4p
A tengerentúlon most kezd népszerű béren kívüli juttatássá válni a diákhitel-törlesztés. Magyarországon már 10 éve is felmerült az ötlet, a jelenlegi gazdasági miniszter is javasolta, hogy kerüljön be az adómentes juttatások közé, 2012-ben pedig állítólag épp a diáktüntetések söpörték el az elképzelést. Van egy ötletünk, mivel lehetne még itthon tartani a fiatalokat.
(Fotó: Diákhitel Központ)

Besegítenek, hogy könnyebb legyen életed első adósságát törleszteni

A PricewaterhouseCoopers cégcsoport újfajta juttatást vezetett be kezdő dolgozói egy részénél: besegítenek a diákhitel törlesztésébe. A Bloomberg által ismertetett példa szerint a havi 250 dolláros törlesztőből 100 dollárt a cég fizet ki. A PwC-hez hasonló programot jelentett be nemrég a Natixis alapkezelő vállalat, amely 10 ezer dollárt szán diákhitel-törlesztésre azon 525 dolgozója körében, akik legalább 5 éve a cégnél dolgoznak. 5 év után 5 ezer dollárt adnak törlesztésre, onnantól pedig évente 1000 dollárt.

Ez a fajta juttatás egyelőre az Egyesült Államokban is ritkaság, egy felmérés szerint csak a cégek 3 százalékánál volt elérhető. A szakértői várakozások szerint azonban ez biztosan változni fog a közeljövőben, különösen azoknál a cégeknél, akik frissen végzett fiatal munkavállalókkal szeretnék feltölteni az állományt.

Így csábíthatják el a legjobb frissdiplomásokat

Komoly verseny folyik a cégek között a legjobb képességű frissdiplomásokért, ebben a versenyben pedig a (béren kívüli) juttatásoknak jelentős szerepe van. Márpedig aki hozzásegíti a diákokat ahhoz, hogy kisebb teherrel kezdjenek neki az önálló életnek, azt szívesebben választják munkáltatónak. A cégeknek tehát igazából ez egy befektetés, amitől komoly megtérülést várnak.

A Bloomberg egy másik előnyt is megemlít: ha esetleg pénzügyi nehézségekbe ütközik a cég, a juttatásokat sokkal könnyebb és kevésbé fájdalmas megvágni, mint a béreket visszafogni - a rendszer így sokkal rugalmasabb.

A diákhitel-törlesztés már csak azért is fog biztosan felfutni, mert erős igény van rá: egy felmérés szerint a megkérdezettek 80 százaléka örömmel választaná ezt a juttatást. Egyelőre azonban a cégek kivárnak, megnézik, hogy az eddig meghirdetett hasonló programok hozzák-e a várt eredményt.

10 éve még a Fidesz is adómentes juttatást akart

A cégek persze akkor választanak a legszívesebben egy béren kívüli juttatást, ha némi adóterhet is megspórolhatnak vele. Magyarországon is felmerült már az ötlet: 2005 áprilisában, több mint 10 éve adott be 4 fideszes képviselő (köztük Varga Mihály jelenlegi nemzetgazdasági miniszter) egy olyan törvénymódosító javaslatot, ami adómentessé tette volna a munkáltató által a munkavállaló nevében befizetett törlesztés illetve előtörlesztés összegét. Magyarán akár a teljes összeget is visszafizethette volna a munkáltató helyettünk. A módosító javaslatot azonban (190 nem, 125 igen és 1 tartózkodás mellett) leszavazták.

Az ötlet aztán 2012-ben merült fel legközelebb:  Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár beszélt arról a parlamentben, hogy a kormány megteremti a jogi és a pénzügyi lehetőségét annak, hogy az állam visszatérítse a diákhitel összegét azoknak a fiataloknak, akik önköltséggel szereznek jogi vagy közgazdasági diplomát, és állami szolgálatba állnak. A kormány ezzel tompította volna annak hatását, hogy drasztikusan csökkentetteni tervezték az államilag finanszírozott felsőoktatási keretszámokat.

2012-ben is meg akarták csinálni, de aztán mégse

A keretszámok megvágása miatt kirobbant diáktüntetésekre válaszul a kormány átalakította az elképzeléseit, a keretszámok rendszerét eltörölték. Ezután egy interjúban azonban Orbán Viktor elárulta: a koncepciójuk része lett volna az is, hogy a diákhitelt visszafizetik, illetve visszafizettetik a munkáltatókkal.

Eszerint a diákoknak fel kellett volna venniük ugyan az állami diákhitelt, de azt a tanulmányok után a közszférában való elhelyezkedés esetén az állam azonnal kiváltotta volna, a magánszektorban pedig a munkaadónak kellett volna fizetnie a kölcsönt, úgy, hogy ezt az állam elismeri az adó- és járulékfizetésnél. Ezeknek az elképzeléseknek a megvitatása azonban elmaradt a diákok körében kialakult félelem miatt - mondta akkor.

Adómentes diákhitel-törlesztési juttatás tehát azóta sincs, pedig a lakáshitel-törlesztésre már vezetett be hasonlót a kormány. Mivel a frissen végzett fiatal szakemberek itthon tartása egyre égetőbb kérdése a magyar gazdaságnak (legyen szó akár orvosokról, akár programozókról), érdemes lenne újra elővenni ezt a kérdést.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Sokan megtalálták a tutit a befektetési alapokban
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 13:40
Ezt jelzi, hogy rengeteg pénzt raktak oda.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - Teljes az országos döntő mezőnye
Privátbankár.hu | 2024. április 12. 12:59
Csongrád-Csanád, Baranya, és Zala vármegyei, budapesti, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Győr-Moson-Sopron vármegyei valamint Somogy és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei gimnáziumi csapatokkal lett teljes a döntős mezőny.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! Újabb hat csapat jutott be a döntőbe
Privátbankár.hu | 2024. április 11. 16:26
Nógrád és Komárom-Esztergom, Heves és Bács-Kiskun valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés és Hajdú-Bihar vármegyei csapatok küzdelmével folytatódott a pénzügyi verseny.
Személyes pénzügyek Mellbevágó adat, a nyugdíjasok több pénzt hoznak az államkasszának, mint amennyit kapnak
Privátbankár.hu | 2024. április 10. 10:01
Karácsony Mihály a Nyugdíjas Parlament elnöke hosszas kutatómunka és számítások után bátran vállalja azt az állítását, miszerint a nyugdíjszaldó pozitív a költségvetés számára. A nyugdíjasok tehát nem anyagi terhet jelentenek az államnak, hanem bevételt hoznak. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Piac&Profit, valamint az Oltalom Rádió közös műsora, a Nyugdíjszerviz Süle-Szigeti Bulcsúval és Karácsony Mihállyal. Magyarország első szolgáltató podcastja, ahol minden érintett választ kaphat kérdéseire. Egy műsor, amelynek témái előbb-utóbb minden családban előkerülnek.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 3. nap
Privátbankár.hu | 2024. április 10. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Csongrád-Csanád, Baranya, és Zala vármegyei, budapesti, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Győr-Moson-Sopron vármegyei valamint a Somogy és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 2. nap
Privátbankár.hu | 2024. április 8. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Nógrád és Komárom-Esztergom, Heves és Bács-Kiskun, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés és Hajdú-Bihar vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - Hat csapat már bemasírozott a döntőbe
Privátbankár.hu | 2024. április 4. 16:41
A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! verseny második fordulójának első versenynapján Veszprém és Tolna, Vas és Fejér valamint Pest vármegye csapatai vehettek részt.
Személyes pénzügyek Húszból csak egy pénzügyi guru tudja, mit beszél?
Eidenpenz József | 2024. április 2. 05:41
Nagyon sok kisbefektető, megtakarító az internetről, közösségi médiából, influenszerektől próbál tájékozódni a pénzügyekről. Ám kutatások szerint ezek túlnyomó része nem ért ahhoz, amit csinál. Ráadásul ez még a jobbik eset, mások ugyanis még manipulálhatják is a követőiket, ami károkat okozhat. A szakértők szabályozást sürgetnek a kontárok és csalók kiszűrésére. Hogyan ismerhetjük fel a rossz influenszereket?
Személyes pénzügyek Ki mit hoz be? Ki mit visz ki? Árverésre ment a whisk(e)y
Kenessei András | 2024. március 29. 14:07
A világ egyik legismertebb árverezőháza izgalmas aukción vitte kalapács alá a Föld egyik legismertebb égetett szeszfajtáját, amelynek erőteljes angolszász, pontosabban kelta utódnépi kötődése van. Az árverés, a várakozásokat beváltva, nagy sikerrel zárult.
Személyes pénzügyek Nagyon sok hitelt kellett felvenniük a magyar családoknak, a bankok is megmozdultak
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:38
Történelmi magasságokban járt januárban a személyi kölcsönökben felvett összeg, lassan azért ezen a piacon is csökkennek a kamatok, de nem minden pénzintézetnél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG