1p
Kudarcba fulladt a legnagyobb, hatmilliárd euró feletti német ingatlanalap, a SEB Immoinvest újbóli megnyitása, miután jóval több befektetési jegy tulajdonosa kérte vissza pénzét, mint amire az alap 30 százalékát kitevő likvid eszközök fedezetet nyújtottak. Ez rossz hír lehet azoknak a magyaroknak is, akiknek a pénze két éve fagyott be egy hasonló konstrukcióban. A végelszámolás öt évig is eltarthat.

Május 7-ére egyetlen napra nyitotta meg az alapkezelő a SEB Immoinvest nevű, piacvezető, mintegy 6,3 milliárd eurós német ingatlanalapot, amelynek forgalmazását két éve függesztették fel, mert túl sokan akarták kivenni pénzüket. Akkor az történt, hogy a német kormánytól kiszivárogtak tervek, melyek szerint szigorítani akarták az ingatlanalapok szabályozását, többek között éppen a likviditási problémák megoldására, korlátozták volna a visszaváltásokat is. Erre a befektetők egy része pánikba esett, és vagy féltucatnyi alapot ismét be kellett zárni.

A magyarok esete is dettó

(Fotó: Credit Suisse Asset Management)

Köztük olyanokat is, amelyek 2008-2009-ben már a válság miatt voltak egyszer felfüggesztve, de később a helyzet normalizálódásával ismét megnyíltak a kapuk a befektetők szabad mozgása előtt. Ebbe a csoportba tartozik a másik nagy német ingatlanalap, a Credit Suisse Euroreal (CS Euroreal) is, amely 2010. májusában fagyott be, jelenlegi tőkéje hatmilliárd euró. Mások mellett három magyar Aberdeen-alap mintegy 7,1 milliárd forintja is befagyott, mert ezek az alapok korábban fő vagy egyik fő befektetési célpontjuknak ezt a német alapot választották.

A magyar alapok azóta nettó eszközértéket nem számolnak, havi jelentést sem publikálnak róluk, csak feltételezni lehet, hogy hozamok képződése - kamatok, forintgyengülés, bérletidíj-bevételek - miatt azért nőtt az értékük. Az Euroreal esetében is májusban jár le az a két év, amíg fel lehet függeszteni a visszaváltásokat. Korábbi lapértesülések május második hetében, azaz ezen a héten döntöttek volna róla. A Fonds Professionell Online most úgy tudja, május 18-a lesz a döntés napja, vélhetően a törvény által lehetővé tett utolsó nap.

Ezt aztán jól megszavazták

A SEB Immoinvest egy napos megnyitásának az volt a célja, hogy a befektetők visszaváltási igényeikkel gyakorlatilag szavazhassanak arról, ki akarnak-e szállni, vagy sem. Főleg ingatlaneladások révén az alap vagyonának 30 százalékát gyűjtötték össze és tartalékolták erre a célra, de az igények ezt a szintet sajtójelentések szerint „lényeges mértékben meghaladták”, így a konstrukciót végelszámolják. A visszaváltási igények pontos értékét nem tették közzé.

A Fonds Professionell Online értesülései szerint a német felügyelettel (Bafin) való egyeztetés után öt évig, 2017. április 30-ig is eltarthat a SEB Immoinvest végelszámolása, ám már idén júniusban várható az első kifizetés, az alap vagyonának mintegy húsz százaléka. A továbbiakban félévente terveznek újabb kifizetéseket, attól függően, milyen ütemben tudják eladni a 132 darab különböző ingatlant.

Mire lesz elég öt esztendő?

Német kommentátorok szerint egy kényszer-értékesítésekre kötelezett ingatlanalapnak nem lehet túl jó a pozíciója a tárgyalások során, de az öt éves határidő talán elegendő mértékben enyhíti ezt a problémát. A német befektetők mindenesetre szervezkednek és perelni készülnek, a Die Börsenblogger szerint elsősorban azzal az érvvel, hogy félretájékoztatták őket.

Németországban a Financial Times Deutschland gyűjtése szerint 15 alap van végelszámolás alatt vagy felfüggesztve (lásd táblázatunkat), tőkéjük közel 24 milliárd euró. Magyarországon 2008 őszén kerültek pénzzavarba nyílt végű ingatlanbefektetési alapok, ami után átmenetileg az összes jegyeinek felfüggesztését írta elő a PSZÁF. Később legtöbbjüket újra megnyitották, néhányukat pedig (Raiffeisen Ingatlan, Európa, MAG) zárt végűvé – vissza nem válthatóvá – és határozott futamidejűvé alakították, de úgy, hogy előbb a pénzüket kérő kisbefektetőket ki kellett fizetni. Ezek most elvileg a tőzsdén adhatók-vehetők.

Német ingatlanalapok válságban
Név Nettó tőke

(milliárd euró)
Felfüggesztett:
SEB Immoinvest 6,3
CS Euroreal 6,0
Kanam Spezial Grundinvest 0,4
Axa Immosolutions 0,4
UBS (D) 3 Sector Real Estate 0,3
SEB Global Property 0,3
Degi German Business 0,2
Összesen: 13,9
Végelszámolás alatt:
Kanam Grundinvest 3,9
Axa Immoselect 2,4
Degi International 1,6
Degi Europa 0,8
TMW Immobilien Weltfonds P 0,7
Morgan Stanley P2 Value 0,2
Degi Global Business 0,2
Kanam US Grundinvest 0,2
Összesen: 10,0
Mindösszesen: 23,9
Forrás: Financial Times Deutschland, 2012 februári állapot.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41730 41730 42330 -0,52% 0 0 7 501 452 400 HUF 2026-04-29 17:12:15
MOL 4044 3980 4084 +0,10% 0 0 1 541 095 604 HUF 2026-04-29 17:13:45
MTELEKOM 2482 2482 2506 -0,32% 0 0 768 102 340 HUF 2026-04-29 17:05:21
RICHTER 12770 12720 12950 +0,71% 0 0 2 488 694 250 HUF 2026-04-29 17:14:59
OPUS 293 282 307 +1,21% 0 0 176 433 006 HUF 2026-04-29 17:09:39
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Hatalmasat bukott a világ legnagyobb pénzügyi alapja
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 12:24
A közel-keleti háború gyengítette a globális részvényárakat.
Befektetési alapok Klasszis: íme a legjobb magyar befektetési alapok és alapkezelők, innovációk
Privátbankár.hu | 2026. április 15. 12:37
A hazai befektetési alapok vagyona 2025-ben is dinamikusan nőtt tovább, meghaladta a 20 ezer milliárd forintot. A Privátbankár.hu idén is kiosztotta a Klasszis 2026 díjakat a hazai alapkezelői szakma legjobb szakembereinek. Az Év Alapkezelője az Accorde Alapkezelő, az Év Portfóliómenedzsere Lokietek Eszter, az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere pedig Németh Gábor lett.
Befektetési alapok Százötven milliárd forintot buktak februárban a magyar családok az iráni háborún
Herman Bernadett | 2026. április 9. 15:13
Januárban még 420 milliárd forint árfolyamnyereséget tettek zsebre a háztartások az értékpapírjaikon, februárban már 150 milliárd forintot meghaladó veszteségük volt. Az állampapírok iránti kereslet elpárolgott. 
Befektetési alapok Gigászi összeget nyertek az OTP-sek januárban
Herman Bernadett | 2026. március 9. 19:21
Rekord rekord hátán: ilyen volt a januári értékpapírpiac Magyarországon. Vették az állampapírt, a befektetési alapokat, és gigantikus pénzeket kaszáltak a háztartások az OTP-részvényeken is. 
Befektetési alapok Vállalkozásba kezdene? Most pénzt kaphat egy jó ötletért
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 09:54
Új kockázati tőkealapot indít a Hiventures startupoknak. 
Befektetési alapok Fontos mérföldkőhöz érkezett a tőzsde sztárpapírja
Herman Bernadett | 2026. január 21. 13:01
Több mint százszorosára növelte induláskori nettó eszközértékét az OTP Alapkezelő és az OTP Bank által közösen fejlesztett, tőzsdén kereskedett, régiós befektetési alap. Kevesebb mint két év alatt az OTP CETOP UCITS ETF kezelt vagyona átlépte a100 millió eurót. A Kelet-Közép-Európa 25 legnagyobb forgalmú és kapitalizációjú részvényét egyetlen eszközbe sűrítő alap 10 euró névértékű befektetési jegye a magánbefektetők körében is kiugró népszerűségnek örvend.
Befektetési alapok A Raiffeisentől igazolt a Hold Alapkezelő
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 11:26
Frissen érkezett szenior portfoliókezelőjük 12 év után váltott. 
Befektetési alapok Kijöttek a számok: az erős forinton buktak, az OTP-n viszont nyertek a magyar kisbefektetők
Herman Bernadett | 2026. január 7. 14:39
Az október végi Takarékossági Világnap után rákapcsoltak a kisbefektetők: dőlt a pénz az alapokba, az állampapírokba, de még a részvénypiacra is. Aki megtartotta az OTP-részvényeit, elégedetten dörzsölheti a tenyerét. 
Befektetési alapok Zsiday Viktor bejelentette, hogy befejezi portfóliómenedzseri pályafutását
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 13:21
Az általa kezelt Citadella befektetési alap beolvad a HOLD Alapkezelő már meglévő abszolút hozamú, HOLD Columbus alapjába.
Befektetési alapok Nem véletlenül lett az OTP a magyarok kedvence
Herman Bernadett | 2025. december 9. 14:41
Októberben hatalmas összeget fektetett be a lakosság értékpapírokba a szeptemberi kiáramlást kompenzálva. A befektetési alapok továbbra is nagyon kelendőek, de igazán sokat azok kerestek, akik a részvényeket választották. A lakosság kedvence továbbra is az OTP lehet. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG