1p
A hazai befektetési alapok kétharmada jó vagy nagyon jó hozamot ért el tavaly, például 43 százalékuk teljesítménye meghaladta az évi tíz százalékot. Egyharmaduk volt csak évi hat százalék alatti vagy negatív. Egy évvel korábban, 2011-ben éppen fordítva volt. Jól ment a legtöbb részvényalapnak, az abszolút hozamú alapok zömének és a kötvényalapoknak is.

Évi 9,1 százalék. Jó eséllyel ekkora hozamot ért volna el az a befektető, aki 2011 legvégén egy, találomra kiválasztott alapba fektette volna a pénzét, vagy ha mind a 493 befektetésijegy-sorozatba tudott volna pénzt tenni. Ennyi volt ugyanis az átlaghozama tavaly az említett, az év egészében létező 493 különböző befektetési jegynek (a tőkével való súlyozás nélkül).

Infláció, alapkamat és átlagkamat felett

Ez mindenképpen jó eredmény a tavalyi inflációhoz képest, amely az MNB december közepén közzétett előrejelzése szerint átlagosan 5,7 százalék lehet. A 2011 végi évi hét százalékos alapkamathoz képest is jó és az akkori átlagos banki kamatokhoz képest is. A legmagasabb akciós kamatok azonban már elérték vagy kicsit túl is szárnyalták annak idején ezt a szintet, és lehetett 9,5 százalékos kamatozású állampapírt is kapni (inflációkövető Prémium államkötvényt), ám csak márciustól és több évre.

Az egyes alapok között azonban hatalmas különbségek voltak, évi 59,2 és évi –59,5 százalék (!) között. A legjobbak, a török részvényalapok, ötven százalék feletti eredménnyel, a lista végén néhány kisebb, kockázatosabb abszolút hozamú alap, ingatlanalap, árupiaci alap volt. (Táblázataink alapfajtánként a cikk végén.)

Kevés volt a mínuszos, de voltak lagymatagok

Ami nagyon jó hír, hogy ezúttal a 493 befektetési jegy 43 százaléka, 211 sorozat teljesített évi tíz százalék felett, és csak 41 volt mínuszos. Bár volt sok 127 olyan is, amelyek nem okoztak ugyan veszteséget, de lagymatagon teljesítettek, évi nulla és hat százalék között. Nagyobb, évi tíz százalék feletti veszteséget mindössze kilencen értek el.

A jó teljesítmények magyarázata fő vonalakban eléggé könnyű: nagy hossz (tartós árfolyam-emelkedés) volt a magyar állampapíroknál és a részvénypiacokon egyaránt. A hazai állampapírok pedig eléggé nagy részét adják az alapok portfólióinak, még a részvényalapokban is szokott lenni belőlük, afféle tartalékként. A hazai tőzsde eközben nem volt nagyon izmos, 17 100-ról 18 200 pontra, 6,4 százalékkal ment fel a BUX index az év során, de közben volt két szép hullámvölgy év elején és nyár elején. Aki ott bevásárolt, 16 ezer pont közelében, az jól járt.

A külföldi részvény volt a menő

A külföldi tőzsdék viszont nagyon szépen viselkedtek, a német DAX index például 5900 pontról 7600-ra ment fel, ami komoly, 29 százalékos többlet. Az amerikai S&P 500 részvényindex beérte 13 százalékkal, de a török tőzsdén kívül sok más feltörekvő piac is kiugró nyereséget ért el, mint egyes ázsiai tőzsdék, de kilőtt a lengyel WIG index is. Mindez sok hazai alapnak jól jött.

Ellenszélben is

A forint relatív erősödése azonban a külföldi részvények ellen hatott, legalábbis a forintban jegyezhető, de devizában befektető alapoknál (pontosabban befejtetésijegy-sorozatoknál). Egy évvel ezelőtt ugyanis 320 forint felett is járt az euróárfolyam, 2011 végén is 311,1 forint volt, most Szilveszterkor viszont „csak” 291,3.

Ez nem tesz jót a devizában értékelt (denominált) termékeknek, hiszen ugyanaz a devizarészvény, még ha az árfolyama egyébként nem is változott az eredeti devizájában mérve, már kevesebbet ér forintban. Az euró például mintegy 6,4 százalékkal ért kevesebbet egy év alatt, de a dollár is 8,2 százalékkal gyengült. (Mindez az itthon befektető forintos alapokat persze nem érinti.)

Egyszer fent, máskor lent...

Ráfért már az alapokra egy jó esztendő, összehasonlításképpen a 2011-es évet az akkori 414 különböző befektetésijegy-sorozatból mindössze 39 zárta az akkor jellemző hat százalékos jegybanki alapkamat felett, és valamivel több mint a felük egyenesen mínuszban végzett. Akkor ugyanis a mögöttes részvénypiacok és a hazai kötvénypiac is eléggé rosszul teljesítettek.

Az alapok, pontosabban a különböző befektetésijegy-sorozatok száma egyébként töretlenül emelkedik, a 2011-es év végén még csak 414 darab olyan volt, amely legalább egy éves múltra visszatekinthetett, most már 493. További pár tucat új alap pedig 2012-ben indult útjára.

Ezért hozzák a pénzt?

A jó hozamok – és az utóbbi időben a banki kamatok csökkenése – is hozzájárulhattak ahhoz, hogy az alapokba immáron fél éve több tőke érkezett, mint amennyi távozik onnét. Például az OTP Supra, a 2012-ben legsikeresebb abszolút hozamú alap ötszörözött, mérete 5,8 milliárd forint közeléből 29,6 (sőt azóta már majdnem 31) milliárdra nőtt

(Az ilyen hozamszámításoknál mindig fontos megjegyezni, hogy a múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőre nézve.)

Abszolút hozamú alapok



Alap neve Deviza Hozamok évesítve


1 év 3 év 5 év
OTP Supra HUF 33,2 31,0 -
Aegon MoneyMaxx HUF 18,3 8,1 4,3
OTP Új Európa B EUR 17,5 - -
Concorde Rubicon HUF 17,5 11,8 -
Dialóg EURÓ Származtatott Deviza EUR 16,5 - -
Aegon Smart Money HUF 16,5 7,8 -
Aegon Atticus Alfa HUF 15,5 5,8 10,4
Dialóg Octopus HUF 14,0 - -
OTP EMDA HUF 13,2 20,1 -
Aegon Atticus Alfa B PLN 13,0 2,9 -
Platina Pí HUF 12,6 15,7 11,3
Concorde Columbus HUF 12,4 12,3 5,9
Platina Alfa HUF 12,0 13,9 9,2
Raiffeisen Hozam Prémium HUF 11,7 7,7 8,4
OTP Új Európa HUF 11,6 1,9 6,3
Platina Pí B HUF 11,3 - -
Prémium 1 HUF 11,0 - -
OTP Prémium Származtatott HUF 10,9 - -
Dialóg Származtatott Deviza HUF 10,3 4,4 -
Platina Béta HUF 10,2 9,0 12,1
OTP G10 Euró B EUR 9,2 - -
Concorde Hold HUF 8,8 - -
Concorde VM HUF 8,2 8,9 11,2
Prémium 2 HUF 7,6 - -
Generali Infrastrukturális HUF 7,5 1,7 -
Takarék Származtatott Árupiaci HUF 7,2 5,6 -
Raiffeisen Index Prémium HUF 7,0 2,5 2,2
Citadella Származtatott HUF 4,5 8,7 -
MKB Hozamvadász HUF 4,5 0,5 -9,1
Platina Gamma HUF 4,3 11,1 11,9
Generali Greenergy HUF 3,7 - -
OTP G10 Euró A HUF 3,6 10,6 -
Concorde-VM Euro EUR 3,4 - -
MKB Alapok Alapja HUF 2,8 4,4 -2,3
Pelso Quant HUF 1,7 - -
Generali IPO HUF 0,6 -2,7 -
Aberdeen Globális Abszolút Hozamú \I\"" HUF 0,6 3,3 0,0
OTP Abszolút Hozam B HUF -0,2 4,3 3,0
Aberdeen Globális Abszolút Hozamú \B\"" HUF -0,3 2,4 -0,9
OTP Trend Alap B sorozat HUF -0,9 - -
OTP Abszolút Hozam A HUF -1,0 3,5 2,2
Budapest Abszolút Hozam HUF -1,1 5,5 -3,3
Platina Delta HUF -2,7 10,4 9,5
OTP Trend Alap A sorozat HUF -3,1 - -
Platina Delta B HUF -3,8 - -
Erste Abszolút Hozamú Részvény HUF -7,8 -1,0 -2,4
Generali Abszolút Hozam HUF -8,6 0,6 -
Erste DPM Alternatív HUF -8,6 2,4 1,5
Access-BWM Hedge Fund Követő HUF -30,4 -14,6 -
Nyilasi 2015 HUF -33,8 - -
Első Magyar Daytrade Származtatott EUR -43,5 -25,1 -
Oázis 77 HUF -59,5 - -
Árupiaci alapok



Alap neve Deviza Hozamok évesítve


1 év 3 év 5 év
OTP Föld Kincsei B EUR 8,5 - -
Budapest Arany HUF 7,5 - -
CIB Nyersanyag HUF 4,6 3,9 -1,9
OTP Föld Kincsei HUF 3,0 3,4 -
K&H Nyersanyag USD USD -0,9 -0,6 -
GE Money Nyersanyag HUF -1,0 3,3 -
K&H Nyersanyag HUF HUF -7,6 4,4 -
MKB Nyersanyag HUF -10,6 -0,3 -
Dinamikus vegyes alapok



Alap neve Deviza Hozamok évesítve


1 év 3 év 5 év
OTP Prémium Növekedési HUF 15,0 4,8 0,7
K&H Válogatott IV. HUF 9,2 6,5 3,2
Raiffeisen Rajna EUR 8,5 4,1 -0,4
Raiffeisen Pannonia HUF 7,4 3,1 3,2
Access Global Dynamic HUF -3,6 -3,3 -7,5
Egyéb értékpapíralapok



Alap neve Deviza Hozamok évesítve


1 év 3 év 5 év
Budapest 2016 HUF 6,9 - -
Budapest 2015 HUF 5,7 - -
Budapest Zenit HUF 5,1 - -
GE Money Chráneny CZK 3,7 0,8 -0,4
Egyéb pénzpiaci alapok



Alap neve Deviza Hozamok évesítve


1 év 3 év 5 év
Aegon Pénzpiaci HUF 8,3 6,0 7,2
Generali Cash B HUF 8,1 5,8 6,7
Pioneer Magyar Pénzpiaci I HUF 8,0 6,2 -
ING Pénzpiaci HUF 7,9 5,4 6,7
Pioneer Magyar Pénzpiaci A HUF 7,6 5,7 6,8
Futura Pénzpiaci I HUF 7,5 5,8 7,1
CIB Pénzpiaci HUF 7,4 5,5 6,6
Generali Cash A HUF 7,3 5,4 6,5
Raiffeisen Pénzpiaci HUF 7,2 6,3 7,4
Futura Pénzpiaci B HUF 7,1 5,4 6,7
Erste Tőke- és Hozamvédett HUF 6,9 5,6 -
Budapest Euró Pénzpiaci E EUR 6,8 3,6 -
HVB Lépéselőny HUF 6,8 4,8 -3,0
Erste Tőkevédett Pénzpiaci HUF 6,7 5,5 5,0
Magyar Posta Tőkevédett Pénzpiaci HUF 6,4 5,3 6,2
Magyar Posta Tőke- és Hozamvédett HUF 6,3 5,0 -
Quaestor Kurázsi HUF 6,2 4,5 5,3
Budapest Pénzpiaci HUF 5,0 4,1 5,2
OTP EUR EUR 3,5 3,0 3,9
Access Pénzpiaci HUF 3,3 2,9 4,2
OTP USD USD 3,1 2,1 2,0
Erste Dollár Pénzpiaci USD 2,4 1,8 1,5
DSK Euro Pénzpiaci EUR 2,3 - -
DSK Pénzpiaci BGN 2,2 3,1 -
Erste Euro Pénzpiaci EUR 2,1 1,8 1,9
Budapest Euró Pénzpiaci HUF HUF 0,8 5,8 6,5
Concorde USD Pénzpiaci USD 0,0 -0,6 -0,4
Concorde EUR Pénzpiaci EUR -0,4 -0,1 0,2
Hosszú futamidejű kötvény



Alap neve Deviza Hozamok évesítve


1 év 3 év 5 év
Erste XL Kötvény HUF 29,0 10,2 -
Concorde Kötvény HUF 23,0 10,2 9,5
Aegon Belföldi Kötvény HUF 22,4 9,7 8,7
Pioneer Magyar Kötvény I HUF 21,6 9,7 -
Aberdeen Feltörekvő Kötvény HUF 21,3 - -
Pioneer Magyar Kötvény A HUF 21,0 9,1 7,8
OTP Maxima HUF 20,8 10,6 10,6
Erste Korvett Kötvény HUF 20,8 8,5 6,1
Raiffeisen 2016 Kötvény HUF 20,2 - -
CIB Kincsem HUF 19,9 8,4 5,8
K&H Kötvény HUF 18,5 8,2 7,8
Futura Kötvény I HUF 18,5 9,1 7,9
Raiffeisen Kötvény HUF 17,9 9,3 7,5
Futura Kötvény HUF 17,9 8,6 7,4
Generali Hazai Kötvény B HUF 17,1 8,5 8,0
ING Kötvény HUF 16,6 8,2 7,6
Generali Hazai Kötvény A HUF 16,5 8,2 7,9
MKB Állampapír HUF 16,5 6,7 5,7
Allianz Kötvény HUF 16,4 7,6 -
Aberdeen Magyar Kötvény HUF 16,1 8,0 7,2
Aberdeen Euró Vállalati Kötvény HUF 15,5 - -
Budapest Kötvény HUF 14,8 7,5 7,4
Aegon Lengyel Kötvény Alap A HUF 13,1 10,9 6,0
Kiegyensúlyozott vegyes alapok


Alap neve Deviza Hozamok évesítve


1 év 3 év 5 év
Pioneer Horizont 2025 Alap A Sorozat HUF 19,4 - -
OTP Paletta HUF 16,0 5,7 3,4
OTP Prémium Kiegyensúlyozott HUF 15,9 7,3 4,8
Pioneer Nemzetközi Vegyes D HUF 15,6 7,9 2,2
Pioneer Nemzetközi Vegyes A HUF 15,3 7,7 -
Quantis Növekedési A HUF 13,8 8,8 -
OTP Prémium Euró EUR 13,6 2,7 -0,1
Quantis Növekedési HUF Vegyes N HUF HUF 13,2 8,5 -
Pioneer Horizont 2030 Alap A HUF 13,0 - -
Raiffeisen Konvergencia HUF 13,0 8,2 1,6
Erste Megtakarítási HUF 11,7 8,1 2,8
Concorde PB3 HUF 11,4 11,1 3,1
Erste Abszolút Hozamú Eszközallokációs HUF 10,9 - -
K&H Válogatott III. HUF 9,3 7,1 5,4
Concorde 2000 HUF 8,9 7,2 4,3
ING Kiegyensúlyozott HUF 8,7 4,5 4,0
Quaestor Tallér HUF 6,9 1,7 0,4
Concorde Euro PB3 EUR 6,8 6,0 -
CIB Algoritmus Alapok Alapja HUF 6,4 - -
Quaestor Deviza HUF 6,3 3,4 2,3
GE Money Balancovany CZK 5,7 -0,7 -
Erste Abszolút Hozamú Válogatott HUF 4,8 3,9 1,4
Access Global Balanced HUF -1,7 -4,2 -0,4
Ingatlanalapok



Alap neve Deviza Hozamok évesítve


1 év 3 év 5 év
MKB Ingatlan Alapok Alapja A HUF 8,5 -0,4 -2,4
Magyar Posta Ingatlan HUF 7,4 6,4 6,9
Budapest Ingatlan HUF 0,6 2,5 0,1
CIB Ingatlan HUF -3,2 -2,2 -4,5
Erste Ingatlan HUF 7,9 7,2 7,8
OTP Ingatlan HUF 5,4 5,1 2,0
Erste Euro Ingatlan EUR 4,4 4,2 -
Európa Ingatlan A HUF 0,6 -0,2 -5,4
Raiffeisen Ingatlan HUF 0,3 5,8 2,2
Quaestor I. Hazai Lakásalap HUF -1,6 -3,9 -3,3
Biggeorge's-NV 4. HUF -8,4 -4,2 -16,4
Access Ingatlan HUF -10,4 -16,5 -15,5
Carion Ingatlan HUF -13,5 0,2 -2,4
Likviditási (betétjellegű) alapok


Alap neve Deviza Hozamok évesítve


1 év 3 év 5 év
Gránit Bank Betét A sorozat HUF 7,2 - -
Takarék Likviditási HUF 7,1 6,3 -
Allianz Pénzpiaci HUF 6,9 6,2 -
Budapest Bonitas Plus HUF 6,8 5,7 3,8
Budapest Bonitas Plus D HUF 6,8 5,7 -
Raiffeisen Garantált Pénzpiaci HUF 6,8 5,8 6,7
K&H Forint Pénzpiaci I HUF 6,7 5,8 -
CIB Hozamgarantált Betét HUF 6,6 5,5 6,6
Raiffeisen Likviditási HUF 6,3 5,4 6,3
Erste Likviditási HUF 6,2 5,1 6,0
MKB Forint Tőkevédett Likviditási HUF 6,2 5,5 6,5
BP Bonitas HUF 6,2 5,1 6,2
Dialóg Likviditási HUF 6,2 5,2 -
Budapest Aranytrió 2. HUF 5,9 4,9 4,3
Concorde Pénzpiaci HUF 5,8 4,9 5,6
Budapest MetálMix Pénzpiaci HUF 5,8 - -
K&H Tőkevédett Forint Pénzpiaci HUF 5,8 5,0 6,1
K&H tőkevédett forint pénzpiaci E HUF 5,8 - -
MKB MOZAIK HUF 5,7 5,3 5,5
Quantis HUF Likviditási A HUF 5,6 5,1 -
Quantis HUF Likviditási N HUF HUF 5,6 4,9 -
MKB GRÁNIT HUF 5,6 5,2 2,8
OTP Tőkegarantált Pénzpiaci HUF 5,6 4,8 5,9
Budapest Dupla Trend HUF 5,5 4,7 -
Budapest Aranytrió HUF 5,5 4,6 6,4
Budapest Aranytrió 3. HUF 5,5 4,7 -
Budapest Agrár HUF 5,1 4,0 -
Volksbank Pénzpiaci HUF 5,0 4,2 5,3
CIB Euró Pénzpiaci EUR 2,7 2,2 2,5
Raiffeisen Euro Likviditási EUR 1,5 - -
K&H Tőkevédett Dollár Pénzpiaci USD 1,4 1,1 1,3
MKB Dollár Likviditási USD 1,3 1,4 -
K&H Tőkevédett Euró Pénzpiaci EUR 1,2 1,1 1,5
MKB Euro Likviditási EUR 1,0 1,1 -
Óvatos vegyes alapok



Alap neve Deviza Hozamok évesítve


1 év 3 év 5 év
Pioneer Horizont 2020  A HUF 24,9 - -
Pioneer Horizont 2020  K HUF 24,9 - -
Allianz Stabilitás HUF 15,6 - -
Erste Globál Mix Megtakarítási HUF 13,8 - -
Erste Globál Aktív Megtakarítási HUF 13,4 - -
Concorde PB1 HUF 12,0 7,7 7,7
OTP Prémium Klasszikus HUF 11,7 8,0 9,4
Magyar Posta Válogatott HUF 11,5 5,4 4,7
Raiffeisen Perspektiva HUF HUF 10,9 6,6 5,6
K&H Válogatott II. HUF 9,8 7,1 6,8
Raiffeisen Corvinus HUF 8,7 4,8 5,5
Raiffeisen Perspektiva EUR EUR 8,7 4,0 2,7
K&H Prémium Vagyonvédett HUF 8,2 5,8 5,4
K&H hozamoptimalizáló portfolió alapok al. HUF 6,1 - -
K&H Válogatott I. HUF 5,9 5,4 6,4
Concorde PB2 HUF 5,8 7,6 6,4
Quaestor AranyTallér HUF 5,2 0,5 1,9
Raiffeisen Duna EUR 2,9 1,5 0,6
K&H euró nemzetközi vegyes EUR 2,9 - -
Access Global Conservative HUF 2,2 -1,7 -2,9
Részvényalapok 1.



Alap neve Deviza Hozamok évesítve


1 év 3 év 5 év
OTP Török Részvény C EUR 59,2 - -
Aegon IstanBull I HUF 54,0 - -
OTP Török Részvény B HUF 52,4 - -
Aegon IstanBull A HUF 51,9 14,5 -
OTP Török Részvény A HUF 51,1 - -
OTP Ázsiai Ingatlan B EUR 39,8 15,6 -
OTP Ázsiai Ingatlan A HUF 32,7 18,1 -
OTP Afrika C EUR 26,2 - -
Aegon Közép-Európai Részvény B EUR 24,8 5,3 -2,7
Aegon Lengyel Részvény Alap I PLN 24,2 - -
Pioneer Közép-európai Részvény I HUF 23,9 - -
Quantis India USD Részvény N RON RON 23,9 - -
Concorde Közép Európai Részvény HUF 23,1 6,5 -
Pioneer Közép-Európai Részvény HUF 22,3 3,4 -6,8
Quantis Kelet-Európa EUR Részvény N RON RON 22,1 - -
Quantis India USD Részvény A USD 21,5 -1,1 -
GE Money Közép-Európai Részvény E EUR 21,0 1,2 -
Quantis India Részvény N USD USD 20,9 - -
OTP Afrika B HUF 20,7 - -
Quantis Globális USD Fejlődő Piaci Részvény N RON RON 20,6 - -
Quantis India Részvény N EUR EUR 19,9 - -
OTP Afrika A HUF 19,8 - -
OTP Planéta Feltörekvő B EUR 19,7 - -
Aegon Közép-Európai Részvény I HUF 19,4 - -
Quantis Kelet-Európa Részvény N USD USD 19,2 - -
Quantis Kelet-Európa EUR Részvény A EUR 18,8 3,9 -
Quantis Kína USD Részvény N RON RON 18,7 - -
Aegon Közép-Európai Részvény A HUF 18,6 5,3 -1,2
Quantis Globális USD Fejlődő Piaci A USD 18,3 2,6 -
Quantis Kelet-Európa Részvény N EUR EUR 18,2 - -
GE Money Közép-Európai Részvény CZK CZK 18,1 - -
OTP Quality B HUF 18,0 3,4 -
Generali Arany Oroszlán B EUR 18,0 - -
Generali Gold B EUR 18,0 - -
CIB Közép-európai Részvény HUF 17,8 4,3 -3,1
Quantis Globális Fejlődő Piaci Részvény N USD USD 17,7 - -
OTP Orosz Részvény C EUR 17,2 - -
K&H Közép Európai Részvény HUF 17,0 4,0 -0,4
CIB Feltörekvő Részvénypiaci HUF 17,0 3,8 -
Aegon Ázsia B EUR 16,9 6,6 -1,3
Quantis Globális Fejlődő Piaci Részvény N EUR EUR 16,7 - -
OTP Quality HUF 16,6 2,1 -3,7
OTP Közép-Európai Részvény EUR 16,5 0,8 -4,4
OTP Omega Fejlett Piaci Részvény B EUR 16,0 - -
GE Money FTS HUF 15,9 - -
K&H Unió EUR EUR 15,6 2,3 -
K&H Ingatlanpiaci HUF 15,6 14,8 2,3
Pioneer Selecta I HUF 14,7 - -
Quantis Kína Részvény N EUR EUR 14,7 - -
Quantis Dél-Amerika USD Részvény N RON RON 14,3 - -
GE Money EMEA Részvény EUR 14,2 4,1 -
GE Money Közép-Európai Részvény HUF 14,0 3,4 -3,1
Quantis Észak-Amerika USD Részvény N RON RON 13,9 - -
Quantis India USD Részvény N HUF HUF 13,8 3,7 -
Pioneer Selecta A HUF 13,8 7,6 0,1
Quantis Kína USD Részvény A USD 13,7 -3,0 -
Quantis Globális USD Fejlett Piaci Részvény N RON RON 13,7 - -
Quantis Oroszország EUR Részvény N RON RON 13,7 - -
OTP Planéta Feltörekvő A HUF 13,6 6,4 -1,4
CIB Fejlett Részvénypiaci HUF 13,6 4,9 -0,4
Aberdeen Latin-Amerika Részvény HUF 13,2 - -
Quantis Kína Részvény N USD USD 13,2 - -
Generali Gold A HUF 12,8 3,5 -
Generali Arany Oroszlán A HUF 12,7 1,6 -4,9
MKB Bonus Részvény HUF 12,6 1,1 -3,9
OTP Orosz Részvény B HUF 12,2 - -
Quantis Kelet-Európa EUR Részvény N HUF HUF 12,2 5,7 -
Quantis Dél-Amerika USD A USD 12,2 0,7 -
Quantis Kína USD Részvény N HUF HUF 12,1 3,5 -
Quantis Észak-Amerika USD A USD 11,8 6,1 -
Quantis Dél-Amerika Részvény N USD USD 11,6 - -
Aegon Nemzetközi Részvény B EUR 11,6 3,8 -5,4
Quantis Globális USD Fejlett Piaci A USD 11,6 4,1 -
Erste Európai Részvény HUF 11,5 - -
GE Money EMEA Részvény CZK CZK 11,3 - -
OTP Orosz Részvény A HUF 11,3 - -
Quantis Észak-Amerika Részvény N USD USD 11,2 - -
Quantis Globális Fejlett Piaci Részvény N USD USD 11,0 - -
Quantis Oroszország Részvény N USD USD 11,0 - -
Aegon Ázsia A HUF 11,0 8,9 1,5

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 21700 21550 21810 +0,42% 0 0 4 053 878 930 HUF 2024-12-18 17:05:01
MOL 2692 2644 2702 +1,13% 0 0 2 171 209 664 HUF 2024-12-18 17:07:08
MTELEKOM 1276 1276 1292 -0,78% 0 0 219 509 812 HUF 2024-12-18 17:05:10
RICHTER 10510 10420 10590 +1,06% 0 0 965 770 820 HUF 2024-12-18 17:12:34
OPUS 502 501 509 -1,38% 0 0 79 116 081 HUF 2024-12-18 17:05:45
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Egy befektetési lehetőség, amivel részesedhetünk a világ egyik legfejlettebb piacából
Natív tartalom | 2024. december 16. 11:47
Klasszis Podcast Halas Zoltánnal, az OTP Alapkezelő portfóliómenedzserével.
Befektetési alapok Mi az a megatrend, és miért hagy ki egy jó lehetőséget az, aki nem tudja?
Litván Dániel | 2024. november 27. 09:48
Megatrend, hype-ciklus görbe, a mesterséges intelligencia izomereje, hibrid befektetési stratégia. Mindezekről is beszélgettünk Richter Péterrel, a VIG Alapkezelő portfóliómenedzserével, de az interjúból az is kiderül, hogyan lehet pénzt keresni ezek segítségével.
Befektetési alapok Fenntartható befektetést keres? Itt vannak a díjnyertes magyar lehetőségek
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 14:26
A Privátbankár.hu ünnepélyes keretek között, egy magas színvonalú szakmai rendezvényt követően átadta Az Év ESG Alapkezelője 2024 díjat. Idén először a befektetési alapok is elismerésben részesültek.
Befektetési alapok Kedvező befektetési lehetőség azoknak, akik hosszú távon szeretnének megtakarítani
Natív tartalom | 2024. szeptember 24. 19:51
Nem kell mást tennie, mint vásárolni az OTP USA Részvény Alapból, melynek befektetési jegyeit nem csak dollárban, hanem euróban és forintban is meg lehet venni. A július elején indult alap azoknak lehet kedvező befektetési lehetőség, akik hosszú távon szeretnének megtakarítani, és az amúgy is diverzifikált portfoliójuk részvénykitettségének egy részét az amerikai piacon szeretnék befektetni – mutatott rá Halas Zoltán, az OTP Alapkezelő Zrt. portfólió menedzsere.
Befektetési alapok Sok magyar vagyona gyarapodott augusztusban
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 16. 14:44
A befektetési alapokban kezelt vagyon augusztusban 0,6 százalékkal, 95 milliárd forinttal nőtt, így a hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) tagjai 16 611 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban - közölte a szövetség hétfőn az MTI-vel.
Befektetési alapok Jobb az ESG-befektetések hozama, mint a többié?
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 11. 15:01
Általános vélemények szerint a környezetileg, társadalmilag felelős ESG-befektetések hozama magasabb azoknál, ahol ezek a szempontok nem játszanak szerepet. Magasabb osztalékot is képesek fizetni.
Befektetési alapok A befektetési alapkezelés olyan, mint a sakk – interjú a Gránit Alapkezelő vezérigazgató-helyettesével
Natív tartalom | 2024. augusztus 28. 16:15
Nem tudhatod biztosan, hogy mit fog lépni az ellenfeled, avagy mi fog történni a gazdaságban, de minden forgatókönyvre készülnöd kell válaszlépéssel – vallja a két év alatt dolgozói létszámban és kezelt vagyon tekintetében is duplájára növekő, Közép-Ázsia felé kacsintgató Gránit Alapkezelő második embere, Erdélyi Zombor.
Befektetési alapok Tartalmas befektetési étlapról válogathatunk, de mivel fűszerezzünk? Klasszis podcast - videóval
Bózsó Péter - Izsó Márton Artúr | 2024. augusztus 23. 16:09
Az MBH Alapkezelő megújította befektetésialap-kínálatát, aminek során a közép- és kelet-európai régióra fókuszáló alapjuk is új karaktert kapott. A Klasszis podcastban az alapkezelő üzletfejlesztési igazgatójával, Kovács Lászlóval és a befektetési üzletág vezetőjével, Herczog Péterrel beszélgettünk.
Befektetési alapok Több száz milliárddal híztak itthon a befektetési alapok
Privátbankár.hu | 2024. augusztus 16. 13:31
A befektetési alapokban kezelt vagyon júliusban 2,1 százalékkal, 342 milliárd forinttal növekedett, így a hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) tagjai 16 516 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban - közölte a Bamosz pénteken.
Befektetési alapok Hogyan védhetjük befektetéseinket geopolitikai konfliktusok esetén? - interjú
Bózsó Péter | 2024. augusztus 14. 15:01
A fődíjat a Klasszis Média lapcsoport Legjobb Árupiaci Alap kategóriájában idén az MBH Alapkezelő Hagyományos Energia Alapja nyerte el. Az ilyen alapok egyik szembetűnő tulajdonsága, hogy inflációs környezetben is jól teljesíthetnek. Az alap kiváló eredménye mögötti befektetési politikáról Bene Zsombor portfolió menedzserével beszélgettünk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG