3p

Hamarabb hazahozná az uniós pénzeket egy Tisza-kormány, mint az Orbán-kormány?
Maradt még szövetségese Magyarországnak Európában?

Online Klasszis Klub élőben Szent-Iványi Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a neves külpolitikai szakértőt!

2025. július 30. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Világosabb, csinosabb, kényelmesebb üzleteket szeretnének, a kínálat is bővülhet. Az Aldi Nord német részvényesei végre elfogadták az üzlethálózat felújítására készített tervet, ősztől hetente 30 boltot is felújíthatnak, ami átalakítással is jár. Közben folyik az amerikai és brit terjeszkedés.
Lesz világosság (Fotó: Aldi Süd)

Az Aldi hálózatának egységei spártaian egyszerű berendezésükről ismertek, de ez most megváltozik – írják német lapok. A tulajdonképpen két független, „Dél” (Süd) és „Észak” („Nord”) vállalatból álló csoport tagja, az Aldi Nord a Der Spiegel megfogalmazása szerint „világszerte” 5,2 milliárd eurót költ szupermarketjei felújítására. Ez csak Németországban 2300 egységet jelent.

Ezt a lépést egyébként, ahogy megírtuk, már tavaly év végén megszellőztették, más reformokkal együtt, de mindeddig nem volt egyértelmű a terv sorsa ennél a vállalatnál. Az Aldi Nord-ot ugyanis három családi jellegű alapítvány tulajdonolja, bizonyos stratégiai döntésekhez mindegyik beleegyezése szükséges. Az egyik mindez idáig ellenállt a korábbi spártai hagyományokkal szakító reformnak. Most a német sajtó szerint végre meglett mindhárom beleegyezés.

Nyolc külföldi piacon is

Az átalakítás mintájául már létezik egy modellüzlet, a Handelsblatt szerint a tervet „ANiKo“ névre keresztelték a cégen belül. Thorsten Kinzel üzletvezető szerint ütemesen haladva hetente 30 üzletet alakítanak majd át, és Németországon kívül nyolc külföldi piacukra is vonatkozik a terv (Spanyolország, Portugália, Dánia, Franciaország, Lengyelország, a Beleux-államok).

Aldi Süd, Aldi Nord logók (Wikipedia)

Az Aldi Nord nyomás alatt volt, hogy lépjen, mert konkurensei, mint a Lidl és az Aldi Süd már hasonló beruházásba kezdtek – írja a gazdasági oldal. Ami Magyarországot illeti, az itteni érdekeltség az Aldi Süd-höz tartozik, ahol már korábban elfogadták a felújítási tervet, és megkezdődött az átalakítás.

Minket is? De mikor?

A Handelsblatt úgy tudja, az Aldi Süd Németországban 2016 tavaszán kezdett átalakításokba és 2019 végén tervezi befejezni a projektet. Az 1870 német szupermarket mintegy negyede van kész, a programot ott „Filiale der Zukunft”, a Jövő Üzlethelyisége címmel illetik. Az Aldi Süd július 10-én adott ki közleményt az 500. egység átadásával kapcsolatban, Magyarországot azonban nem említik. (Az új boltok képeiről itt közölnek egy sorozatot.) A programról szóló 2016 májusi közleményben azonban azt írják, „mindegyik” üzletet fel fogják újítani.

Világosság feketekávéval

Az üzletek az ígéretek szerint tágasabbak, világosabbak lesznek, és helyenként kényelmesebbek is. Egyes üzletekben például kávéautomatákat szerelnek be a pénztárak mögé, és le lehet majd ülni, vagy lesznek vásárlói mosdók is. Hozzányúlhatnak a kínálathoz is, főleg a friss gyümölcs, zöldség, hús és hal választéka lehet jobb.

Közben folyik az Aldi Süd terjeszkedése Nagy-Britanniában és az USA-ban is. „Yorkban most nyitja harmadik boltját és személyzetet toboroz”, írja a Yorkpress.co.uk. „Arizona a célkeresztben, 2020-ig megnyithatja boltjait – így az amerikai supermarketnews.com. Szupermarket-háború kezdődött Sevenoaks-ban a Waitrose és az Aldi között – írja a Kentlive.news.

Az Aldi Süd 2022-ig 2500 egységre bővítené az USA-ban meglevő hálózatát, 3,4 milliárd dollár beruházással.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Fontos hírt hozott a Revolut az ügyfeleinek
Privátbankár.hu | 2025. július 24. 13:54
A szigorítások után enyhítést jelentett be a Revolut.
Személyes pénzügyek Költséges nyugdíjtévedésben vannak a magyarok, ebből óriási baj lesz
Herman Bernadett | 2025. július 22. 12:00
Egy új, országos felmérés szerint a magyar felnőttek túlnyomó többsége az időskori anyagi biztonságát fenyegető tévedésben van, ugyanis a valóságoshoz képest sokkal rosszabbnak gondolják az önkéntes nyugdíjpénztárak által elért hozamokat. Ez a tévhit azt is gátolhatja, hogy időben elkezdjék a rendszeres nyugdíjcélú takarékoskodást.
Személyes pénzügyek A magyarok fele már csak kölcsönből tud megélni
Herman Bernadett | 2025. július 22. 07:30
Ha kölcsönre van szükségük, a magyarok továbbra is elsősorban a családtagjaikhoz fordulnak anyagi segítségért, ám az előző évhez képest változás, hogy a barátoktól, kollégáktól is szívesebben kérnek, mint a pénzintézetektől, pénzügyi szolgáltatóktól – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. anyavállalatának (International Personal Finance – IPF) megbízásából készült, 9 országra kiterjedő 1000 fős reprezentatív kutatásából. 
Személyes pénzügyek Hogyan váltson valutát a külföldi nyaraláshoz?
Herman Bernadett | 2025. július 21. 18:31
Dollárt vagy eurót? Most vagy később? Készpénz vagy bankkártya? – a külföldi nyaralást tervezők örök kérdéseire válaszol a Trend FM hétfői adásában főmunkatársunk, Herman Bernadett.
Személyes pénzügyek Megtakarítana gyermekének? Így érdemes a leginkább!
Privátbankár.hu | 2025. július 20. 14:26
Ha szeretne apró összegeket, zsebpénznek valót, vagy akár egy komolyabb műszaki cikk vagy sportszer összegét megtakarítani a gyermekének, arra sokkal jobb, ha a mindennapokban használt gyerek bankszámlán teszi ezt. Ma már ugyanis kifejezetten e célra tervezett szolgáltatásokat is kínálnak a bankok.
Személyes pénzügyek Zsebbevágó részlet derült ki a kormány 3 százalékos lakáshiteléről
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 07:26
A többség úgy értelmezi, hogy a lakásvásárláshoz elegendő lesz majd a vételár 10 százaléka, míg a fennmaradó részt lehet majd a 3 százalékos kamatú hitellel finanszírozni. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű, és bizony előfordulhat majd, a vételár nem 10, hanem akár 20-30 százalékát is saját forrásból kell előteremteni. Mutatjuk, miért van ez, és miért nem mond ellent a 10 százalékos elvárásnak.
Személyes pénzügyek Így változtak a fizetések Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 12:33
Az elmúlt évben is dinamikusan bővült az elektronikus fizetési forgalom: több mint 200 millióval emelkedett az elektronikus tranzakciók száma egy év alatt, így a teljes gazdaságban összesen több mint 2,5 milliárd elektronikus fizetés történt, a fizetési műveletekben a bankkártyás tranzakciók domináltak.
Személyes pénzügyek Jó hírek érkeztek a 3 százalékos szuper lakáshitelről
Herman Bernadett | 2025. július 16. 16:29
A társadalmi vita a jövő héten kezdődik, a korábbi hírek szerint nem lesz időkorlátja az Otthon Start hitel felvételének. A 10 százalékos önerőt a 40 év fölötti hitelfevevőkre is kiterjesztenék.
Személyes pénzügyek Váratlan jó hírt kapott az autósok fele: várhatunk a tankolással
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 12:16
Inkább áremelkedés nézett ki a héten, de mégis lefelé mozdul az egyik üzemanyagfajta ára.
Személyes pénzügyek Az Erste egykori devizahitelei is érvényesek, nem érdemes reklamálni
Herman Bernadett | 2025. július 16. 11:04
Az Erste Bank szerződései is érvényesek, a bank eleget tett az árfolyamkockázattal kapcsolatos ügyféltájékoztatásra vonatkozó követelményeknek. Az OTP már tegnap reagált a határozatra, rájuk sem terjed ki a Kúria döntése
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG