3p

A Privátbankár.hu idén is kiosztotta a Klasszis 2020 díjakat a hazai alapkezelői szakma legjobb vagyonkezelő szakembereinek a 2019 végi adatok alapján. Az Év Alapkezelője az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő, az Év Portfóliómenedzsere Loncsák András, az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere pedig Pekár Dávid lett. 

Közel 6500 milliárd forint értékű megtakarítást kezelnek befektetési alapokban

A befektetési alapok szerepe a megtakarítások között nagyon fontos, tőkéjük a Bamosz adatai szerint lassan tovább nőtt, december végén mintegy 6500 milliárd forint volt. E hatalmas megtakarítás-tömeg az ágazatnak kiemelt jelentőséget ad, és fontossá teszi, hogy az alapokat és kezelőiket szakmailag értékeljék, díjazzák. A díjakat már a hetedik egymást követő évben osztotta ki a Privátbankár.hu március 27-én.

Az EFAMA nemzetközi statisztikái alapján Magyarország a régiós (közép-kelet-európai) országok mezőnyében igen kedvező helyen áll mind a befektetési alapok nettó eszközértékét, mind a bejegyzett alapok számát tekintve. Ha az ország népességéhez viszonyítjuk a vagyont, akkor még Lengyelországot is jelentősen megelőzzük, Románia, Szlovákia, Szlovénia és Horvátország pedig messze mögöttünk marad ezen számok szerint. Ugyanakkor a fejlett nyugat-európai országokhoz képest jelentős Magyarország lemaradása – ez alapján az ágazat előtt még komoly fejlődési lehetőségek állnak.

Az MNB adatai szerint befektetési jegyekben található a lakossági pénzügyi eszközeinek 8 százaléka; közvetlenül tőzsdei részvényekben ennél jóval kevesebbet tartottak a magyarok.

Díjak a legkiválóbbaknak

Az Év Alapkezelője 2020-ban az Aegon Alapkezelő, az Év Portfóliómenedzsere pedig Loncsák András (Aegon Alapkezelő) lett. Az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere díjat Pekár Dávid (Raiffeisen Alapkezelő) kapta - ez utóbbi kategóriában a 35 év alatti jelöltek között dőlt el a verseny. A fenti díjakat a szakma és a nagyközönség szavazatai alapján lehetett elnyerni.

Az Év Legjobb Hazai Részvénybefektető Alapja címet a K&H Navigátor Alap (K&H Befektetési Alapkezelő) kapta. Az Év Legjobb Tőkevédettalap-kezelője 2020-ban a CIB Alapkezelő lett.

Objektív számítások alapján további 15 piaci kategóriában osztottak ki díjakat a konkrét befektetési alapok számára, első, második és harmadik helyezéssel. Ezek közül az OTP Alapkezelő, a Budapest Alapkezelő, az Aegon Alapkezelő három-három első díjat nyert el, a Hold Alapkezelő kettőt. Első díjat nyert még az Erste, a Diófa, a Marketprog, az Amundi és a Raiffeisen alapkezelők egy-egy alapja is.  A nyertes alapok teljes listája itt található: klasszis.hu

A Privátbankár.hu Klasszis-díj egyfajta megkülönböztető jelzés, amely segíthet a befektetőknek kiválasztani a rendkívül széles befektetésialap-palettáról a legkiválóbb termékeket.

A szokásos díjátadó gála helyett a szervezők ezúttal videón jelentették be az eredményeket; a virtuális díjátadón számos portfóliómenedzser értékelte a 2019-es évet, a szakemberek home office-ból a jelenlegi helyzetről, a 2020-as kilátásokról is beszéltek:

Összetett módszertan alapján hasonlították össze az alapokat

Az alapok teljesítményének értékelésénél pusztán a hozam figyelembe vétele nem elegendő, hiszen nem mindegy az sem, milyen kockázat mellett érték el az eredményt. A Privátbankár.hu ezért összetett, hozamot és kockázatot (hozamszórást) is figyelembe vevő mutatókat dolgozott ki a szakma által is elfogadott és elismert módszertan alapján. További részletek, szabályzat, a nyertesek listája: klasszis.hu

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 32250 32030 32440 -0,59% 32240 32250 5 446 127 280 HUF 2025-11-14 16:24:59
MOL 3028 3002 3060 -1,11% 3028 3032 717 356 084 HUF 2025-11-14 16:22:20
MTELEKOM 1738 1732 1770 -1,36% 1736 1738 1 032 312 320 HUF 2025-11-14 16:25:06
RICHTER 9735 9685 9885 -1,02% 9725 9735 1 543 287 950 HUF 2025-11-14 16:24:24
OPUS 525 525 533 -0,38% 526 527 61 569 785 HUF 2025-11-14 16:21:47
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Magunkat rövidítjük meg, ha fenntarthatóak vagyunk? A szakértők válaszolnak
Imre Lőrinc | 2025. november 14. 10:25
Első ránézésre valóságos szentségtöréssel ér fel, ha egy pénzpiaci befektetőt arra kérünk, hogy mondjon le némi potenciálisan elérhető hozamról, egyéb szempontok javára. Ha viszont hozzátesszük, hogy így a klímatudatosabb jövő kulcságazataiba teheti a pénzét, már árnyaltabb a kép. Akkor meg pláne, hogyha hosszabb távra vetítve az látszik, hogy nincs is érdemi különbség egy hagyományos, és egy fenntartható befektetési alap között.
Befektetési alapok Kiderült, hová kerültek a PMÁP-ból kivont megtakarítások
Privátbankár.hu | 2025. november 6. 09:21
Megtorpant az idén a háztartások állampapír-állományának a növekedése – írja laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor. A PMÁP-pénzek fele került csak vissza állampapírokba, a többi az ingatlanpiacon, befektetési alapokban és más megtakarításokban kötött ki, vagy felélték a kisbefektetők – állapította meg az MNB. 
Befektetési alapok Rábízná a pénzét a mesterséges intelligenciára? Van, ahol már ezt is megteheti
Litván Dániel | 2025. október 3. 10:12
Az élen járnak a K&H Alapkezelőnél a mesterséges intelligencia alkalmazásában. Bánhalmi Gábor vezető stratégát a tapasztalatokról, illetve a piaci trendekről is kérdeztük.
Befektetési alapok Külföldre menekítik a pénzüket a magyarok
Herman Bernadett | 2025. szeptember 11. 15:14
Rekordot döntött a magyarok külföldi értékpapírokban lévő megtakarítása. Bankszámlát is egyre többen nyitnak az országhatáron kívül. Az adókat viszont a legtöbb országban így is ugyanúgy meg kell fizetni, mint Magyarországon. 
Befektetési alapok Vámháború, zuhanó dollár és AI-őrület – mihez kezdjen egy magyar kisbefektető?
Gáspár András | 2025. július 25. 05:57
Ha a Trump-féle politika alapeleme a kiszámíthatatlanság, akkor ezzel kell együtt élnie a vállalatoknak és a befektetőknek is – véli Lesták Richárd, az MBH USA Részvény Alap portfóliómenedzsere, aki szerint a piac egyfajta árnyékkormányként fogja az elnök kezét is. Az amerikai vállalatok kilátásai továbbra is jók, a meglepően gyenge dollárnak is van ellenszere, az AI pedig nem hozza el az ingyenebédet, de olyan nyertesei lehetnek, akikre nem feltétlenül gondolnánk – interjú.
Befektetési alapok Hogyan fektessünk be bizonytalan időkben? Óvatosan is lehet építkezni!
Csernátony Csaba | 2025. július 16. 14:38
Geopolitikai feszültségek, gyenge forint, átalakuló állampapírpiac – Kiss Péterrel, az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatójával beszélgettünk arról, milyen stratégiát érdemes követnie a kisbefektetőknek ebben az új korszakban.
Befektetési alapok Itt a fordulat: visszatért a lakosság az állampapírpiacra
Herman Bernadett | 2025. július 8. 10:05
A boltok helyett az értékpapírpiacon vásároltak be a családok májusban. Vettek mindent: állampapírt, befektetési jegyet, részvényt, de még a vállalati kötvényeket is, amelyeket úgy kerültek a Quaestor-botrány óta, mint a pestist. 
Befektetési alapok Van még tartalék a magyar részvényekben
Eidenpenz József | 2025. július 7. 15:08
Még mindig van tér a BUX emelkedésére, bár már most hatalmas növekedésen van túl az index – mondja Dudás Máté, az Erste Alapkezelő Zrt. szenior portfólió-menedzsere. A térségbeli részvényeket leginkább a háború húzza vissza, de még egy hosszan tartó konfliktus esetén is szép nyereséggel működhetnek a magyar tőzsdei vállalatok. A forintárfolyam viszont, úgy néz ki, mindenkinek jó azon a szinten, ahol van.
Befektetési alapok A fiatalok szeretik, ha nem egy vonatra ültetik fel őket és zakatoltatják a piacokkal
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. július 4. 14:11
A Privátbankár.hu – Alapkezelő Klasszis 2025 szavazáson a Legjobb Hosszú Kötvény Alap kategóriában első cég két szakértőjével, Simon Péter vezérigazgatóval és Gyetvai Károly értékesítési vezetővel átbeszéltük mindazokat a kérdéseket, amelyek ebben a gyorsan változó világban a befektetőket foglalkoztathatják.
Befektetési alapok Egy városnyi magyar mondott nemet az állampapírokra
Herman Bernadett | 2025. július 3. 05:42
Miközben az Államadósság Kezelő Központ szerint töretlen a bizalom, 48 ezerrel csökkent a lakossági befektetők száma. A névértékes adatok szépek, a piaci értékes számok már nem annyira. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG