A 2014. évi adócsomag többek között bővítené azt a kört, amelyben érvényes lesz az ajándékozási illeték alól való mentesülés. Ennek értelmében nem kell illetéket fizetni, ha a házastársak adnak egymásnak ajándékot, illetve válásból származó vagyonszerzés után sem kell fizetni. Mentesül az illeték alól az osztalékra vonatkozó követelés elengedése (immár magánszemély tulajdonos esetén is) - foglalta össze a Privátbankárnak az RSM DTM.
Hegedüs Sándor adóüzletág-vezető ismertetése szerint ezen felül nem kellene illetéket fizetni a csődközeli helyzetben lévő, illetve a felszámolás alatt álló társaságok továbbműködésének elősegítése érdekében a csődegyezség keretében, valamint a felszámolási eljárás során elengedett ingyenes követelés után sem, feltéve, ha nem a tag a követelés jogosultja.
Pótlékmentes lehet a részletfizetés
Több új kedvezményben részesülne a visszterhes vagyonátruházás (például lakáseladás) is a benyújtott javaslat értelmében. Így például mentesülne a jövőben a visszterhes vagyonátruházási illeték alól az a vagyonszerzés, amely a házastársak egymás közötti vagyonátruházásából származik, valamint ha a vagyonszerzés eredete a házastársi vagyonközösség megszüntetése.
A visszterhes vagyonátruházás esetében másik új kedvezmény a kifizetendő illetékre vonatkozó pótlékmentes részletfizetési lehetőség kibővítése. Eszerint első lakástulajdon megszerzése esetén nem csak a 35 éven aluli fiatalokat, hanem bármely vagyonszerzőt megilleti jövő év elejétől a 12 havi pótlékmentes részletfizetési kedvezmény, amennyiben a kedvezmény alkalmazását kéri az állami adóhatóságtól.
A javaslat enyhíti a lakóház építésére alkalmas telektulajdon szerzésekor alkalmazott öröklési-, ajándékozási-, és visszterhes vagyonátruházási illetékmentesség feltételének igazolására vonatkozó szabályokat is. A javaslatnak megfelelően a NAV-nak abban az esetben is törölni kell a felfüggesztett illetéket a jövőben, ha a használatbavételi engedély, vagy a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági irat nem az adózó, hanem a tulajdonostárs, vagy az ingatlanra vonatkozó vagyoni értékű jog jogosítottja nevére szól.
Szigorodna az illetékmentesség
Szigorítaná ugyanakkor az adócsomag az illetékmentesség feltételeit azokban az esetekben, amikor egy vállalkozás ingyen ad át eszközöket vagy követeléseket egy másik cégnek. Ilyen esetben csak akkor lehet szó illetékmentességről, ha a vagyonszerzőt olyan államban jegyezték be:
- amelyben a társasági adónak megfelelő adó és az adóalap hányadosa eléri legalább a 10 százalékot,
- nulla vagy negatív eredmény és adóalap esetén a jogszabály által előírt társasági adónak megfelelő adó legkisebb adómértéke eléri a 10 százalékot, illetve
- a részesedések értékesítéséből származó jövedelmet legalább 10százalékos mértékű, a társasági adónak megfelelő adó terheli.
Amennyiben a fenti feltételek közül akárcsak egy nem teljesül, úgy az illetékmentesség nem alkalmazható.
Ugyanez igaz (azaz az illetékmentesség feltétele) a kedvezményezett átalakulására, a kedvezményezett részesedéscseréjére, valamint a kapcsolt vállalkozások között az ingatlannak, illetve a belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaságban fennálló vagyoni betétnek a visszterhes vagyonátruházásra.
Változás a vagyoni betétszerzésnél
Szintén a szigorítások sorába tartozik, hogy nem csak a meghatározott főtevékenységet végző társaságokra vonatkozik a belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaságokban történő vagyoni betétszerzés illetékkötelezettsége. Az új szabályozás szerint az ingatlanvagyonnal rendelkező társaságban történő vagyonszerzés illetékköteles a társaság főtevékenységétől függetlenül.
Ugyanakkor egyértelmű könnyítés, hogy a jövőben egy társaság abban az esetben minősülne csak ingatlanvagyonnal rendelkező társaságnak, ha a beszámolójában kimutatott eszközök legalább 75 százalékát belföldi ingatlanok teszik ki. A másik eset pedig, ha olyan gazdálkodó szervezetben rendelkezik 75 százalékos részesedéssel, melynek a mérlegében kimutatott eszközökből a belföldi ingatlanok aránya meghaladja a 75 százalékot.
Több ponton is könnyítene az illetékszabályokon az készülő adótörvény. A tervek szerint nem csak a házastársak, hanem az első lakást vásárlók esetében is könnyítene a terheken a 2014-es adótörvény. Ugyanakkor lesz olyan is, ahol szigorítanak a feltételeken.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Új nagykövet érkezett Budapestre
körülbelül 1 órája
-
Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
2 órája
-
Csalóka a nagy építőipari fellendülés
2 órája
-
Ezt tette a forinttal az EU-s pénzek feloldása
2 órája
-
Megint találkozik Magyar Péter Zelenszkijjel, de a nagy csúcsra még várni kell
2 órája
-
Kedd estére lelohadt a brókerek arcáról a vigyor
3 órája
-
Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
3 órája
Mfor.hu Top24
- Csúnyán veszteséges lett Matolcsy Ádám barátjának ÁSZ-botrányban érintett cége
- Friss hírek érkeztek Hankó Balázsékról, reagált a Fidesz is
- Ezt várja el Karácsony Gergely az olimpia támogatásáért
- Itt a Tisza-kormány nagy eredménye: lezárult a rendkívüli Brüsszeli eljárás
- „Már nem úgy van, hogy nyugdíj után vége a világnak” – mondja a demográfus
- Felpörgött a közmű- és vasútépítés, erős hónapot zárt az építőipar
- A vízszint mellett az építőipari teljesítményt is látványosan megemelte a fenékküszöb
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek 2026. október 11. 06:04
- Rég nem látott jön a benzinkutakon 2026. október 7. 12:10
- Tisztítótűz jöhet a gazdaságban, bombameglepetés lehet a jövő évi költségvetésben – interjú 2026. október 7. 10:46
- Donald Trump tajtékzik: „Norvégia, ezt nem fogjuk elfelejteni” 2026. október 10. 14:21
Havi top
- László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona 2026. október 1. 10:18
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- „Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott 2026. szeptember 27. 13:01
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
Friss
Nemzetközi
Új nagykövet érkezett Budapestre
A két ország közti kapcsolatok erősítését várják tőle.
körülbelül 1 órája
Vállalat
Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
A Restart Hungary a hazai innovációs ökoszisztéma megerősítésére vállalkozik.
2 órája
Részvény / Deviza / Áru
Ezt tette a forinttal az EU-s pénzek feloldása
Megérkeztek a friss devizakurzusok.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Reebok tulajdonosa hatmilliárd dollárért megszerezné Barbie-t is2026. október 8. 11:00 -
Negyvenmilliárd dolláros hitelből vásárolna MI-chipeket Elon Musk cége2026. október 8. 11:00 -
Korábbi árának töredékéből mentenék meg New York egyik leghíresebb felhőkarcolóját2026. október 8. 00:05 -
Egymilliárd forinttal készíti fel újabb felvásárlásokra cégét Veres Tibor2026. október 8. 00:01 -
A nyereség csaknem kétszeresét fizette ki a Dyson a milliárdos családjának2026. október 6. 09:27
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona
2026. október 1. 10:18
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
-
Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs
2026. szeptember 21. 05:41
top 24
-
Flydubai-gépeltérítés: még annál is sokkal nagyobb szerencséjük volt az utasoknak, mint eddig hittük
2026. október 13. 14:29
-
Lezárult az uniós eljárás: Magyarország nem akármihez fér hozzá ismét
2026. október 13. 12:27
-
Halálos lövöldözés volt az Európai Parlament épületénél
2026. október 13. 09:54
-
Méregdrágán vették Orbán Viktorék a türk barátságot a HVG szerint
2026. október 13. 08:26
-
Ezt tette a forinttal az EU-s pénzek feloldása
2026. október 13. 18:40




