás hiányának árát fizetjük
- Rekord: Minden második fiatal magyar felnőtt külföldre szeretne menni
- Hirtelen fordulat a tőzsdéken, ismét 300 forint alá esett az euró
Még több Deviza / Áru
Utánajártunk...
- Folytatódik a magánkaszák vesszőfutása
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Az IMF elárulta, mi az egyik feltétele
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- A Déliből Gödöllőre átszállás nélkül: magasvasútban gondolkozik a BKK
- Másfél-kétmillió ember is rosszabbul fog élni a következő években? (videó)
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
Állásajánlatok
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
- Földre szállt pénzek: meg kell dolgozni a magas hozamért (videó)
- Ügyvédeket kapott csaláson a NAV
- Gyengélkedik az euró: eljött a dollár ideje?
- Exkluzív: állami vállalatokat csábítana a tőzsdére az új vezérigazgató (interjú)
- Már kétszer annyian nézik az ingyen tévét
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Újabb botrány a Facebook-részvények körül
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
Legfrissebb
- Adót csökkentenek és eurót akarnak a lettek
- Állja a vihart a Masterplast, két év múlva felpöröghet az ukrán és a román piac is
- Örülhet az EU, így szervezik át a MÁV-ot
- Csúcson a lejárt adósság: a minisztérium a legnagyobb adós
- Gázbuszokra hajt a BKV
- Magyarországra jönnek a próbavásárlók
- Milliárdos ingatlanberuházásba kezd a Leier
- Kétszeres túljegyzés, magasabb hozam a mai állampapír-aukción
- Az euró húzza mélybe a frankot
- Külföldi tőkebefektetések: a V4-ek élén Magyarország
Wo bist du Nicolas?
- Éleződik a vita: „Csináljanak maguknak közös kötvényt a franciák és az olaszok”
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Feje tetejére állt a német politika, Merkel nagyot veszített
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Kamat nélkül is viszik a német államkötvényeket - furcsa helyzetbe került Merkel






