6p

Elkerülhetetlen lesz a választások utáni megszorítás?
Tényleg egy újabb Bokros-csomagot szeretne a Tisza Párt?

Online Klasszis Klub élőben Bokros Lajossal!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. december 10. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A három hitelintézet fúziójából létrejött és 2023. május 1-jén indult MBH Bank a turbulens gazdasági környezet és az egyesüléssel járó plusz feladatok mellett is kiemelkedő tavalyi első háromnegyedéves eredményeket tudhat maga mögött. A privátbanki üzletág által kezelt vagyon mintegy 20 százalékos gyarapodásához vezető folyamatok mellett természetesen szó esett az idei kilátásokról is az újonnan alakult MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettesével, Pleschinger Gyula Márkkal készült interjúban.

Lapcsoportunk is beszámolt arról, hogy az MBH Csoport november elején új, önálló pénzintézetet indított MBH Befektetési Bank Zrt. néven. Mit lehet tudni róla?

Ez nem egy teljesen új intézmény, hiszen jogelődje, az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. több évtizedes múltra tekint vissza. Az MBH Csoport tagjaként, de egy különálló, befektetési termékekre és befektetési szolgáltatásokra specializálódott bankként lesz majd jelen a piacon, és új formában, alapvetően az angolszász kiszolgálási modell alapján fog működni.

Hány ügyfelük van jelenleg?

Az MBH Csoportnál összesen 240 ezer értékpapírszámlát vezetünk, ebből a korábbi Takarékbank befektetési szolgáltatásait igénybe vevő több mint 120 ezer értékpapírszámla-tulajdonos ügyfél már most az MBH Befektetési Bank szolgáltatásait kapja. Az a célunk, hogy az elkövetkező évben valamennyi értékpapírszámlával rendelkező ügyfél – legyen lakossági vagy vállalati – a Befektetési Bankba kerüljön át, és így egységes, teljes körű befektetési kiszolgálását kaphasson az új modell mentén. Természetesen az ügyfélszám növelésére vonatkozó terveink is vannak. 

Hogyan érinti e változás a privátbanki területet, amelyet Ön korábban az MKB Bank, majd 2023. május 1-jétől az egyesült MBH Bank keretein belül irányított?

A private banking nagyrészt a befektetési bank égisze alá került, abból a megfontolásból, hogy a privátbank működése háromnegyed részben a befektetési szolgáltatásokról szól. Ugyanakkor minden olyan képességünket megtartottuk, ami egy kereskedelmi bank tevékenységhez szükséges, mint például a pénzforgalmi számlák vezetése, a bankkártya-műveletek. Így természetesen ügyfeleink számára továbbra is biztosítani tudjuk ezeket.

És az ügyfelek mit éreznek ebből a változásból?

Bízom benne, hogy több értéket tudunk így teremteni a számukra, hiszen pont azért választottuk ezt a modellt. Egyrészt kizárólag a befektetési szolgáltatásokra koncentráló kisebb szervezetként gyorsabban, rugalmasabban tudunk reagálni a piaci mozgásokra.

Másrészt a digitalizáció révén az értékesítés és a tanácsadás is fel tud gyorsulni, a termékek és a szolgáltatások modernebbekké, személyre szabottabbakká válnak. A befektetési bankban egy új értékpapírszámla-vezető rendszert működtetünk, amit folyamatosan ruházunk fel új funkciókkal. Emellett elérhető már most a vadonatúj mobilbróker szolgáltatásunk, ez az applikáció azoknak az ügyfeleknek, akik a részvénykereskedést önmaguk szeretik lebonyolítani, nagyon hasznos megoldás lesz. Továbbá fokozatosan élesítünk egy új tanácsadói felületet, ami elsősorban a privát- és prémiumbanki referensek tanácsadói munkáját fogja segíteni a háttérben elemzésekkel, felgyorsult folyamatokkal. Remélhetőleg ebből az ügyfelek érzékelni fogják, hogy áramvonalasabb lesz a kiszolgálás, hogy az üzletkötések felgyorsulnak, megalapozottabb tanácsokat kapnak, mivel egy rendszer áll majd a portfóliók komfortvizsgálata miatt – egyes funkciók már most is elérhetők.

Pleschinger Gyula Márk szerint áramvonalasabb lesz a kiszolgálás, az üzletkötések felgyorsulnak, megalapozottabb tanácsokat tudnak adni . Fotó: MBH Bank
Pleschinger Gyula Márk szerint áramvonalasabb lesz a kiszolgálás, az üzletkötések felgyorsulnak, megalapozottabb tanácsokat tudnak adni . Fotó: MBH Bank

Harmadrészt össze kell hangolni a befektetési szolgáltatások három kulcsterületét: az ötletek generálását, az azok alapján történő befektetési tanácsadást, majd magának a befektetésnek a végrehajtását. Ezt szolgálja, hogy egy vezérigazgató-helyettes, vagyis az én irányításom alatt összpontosul az ötletgenerálás, miután létrehozunk egy új, kifejezetten a piaci mozgásokra fókuszáló elemzői központot, ami teljes egészében összhangba kerül a privátbank befektetési tanácsadási tevékenységével. Azzal a kitéllel, hogy az elemzés soha nem rendelhető alá az üzleti, értékesítési érdekeknek, s ezt a megfelelő belső kontrollok biztosítják is.

Az egysülés változást hozott a privátbanki belépési korlátban is?

Igen, 50 millióról 70 millió forintra emeltük azt a vagyoni határt, amellyel már privátbanki kiszolgálást vehet igénybe az ügyfél. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez a hazai piacon még mindig alacsony összeg. Arra a fúziós folyamat során külön figyelmet fordítottunk, hogy az elődbankok ügyfeleként megszerzett privátbanki státuszát senki ne veszítse el, ugyanakkor úgy érdemes erre a változásra tekinteni, hogy az ő érdekük is, hogy a megfelelő, vagyonmérethez illeszkedő szolgáltatást kapják.

Év eleje lévén, adja magát a vissza- és kitekintés. Milyen volt 2023 és milyen lehet 2024?

A privátbanki üzletágban meglepően jól sikerült a tavalyi évünk. A kezelt vagyonunk értéke mintegy 20 százalékkal nőtt, ami azt jelenti, hogy 1200 milliárd forint fölé került. Ez azért kellemes meglepetés, mert az egyesülés miatt nem volt könnyű dolgunk, és még mi magunk is tanuljuk, hogy mi az egyesült privátbanki üzletágnak a valós potenciálja.

Arra pedig kifejezetten büszkék vagyunk, hogy a versenytársak szavazatai alapján a tagbankok története során először – a Friedrich Wilhelm Raiffeisennel holtversenyben – elnyertük az „Év privátbanki szolgáltatója” díjat.

Ami a befektetési eszközöket illeti, a magas kamatkörnyezet miatt tavaly a kötvényalapok domináltak, azon belül is a rövidek. Ez az év vége felé kezdett megváltozni, az ügyfelek, ha óvatosan is, de elkezdtek a rövidből a hosszabb kötvényalapokba átmenni. Ugyanakkor a magasabb kockázatú eszközök – strukturált termékek, részvények – irányába nem látunk elmozdulást, ami az alapján, hogy rekordmagasan vannak a tőzsdeindexek, nem meglepő, ahhoz kell egy negatív korrekció, hogy komolyabb tételekben szálljanak be a befektetők. 

Amúgy is azt gondolom, hogy a következő évek, sőt akár évtized a kötvények reneszánszát hozhatja el. És ezt az üzleti lehetőséget az MBH Befektetési Bank ki tudja aknázni, mivel az elmúlt időszakban bővítettük kötvényár-jegyzőink körét.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 34100 34060 34360 -0,44% 0 0 5 888 247 150 HUF 2025-12-05 17:11:27
MOL 2950 2950 3000 -0,34% 0 0 747 792 952 HUF 2025-12-05 17:06:49
MTELEKOM 1744 1742 1754 -0,34% 0 0 305 749 644 HUF 2025-12-05 17:08:42
RICHTER 9620 9585 9665 -0,41% 0 0 1 841 614 380 HUF 2025-12-05 17:05:29
OPUS 538 521 549 +1,89% 0 0 168 938 185 HUF 2025-12-05 17:06:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Bekeményített a kistesó: az aranyat és a Bitcoint is rommá veri  
Czwick Dávid | 2025. december 3. 10:28
Olyan buldózer születhet, hogy ahhoz képest kanyarban sincsenek az eddigi sztárok. Már vannak komoly jelek.
Befektetési alapok Egyre több pénzt visznek külföldi bankbetétbe a magyarok
Herman Bernadett | 2025. november 20. 19:05
A magyar állampapír a PMÁP kamatfizetése óta kevésbé vonzó. Ehelyett hazai és küföldi befektetési alapokba, kötvényekbe vagy éppen külföldi bankszámlákra kerül a magyarok megtakarítása. 
Befektetési alapok Magunkat rövidítjük meg, ha fenntarthatóak vagyunk? A szakértők válaszolnak
Imre Lőrinc | 2025. november 14. 10:25
Első ránézésre valóságos szentségtöréssel ér fel, ha egy pénzpiaci befektetőt arra kérünk, hogy mondjon le némi potenciálisan elérhető hozamról, egyéb szempontok javára. Ha viszont hozzátesszük, hogy így a klímatudatosabb jövő kulcságazataiba teheti a pénzét, már árnyaltabb a kép. Akkor meg pláne, hogyha hosszabb távra vetítve az látszik, hogy nincs is érdemi különbség egy hagyományos, és egy fenntartható befektetési alap között.
Befektetési alapok Kiderült, hová kerültek a PMÁP-ból kivont megtakarítások
Privátbankár.hu | 2025. november 6. 09:21
Megtorpant az idén a háztartások állampapír-állományának a növekedése – írja laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor. A PMÁP-pénzek fele került csak vissza állampapírokba, a többi az ingatlanpiacon, befektetési alapokban és más megtakarításokban kötött ki, vagy felélték a kisbefektetők – állapította meg az MNB. 
Befektetési alapok Rábízná a pénzét a mesterséges intelligenciára? Van, ahol már ezt is megteheti
Litván Dániel | 2025. október 3. 10:12
Az élen járnak a K&H Alapkezelőnél a mesterséges intelligencia alkalmazásában. Bánhalmi Gábor vezető stratégát a tapasztalatokról, illetve a piaci trendekről is kérdeztük.
Befektetési alapok Külföldre menekítik a pénzüket a magyarok
Herman Bernadett | 2025. szeptember 11. 15:14
Rekordot döntött a magyarok külföldi értékpapírokban lévő megtakarítása. Bankszámlát is egyre többen nyitnak az országhatáron kívül. Az adókat viszont a legtöbb országban így is ugyanúgy meg kell fizetni, mint Magyarországon. 
Befektetési alapok Vámháború, zuhanó dollár és AI-őrület – mihez kezdjen egy magyar kisbefektető?
Gáspár András | 2025. július 25. 05:57
Ha a Trump-féle politika alapeleme a kiszámíthatatlanság, akkor ezzel kell együtt élnie a vállalatoknak és a befektetőknek is – véli Lesták Richárd, az MBH USA Részvény Alap portfóliómenedzsere, aki szerint a piac egyfajta árnyékkormányként fogja az elnök kezét is. Az amerikai vállalatok kilátásai továbbra is jók, a meglepően gyenge dollárnak is van ellenszere, az AI pedig nem hozza el az ingyenebédet, de olyan nyertesei lehetnek, akikre nem feltétlenül gondolnánk – interjú.
Befektetési alapok Hogyan fektessünk be bizonytalan időkben? Óvatosan is lehet építkezni!
Csernátony Csaba | 2025. július 16. 14:38
Geopolitikai feszültségek, gyenge forint, átalakuló állampapírpiac – Kiss Péterrel, az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatójával beszélgettünk arról, milyen stratégiát érdemes követnie a kisbefektetőknek ebben az új korszakban.
Befektetési alapok Itt a fordulat: visszatért a lakosság az állampapírpiacra
Herman Bernadett | 2025. július 8. 10:05
A boltok helyett az értékpapírpiacon vásároltak be a családok májusban. Vettek mindent: állampapírt, befektetési jegyet, részvényt, de még a vállalati kötvényeket is, amelyeket úgy kerültek a Quaestor-botrány óta, mint a pestist. 
Befektetési alapok Van még tartalék a magyar részvényekben
Eidenpenz József | 2025. július 7. 15:08
Még mindig van tér a BUX emelkedésére, bár már most hatalmas növekedésen van túl az index – mondja Dudás Máté, az Erste Alapkezelő Zrt. szenior portfólió-menedzsere. A térségbeli részvényeket leginkább a háború húzza vissza, de még egy hosszan tartó konfliktus esetén is szép nyereséggel működhetnek a magyar tőzsdei vállalatok. A forintárfolyam viszont, úgy néz ki, mindenkinek jó azon a szinten, ahol van.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG