3p

A Klasszis 2020 díjak rendhagyó, virtuális díjátadója kapcsán portfóliómenedzsereket kértünk fel arra, értékeljék a 2019-es évet és a 2020-as kilátásokat. Szalma Csaba, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója szerint aki hosszú távon gondolkodik, annak érdemes kockázatot felvennie ebben a környezetben.

Március 26-án egy rendhagyó, virtuális díjátadó gála keretében adtuk át a Privátbankár.hu Klasszis 2020 díjakat a magyarországi befektetésialap-piac legkiemelkedőbb szereplőinek a 2019 végi eredmények alapján. Felkérésünkre számos portfóliómenedzser értékelte a 2019-es évet, a szakemberek home office-ból a jelenlegi helyzetről, a 2020-as kilátásokról is beszéltek. 

Az OTP Alapkezelő 3 kategóriagyőzelem mellett három második és egy harmadik helyezést is begyűjtött idén. Szalma Csaba befektetési igazgató portfóliómenedzserként is kivette a részét a sikerből.

A kötvényalapoknál az egész tavalyi év folyamán egy alacsony kamatkörnyezetet láttunk. Hogyan lehet hozamot produkálni ebben a környezetben? A 2019-es kihívásokról és stratégiáról azt mondta a szakember: aki long durationt tartott a tavalyi évben, az élvezhette az egész éven át tartó hozamcsökkenés előnyeit - ugyanakkor érdemes volt elkerülni a legrövidebb papírokba való befektetést, mondta el Szalma Csaba.

„Hosszú időszak volt, amikor az éven belüli hozamok negatív szinten voltak. Mi nem fektetünk be ilyen szinteken nagy volumenben diszkont kincstárjegybe (DKJ-ba), ehelyett inkább betéteket kötöttünk le. A BUBOR-szint magasabb volt a DKJ-hozamnál. Nagyon mély negatív szintbe beestek a swap spreadek a görbe rövid oldalán. Ezeket is igyekeztünk kihasználni: eladtuk a mélyebb negatív SS swappal rendelkező eszközöket és ehelyett más magasabb kamatozású eszközöket kerestünk. Ugyanakkor az OTP Optima Alapban sikeres volt a deviza stratégiánk. Az év elején long forint, illetve long dollár pozíciónk volt. Számítottunk a forint gyengülésére és az első félévben profitot is tudunk termelni ezen a pozíción. Ez is hozzájárult az Optima kellemes tavalyi teljesítményéhez”

- mondta  a szakember.

Március elején minden megváltozott idén. Olyan dolog történt, ami talán a második Világháború óta nem - folytatta. A globális ,,stay at home” politika, melynek célja a vírus gyors terjedésének lassítása, azt eredményezte, hogy a kereslet és kínálat drámaian visszaesett. Meglátjuk, hogy ez mennyi ideig fog tartani és mekkora károkat fog okozni.

„Ugyanakkor én azt gondolom, hogy aki hosszútávon gondolkodik, annak érdemes kockázatot felvennie ebben a környezetben. Lehet, hogy nem kapja el most a piac alját, de nem fog csalódni, ha most, 3-5 éves időtávon kockázatot vállal”

– véli Szalma Csaba.

Ezeket a rövid bejelentkezéseket a teljes díjátadó-videóban már közzétettük – ezt és a Klasszis 2020 díjak teljes listáját a klasszis.hu weboldalon találják >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 28330 28210 28560 -0,60% 0 0 7 849 702 850 HUF 2025-08-01 17:13:37
MOL 3022 3014 3048 -0,92% 0 0 857 697 498 HUF 2025-08-01 17:10:34
MTELEKOM 1738 1726 1748 -0,23% 0 0 475 979 552 HUF 2025-08-01 17:05:07
RICHTER 10400 10370 10500 -1,14% 0 0 1 558 908 660 HUF 2025-08-01 17:05:17
OPUS 572 562 587 -0,35% 0 0 98 155 440 HUF 2025-08-01 17:05:46
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Vámháború, zuhanó dollár és AI-őrület – mihez kezdjen egy magyar kisbefektető?
Gáspár András | 2025. július 25. 05:57
Ha a Trump-féle politika alapeleme a kiszámíthatatlanság, akkor ezzel kell együtt élnie a vállalatoknak és a befektetőknek is – véli Lesták Richárd, az MBH USA Részvény Alap portfóliómenedzsere, aki szerint a piac egyfajta árnyékkormányként fogja az elnök kezét is. Az amerikai vállalatok kilátásai továbbra is jók, a meglepően gyenge dollárnak is van ellenszere, az AI pedig nem hozza el az ingyenebédet, de olyan nyertesei lehetnek, akikre nem feltétlenül gondolnánk – interjú.
Befektetési alapok Hogyan fektessünk be bizonytalan időkben? Óvatosan is lehet építkezni!
Csernátony Csaba | 2025. július 16. 14:38
Geopolitikai feszültségek, gyenge forint, átalakuló állampapírpiac – Kiss Péterrel, az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatójával beszélgettünk arról, milyen stratégiát érdemes követnie a kisbefektetőknek ebben az új korszakban.
Befektetési alapok Itt a fordulat: visszatért a lakosság az állampapírpiacra
Herman Bernadett | 2025. július 8. 10:05
A boltok helyett az értékpapírpiacon vásároltak be a családok májusban. Vettek mindent: állampapírt, befektetési jegyet, részvényt, de még a vállalati kötvényeket is, amelyeket úgy kerültek a Quaestor-botrány óta, mint a pestist. 
Befektetési alapok Van még tartalék a magyar részvényekben
Eidenpenz József | 2025. július 7. 15:08
Még mindig van tér a BUX emelkedésére, bár már most hatalmas növekedésen van túl az index – mondja Dudás Máté, az Erste Alapkezelő Zrt. szenior portfólió-menedzsere. A térségbeli részvényeket leginkább a háború húzza vissza, de még egy hosszan tartó konfliktus esetén is szép nyereséggel működhetnek a magyar tőzsdei vállalatok. A forintárfolyam viszont, úgy néz ki, mindenkinek jó azon a szinten, ahol van.
Befektetési alapok A fiatalok szeretik, ha nem egy vonatra ültetik fel őket és zakatoltatják a piacokkal
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. július 4. 14:11
A Privátbankár.hu – Alapkezelő Klasszis 2025 szavazáson a Legjobb Hosszú Kötvény Alap kategóriában első cég két szakértőjével, Simon Péter vezérigazgatóval és Gyetvai Károly értékesítési vezetővel átbeszéltük mindazokat a kérdéseket, amelyek ebben a gyorsan változó világban a befektetőket foglalkoztathatják.
Befektetési alapok Egy városnyi magyar mondott nemet az állampapírokra
Herman Bernadett | 2025. július 3. 05:42
Miközben az Államadósság Kezelő Központ szerint töretlen a bizalom, 48 ezerrel csökkent a lakossági befektetők száma. A névértékes adatok szépek, a piaci értékes számok már nem annyira. 
Befektetési alapok Új világrend jöhet, új nagyhatalmakkal, kriptovalutákkal
Herman Bernadett | 2025. július 2. 14:09
Mennyire érzik az amerikaiak a saját pénztárcájukon a vámokat, érdemes-e még az amerikai részvénypiacra befektetni, milyen világvaluta jöhet a dollár után, és elnézi-e Donald Trump Magyarországnak, hogy az ellenség Kínával üzletel – erről mondja el a véleményét Kardos Zsolt, a VIG Alapkezelő portfólió-menedzsere, aki amerikai részvényalapjával harmadik helyezést ért el a Privátbankár Klasszis 2025 versenyén.
Befektetési alapok Helyén maradhat a forint, ha odafönt el nem tolják
Eidenpenz József | 2025. július 1. 15:15
A magyar részvények még mindig vonzónak számítanak, és a forint is stabil maradhat, ha a gazdaságpolitika kitart mellette. Nyugdíjas éveinkre gondolva érdemes nem csak részvényt tartani, a Gránit Alapkezelő vegyes és ingatlanalapokkal is csökkenti a kockázatokat. Interjú Mandl Gergellyel, a Gránit Alapkezelő és a díjnyertes Harmónia Vegyes Alap szenior portfóliómenedzserével.
Befektetési alapok Hogyan jöhet ki Magyarország jól a vámháborúkból?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2025. június 18. 15:15
Mik azok a békerészvények, és nyerhet-e Magyarország, valamint a régió az európai fiskális stimulussal, és számítanak-e újabb különadókra? – ezekről mondta el véleményét Czakó Ágnes, az OTP Alapkezelő szenior porfólió menedzsere, aki elnyerte az Év feltörekvő portfolió-menedzsere címet a Privátbankár Alapkezelő Klasszis 2025 versenyén.
Befektetési alapok Mi vár Európára Trump vámpolitikájában, Magyarország hogyan jöhet ki a helyzetből?
Herman Bernadett | 2025. június 17. 15:01
Mik azok a békerészvények, és nyerhet-e Magyarország, valamint a régió az európai fiskális stimulussal, és számítanak-e újabb különadókra? – ezekről mondta el egy május végi interjúban véleményét Czakó Ágnes, az OTP Alapkezelő szenior porfólió menedzsere, aki elnyerte az Év feltörekvő portfolió-menedzsere címet a Privátbankár Alapkezelő Klasszis 2025 versenyén.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG