2p
Sikerült megakadályozni azt a javaslatot, amely engedményeket tett volna azoknak az EU-s tagállamoknak, amelyek túllépik a tejkvótát.

Sikeresen érvényesítette a magyar érdekeket Luxemburgban a Mezőgazdasági és Halászati Tanács legutóbbi ülésén a magyar tárgyaló delegáció - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM).

A rossz tapasztalatok

Magyarország kezdeményezésére tíz tagállam közös nyilatkozatban fogalmazta meg a zöldség- és gyümölcságazatban működő termelői szervezetek igényeit.

Ebben a tíz országban (Magyarországon kívül Bulgáriában, Horvátországban, Lengyelországban, Lettországban, Litvániában, Portugáliában, Romániában, valamint Szlovákiában és Szlovéniában) ugyanis többnyire a rossz történelmi tapasztalatok miatt csak kevés termelő tagja termelői szervezeteknek.

Mit értek el?

Az Európai Unió viszont a zöldség-gyümölcs ágazatot éppen a termelői szervezeteken keresztül támogatja. Így ezen országok gazdálkodói kevesebb támogatást kapnak, mint amennyit a termelői létszám és a termelési mennyiség indokolna.

A magyar delegációnak sikerült elérni, hogy a bizottság jóval az előzetesen kitűzött időpont előtt, legkésőbb 2018-ig megtegye az ágazatra vonatkozó új jogszabályi javaslatát. Ebben pedig a bizottság kiemelt figyelmet szentel majd az elmaradottabb termelői szervezettségi szinttel rendelkező tagállamok igényeinek.

Mi baj a tejkvóta?

Az ülésen vita bontakozott ki a tejágazat jövőjére vonatkozó tanácsi következtetésekről. Ausztria és Németország vezetésével tizenhét tagállam kérte a kvótarendszer kivezetéséről szóló, már korábban elfogadott szabályok megváltoztatását.

A 2008-ban minősített többséggel elfogadott döntés értelmében a tejkvóta-rendszer 2015. március 31-ével megszűnik. Egyes uniós tagállamok tejtermelése viszont már most meghaladja a számukra előírt kvótamennyiséget. Ezek az országok kérték az elfogadott szabályok módosítását, hogy ne kelljen a kvótatúllépés miatt illetéket fizetniük.

Nem hagyjuk magunkat

Magyarországnak nem érdeke az illetékfizetési kötelezettség mérséklése vagy eltörlése. Ez az eljárás igazságtalan lenne azon tagállamok termelőivel szemben, akik a szabályokat betartva nem lépték túl az előírt kvótamennyiséget.

Magyarország hathatós közreműködésével sikerült megakadályozni a javaslat elfogadását. A kérdéskör kiemelt jelentőségű, mert a júliusban kezdődő olasz elnökségi félév alatt további viták várhatóak a témában.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Megkapják a pénzüket a Bászna Gabona károsultjai
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 15:33
Másfél hónap alatt a pénzükhöz juthattak a Bászna Gabona Zrt. károsultjai – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter. Az ügyben az összes kkv-nak minősülő érintett gazdálkodó pozitív döntést kapott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarától.
Agrár Folytathatja a nemzetközi terjeszkedést az UBM
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 12:24
Többségi részesedést szerezhet az UBM a harmadik legnagyobb görög takarmánygyártóban.
Agrár Rendkívüli: egyre súlyosabb az európai helyzet ennél az alapvető élelmiszernél
Privátbankár.hu | 2026. február 16. 13:19
Árnyomás küldi padlóra ezt az ágazatot. Már tavaly kezdődtek a komoly gondok.
Agrár Nem tetszik a közös agrárpolitika módosítása a V4+ agrárkamaráinak
Privátbankár.hu | 2026. február 13. 17:21
Tiltakozik a cseh, a lengyel, a magyar, a szlovák, valamint a lett és litván agrárkamara.
Agrár Örülhetnek Európában? Kína fontos vámot enged el
Privátbankár.hu | 2026. február 12. 15:26
A korábbi szinthez képest jelentős csökkentés.
Agrár 15 évet is kaphat a Bászna Gabona vezérigazgatója, letartóztatták
Privátbankár.hu | 2026. február 11. 19:21
A mátészalkai Bászna Gabona ügye tovább folytatódik: a vezérigazgatót letartóztatták, számos tanú kihallgatása várható. A cégvezető fellebezett.
Agrár Nagy bajban vannak a tejtermelők, kisegíti őket a kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 10. 12:07
A feldolgozókat érintő, decemberi intézkedéscsomag mellett az alacsony felvásárlási ár miatt nehéz helyzetbe került termelőket is rendkívüli eszközökkel segítik, így újabb 2,43 milliárd keretösszegű nemzeti támogatásról is döntött a kormány – jelentette be Nagy István agrárminiszter a tárca MTI-nek küldött keddi közleményében.
Agrár Kamatmentes hitelt kapnak a hazai sertéstenyésztők
Privátbankár.hu | 2026. január 23. 15:01
Elindult az Agrár Széchenyi Kártya új alkonstrukciója, kamat- és költségmentes hitel segíti a hazai sertéstenyésztőket.
Agrár Bírósághoz fordul a kormány az EU-Mercosur megállapodás kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. január 20. 13:38
Több ezres gazdatüntetést szerveztek ma Strasbourgban az EU-Mercosur megállapodás ellen. A Fidesz és a Tisza is kifejezték egyet nem értésüket.
Agrár Romániai összefogásban Babis és a magyar tőke
Szakonyi Péter | 2026. január 19. 19:12
Közös céggel kíván áttörést elérni a régió gabonakereskedelmében Andrej Babis cseh miniszterelnök cége – immár magyar partnereivel. A közelmúltban létrejött megállapodás szerint az East Grain SA-n keresztül a cseh Agrofert csoport is részt vett a magyar UBM csoport romániai takarmányipari befektetésének kivásárlásában. Az East Grain az idei évben egymillió tonna gabona kereskedelmét tervezi.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG