6p
Az ingatlanalapok tőkéje nagyjából két év alatt megduplázódott, a hozamuk viszont rendkívül különböző volt tavaly, évi 2,2 és 14,4 százalék között. Mi lehetett ennek az oka? Miért baj az, ha valakinek túl sok pénze van?
(Kép: Pixabay, illusztráció)

Az utóbbi pár év egyik legnagyobb sikertörténete a magyar befektetési piacon az ingatlanalapoké: tavaly csak november végéig 38 százalékkal, 1464 milliárd forintra nőtt a vagyonuk. Eközben az összes hazai alap vagyona csak 2,8 százalékkal bővült. Mintegy két év alatt, 2016 végétől pedig megduplázódott a hazai ingatlanalapok összértéke.

A növekedés szinte exponenciális képet mutat, ahogy a grafikonon látható. Ilyet utoljára 2005-2006-ban, a nagy válság előtti években lehetett megfigyelni. A vagyon 2006 szeptemberéig meredeken nőtt, utána két évig hozzávetőleg stagnált, és csak 2008 szeptemberében, a Lehman-csőd hónapjában kezdett hirtelen zuhanni.

De mennyire támasztható alá ez a mostani vagyonrobbanás a hozamok oldaláról? Ezt nem is olyan könnyű megállapítani. Van ugyanis alma, körte, amit nem lehet egymással összehasonlítani, de talán még barack és cseresznye is. Vannak a hazai ingatlanpiacon tevékenykedő és globális alapok, vannak forintban és devizában jegyzettek, vannak intézményiek és lakosságiak.

Hét százalék hozam

Ha viszont sok kategóriát használunk, egy-egy kategóriában alig marad valaki, ezért három kategória mellett döntöttünk: forintos hazai, devizás hazai és globális. Plusz a Biggeorge 4., amelynek feltűnően, irreálisan kiugró a hozama, és átlagember biztosan nem férhet hozzá, ezért diszkvalifikáltuk. (Táblázat a cikk végén.)

Ennek alapján a mezőny zömét adó forintos ingatlanalapok átlagos hozama 2018-ban 6,99 százalék volt. Ez jóval magasabb, mint az  egy éves lakossági állampapírok 2017 végén 2,0 százalékos kamata. (Azóta ezt 2,5-re emelték.) Sőt, a csoportban szereplő összes alap meg tudta ezt haladni legalább egy kicsivel.

Nyolc százaléknak három a fele

A mezőny ugyanakkor nagyon vegyes, az eredmények 2,2 és 14,4 százalék között ingadoznak. Ennek számos oka lehet. Az elsődleges az ingatlanokkal való feltöltöttség. Hiába magas egy alap ingatlanjainak hozama, ha csak a tőke egy részét tartja ingatlanban.

Egy elméleti példával, ha ingatlanokkal nyolc százalékot lehet elérni, de a tőke felét nulla közeli kamatozású állampapírban vagy betétben kénytelenek tartani, akkor az átlagos hozam csak négy százalék körül lesz. Valamint még lejönnek ebből költségek. Így lehet a végeredmény durván három.

Három óriás van

Vélhetően ez sújthatta a legnagyobb ingatlanalapokat tavaly, mert éppen ezek teljesítménye visszafogott: Erste Ingatlan (521 milliárd forint év végén), OTP Ingatlan (402 milliárd), MPT Ingatlan (211 milliárd forint). Ezek a magyar viszonylatban óriásira nőtt alapok hárman egyébként a piac mintegy háromnegyedét adják.

Az Erste Ingatlan Alap novemberi jelentése szerint például 45 százalék volt benne az ingatlanok aránya. Az OTP Ingatlanbefektetési Alapnál ugyanez október végén 52 százalék volt. A fennmaradó rész mindkét esetben bankbetét vagy állampapír.

Nem engedik megnőni

Az utóbbira az intézményi befektetők jóval alacsonyabb hozamot kapnak, mint a lakosság. (Például az egy éves diszkont kincstárjegy hozama ma 0,37 százalék.)

A Raiffeisen Ingatlan Alap november végén tőkéje 85 százalékát tartotta ingatlanokban, és öt százalék hitellel is rendelkezett. Érdemes megemlíteni, hogy itt a belépést már korlátozzák, pontosabban plusz jutalékkal sújtják, hogy az alap ne nőjön túl nagyra.

Három százalékért beszállhatsz

Az alapkezelő “a Raiffeisen Ingatlan Alap „A”, „B”, „D” és „U” sorozatainak értékesítése esetén, 2018. március 1-től kezdődően 3% eladási díjat számít fel” a forgalmazó által felszámított díjon felül – írja a befektetési jegyek ismertetője.

Nyilván az érem másik oldala, hogy minél magasabb egy alapban az ingatlanok aránya, annál magasabb a kockázata is. A hozamot és kockázatot együtt kell értékelni.

Kihasználtság, devizakitettség

Természetesen számít az is az alapoknál, hogy az adott ingatlanok hozama mekkora. Például mennyi bérletidíj-bevétel származik tőlük, és hány százalékos a kihasználtságuk, mekkora a velük kapcsolatos ráfordítás. De manapság az alacsony kamatok miatt jóval kevésbé lényeges ez, mint a kiadható ingatlanokkal való feltöltöttség mértéke.

Az is számít, hogy a bevételek mekkora hányada keletkezik euróban, ami az üzleti ingatlanoknál szokásos szerződéses feltétel. Valamint, hogy az eurót forintra fedezik-e, vagy sem. Ahol nem, ott tavaly a forint gyengülésén is keletkezhetett nyereség.

Nyilvános, nyíltvégű ingatlanalapok december végén
Alap neve Deviza 1 éves 3 éves 5 éves 10 éves 6 hónapos
hozam hozam hozam hozam hozam
Forintban jegyzett hazai alapok
Capitol Ingatlan HUF 2,96% -5,59% -6,47% -11,75% 19,98%
Duna House Magyar Lakás HUF 10,69% 4,39%
Erste Ingatlan HUF 2,38% 2,47% 2,74% 5,08% 1,27%
Európa Ingatlan A HUF 7,40% 5,13% 3,64% -0,40% 3,34%
MPT Ingatlan Alap A HUF 2,16% 2,49% 1,31%
MPT Ingatlan Alap I HUF 3,08% 3,31% 1,77%
OTP Ingatlan HUF 3,00% 3,23% 3,44% 3,60% 1,46%
OTP PRIME Alap HUF 4,76% 1,84%
Raiffeisen Ingatlan A HUF 11,73% 9,68% 9,54% 7,21% 3,94%
Raiffeisen Ingatlan B HUF 14,38% 1,96%
Raiffeisen Ingatlan C HUF 14,40% 1,96%
Átlag (egyszerű számtani) 6,99% 2,96% 2,58% 0,75% 3,93%
Devizában jegyzett hazai ingatlanalapok
Erste Dollár Ingatlan Alapok Alapja USD 3,58% 1,88%
Erste Euro Ingatlan EUR 1,96% 1,87% 1,94% 0,87%
Raiffeisen Ingatlan D EUR 11,16% 3,51%
Raiffeisen Ingatlan U USD 13,97% 5,02%
Takarék Euró Ingatlan Alapok Alapja EUR 1,66% 1,14% 1,10%
Átlag (egyszerű számtani) 6,47% 1,51% 2,48%
Globális, közvetett ingatlanalapok
MKB Ingatlan Alapok Alapja A HUF -4,89% 2,18% 5,43% 3,35% -5,92%
OTP Ingatlanvilág Alapok Alapja HUF 0,08% 0,30%
OTP Dollár Ingatlan Alapba Fektető USD 4,50% 2,32%
OTP Euró Ingatlan Alapba Fektető EUR 1,90% 0,95%
Átlag (egyszerű számtani) 0,40% 2,18% -0,59%
Egyéb
Biggeorge 4. Ingatlanfejlesztő Alap HUF 40,75% 88,85% 41,23% 3,05% 11,01%

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42490 41500 42490 +3,94% 0 0 18 454 723 960 HUF 2026-06-12 17:05:14
MOL 3826 3820 3960 -2,65% 0 0 2 037 486 054 HUF 2026-06-12 17:07:25
MTELEKOM 2730 2702 2740 +1,49% 0 0 2 457 863 112 HUF 2026-06-12 17:05:16
RICHTER 11930 11700 11950 +2,40% 0 0 1 102 608 070 HUF 2026-06-12 17:05:24
OPUS 347 333 374 -5,83% 0 0 95 624 670 HUF 2026-06-12 17:11:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Rég volt ilyen erős a forint: érdemes lehet devizában megtakarítani?
Natív tartalom | 2026. június 10. 17:59
Több éves csúcson van a forint árfolyama, ha valamikor, akkor most érdemes lehet devizát váltani – mondják az OTP szakértői. Most ráadásul számos kedvezményt is kaphatnak az ügyfelek. 
Befektetési alapok A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 9. 05:44
Egyebek mellett arról beszélgettünk Lugosi Barnabással, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzserével, hogy Magyarország már megint ellentétes irányba halad, mint a világ, csak most pozitív értelemben: miközben az Európai Központi Banktól vagy a lengyel jegybanktól kamatemeléseket, a Magyar Nemzeti Banktól kamatcsökkentéseket vár a piac, mégsem gyengül a forint.
Befektetési alapok Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 8. 14:35
Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek. Ez is az oka annak, hogy leelőzték a magyar gazdaságot – mondja Péntek Gábor, az Accorde Alapkezelő portfóliómenedzsere.
Befektetési alapok Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 5. 14:41
Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis gála egyik rangos elismerését három innovatív, alternatív alapjával, amelyekről Gyurkó Dániel befektetési igazgató beszél a Klasszis Média podcastjában.
Befektetési alapok Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Herman Bernadett | 2026. június 3. 14:37
Különleges, innovatív termékeivel nyert díjat az Apelso Alapkezelő a Privátbankár.hu Klasszis 2026 versenyén. A díjnyertes stratégiákról, az alternatív alapoktól, a fizikusok és matematikusok által kezelt alapok világáról beszélt Gyurkó Dániel befektetési igazgató.
Befektetési alapok Újra verseny lesz a magyar gazdaságban? Klasszis Podcast
Izsó Márton - Vég Márton | 2026. június 1. 14:16
Hajdu Egonnal, az Eurizon Asset Management Hungary befektetési igazgatójával annak kapcsán beszélgettünk a globális és a hazai gazdasági aktualitásokról, hogy az Eurizon Arany Alapok Részalapja kapta a Legjobb Árupiaci Alap díját a Privátbankár.hu Klasszis 2026 díjkiosztón. 
Befektetési alapok Így fektetnek be Magyarország legjobb szakemberei
Herman Bernadett | 2026. június 1. 10:21
Nem a divatot követik, hanem az értékalapú befektetésekben hisznek az Accorde Alapkezelőnél – mondja Gyurcsik Attila, vezérigazgató és Mezei Magdolna igazgatósági tag. Az Accorde lett 2026-ban az Év Alapkezelője.
Befektetési alapok Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. május 21. 15:04
Lokietek Eszter, az OTP Alapkezelő szenior portfóliómenedzsere lett az idén az Év Portfólió Menedzsere. A siker titkáról beszélt a Klasszis Média podcastjában. 
Befektetési alapok Rekordösszeget buktak a magyar háztartások az iráni válságon
Herman Bernadett | 2026. május 9. 17:04
Több mint 390 milliárd forintot veszítettek márciusban az értékpapírjaikon a magyarok. Szerencsére ez csak átmeneti volt, áprilisban már emelkedtek az árfolyamok. 
Befektetési alapok Hatalmasat bukott a világ legnagyobb pénzügyi alapja
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 12:24
A közel-keleti háború gyengítette a globális részvényárakat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG