1p
A befektetési alap piac idei újdonsága a „járadékszerűen” tőke- és hozamfizetést biztosító tőkevédett alap, melyet a K&H hozott létre. A K&H tőkét négy részletben fizető alap a többszöri hozamfizetés mellett a tőkét a futamidő alatt négy egyenlő részletben fizeti vissza, 100%-os tőkevédelem mellett.

A befektetési alap piac idei újdonsága volt, hogy a K&H Alapkezelő olyan egyedülálló befektetési alapot hozott létre, amely a tőkevédelem és a többszöri hozamfizetés mellett a tőke egy részét is visszafizeti a futamidő vége előtt. „Az új, „járadékszerűen” tőke- és hozamfizetést biztosító befektetési alap típust a magyar szabályozás korábban nem tette lehetővé, Magyarországon nem lehetett ilyen típusú befektetési alapot kibocsátani.

A Parlament által tavaly év végén elfogadott befektetési alapokról szóló törvény azonban már lehetőséget nyújt erre, és az ügyfelek visszajelzései is pozitívak, hiszen az első három ilyen típusú alapból, a K&H tőkét részben előre fizető alapokból összesen 10 milliárd forint értékben történt jegyzés. A K&H ezért továbbfejlesztette a konstrukciót, és egy olyan, a piacon egyedülálló alapot alkotott meg, amely a tőkét a futamidő alatt négy egyenlő részletben fizeti vissza” – mondta Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

A tőkevédett alapok kezdetben kötött futamidővel indultak, majd a termékfejlesztések lehetővé tették, hogy az ügyfelek rendszeres hozamfizetésben részesüljenek már a futamidő alatt is. Ilyen, rendszeres hozamfizetést biztosító alapból a K&H 17 sorozatot indított, 55 milliárd forint értékben. A már jegyezhető K&H tőkét négy részletben fizető alap most tovább ötvözi az ügyfelek által leginkább preferált tulajdonságokat.

Az alap innovációja, hogy mintegy „járadékszerűen” már a tőkét is folyamatosan, egyenletesen visszafizeti a befektetőknek a futamidő alatt. A K&H tőkét négy részletben fizető alap a négyéves futamideje során minden év végén kifizeti a tőke 25%-át, a megtakarított pénzt tehát nem kell hosszú időre „nélkülözni”. A rendszeres kifizetéssel így jól tervezhetővé válik a pénzáramlás az ügyfél számára, ezért az alap számos élethelyzetre adhat megoldást.

A hazai megtakarítási piacot különösen érzékenyen érintette a tavalyi év, és még az idei év elejét is a tőkekivonás jellemezte. Az ügyfelek visszajelzései alapján azt tapasztaljuk, hogy a jelenlegi változó környezetben egyre fokozottabb igény van a likviditásra, természetesen a tőke- és hozamvédelem, valamint a kedvező hozamfizetés mellett. Ezért úgy gondoljuk, abszolút létjogosultsága van a magyar piacon az ilyen típusú, „járadékszerű” tőke- és hozamfizetést biztosító alapnak – hangsúlyozta a szakember.

A K&H tőkét négy részletben fizető alap az első évet követően a teljes tőkére vetítve 8%-os fix hozamot fizet. A hozamot egyszerre fizetik ki az első kifizetési napon, a tőke egynegyed részével. A futamidő további éveiben az alap a tőkekifizetések mellett az aktuálisan bent lévő tőkerészre folyamatosan emelkedő hozam lehetőségét biztosítja, 6,67%, 10%, illetve  20% mértékig az alapban lévő tőkerészre számolva. A konkrét hozamok az alap mögött álló 20 ismert világcég részvényeinek futamidő alatti értékváltozásától függnek. Abban az esetben, ha a mögöttes részvények teljesítménye kedvezőtlen, az alap 100%-os tőkevédelmet nyújt.

A kifizetett tőkerész ismételt befektetésével lehetőség van a további hozamnövelésre, a folyamatos tőkekifizetés pedig arra is lehetőséget teremt, hogy az újra-befektetéssel a befektető a változó piaci helyzetnek megfelelően alakítsa át portfólióját. Az igénybe vehető adóelőnyökkel még tovább növelhető a befektetés hozama, hiszen idén is lehetőség van nyugdíj-előtakarékossági számlán vagy tartós befektetési számlán elhelyezni a megtakarításokat, ami így kamatadó-mentességet vagy kamatadó-kedvezményt élvezhet.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40880 40250 41200 +1,82% 0 0 11 155 484 560 HUF 2026-06-11 17:05:32
MOL 3930 3900 3990 +3,42% 0 0 3 191 843 102 HUF 2026-06-11 17:07:49
MTELEKOM 2690 2672 2702 -0,66% 0 0 996 265 998 HUF 2026-06-11 17:05:21
RICHTER 11650 11600 11850 -1,44% 0 0 1 872 381 310 HUF 2026-06-11 17:12:05
OPUS 369 357 400 -7,29% 0 0 68 190 379 HUF 2026-06-11 17:05:14
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Rég volt ilyen erős a forint: érdemes lehet devizában megtakarítani?
Natív tartalom | 2026. június 10. 17:59
Több éves csúcson van a forint árfolyama, ha valamikor, akkor most érdemes lehet devizát váltani – mondják az OTP szakértői. Most ráadásul számos kedvezményt is kaphatnak az ügyfelek. 
Befektetési alapok A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 9. 05:44
Egyebek mellett arról beszélgettünk Lugosi Barnabással, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzserével, hogy Magyarország már megint ellentétes irányba halad, mint a világ, csak most pozitív értelemben: miközben az Európai Központi Banktól vagy a lengyel jegybanktól kamatemeléseket, a Magyar Nemzeti Banktól kamatcsökkentéseket vár a piac, mégsem gyengül a forint.
Befektetési alapok Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 8. 14:35
Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek. Ez is az oka annak, hogy leelőzték a magyar gazdaságot – mondja Péntek Gábor, az Accorde Alapkezelő portfóliómenedzsere.
Befektetési alapok Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 5. 14:41
Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis gála egyik rangos elismerését három innovatív, alternatív alapjával, amelyekről Gyurkó Dániel befektetési igazgató beszél a Klasszis Média podcastjában.
Befektetési alapok Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Herman Bernadett | 2026. június 3. 14:37
Különleges, innovatív termékeivel nyert díjat az Apelso Alapkezelő a Privátbankár.hu Klasszis 2026 versenyén. A díjnyertes stratégiákról, az alternatív alapoktól, a fizikusok és matematikusok által kezelt alapok világáról beszélt Gyurkó Dániel befektetési igazgató.
Befektetési alapok Újra verseny lesz a magyar gazdaságban? Klasszis Podcast
Izsó Márton - Vég Márton | 2026. június 1. 14:16
Hajdu Egonnal, az Eurizon Asset Management Hungary befektetési igazgatójával annak kapcsán beszélgettünk a globális és a hazai gazdasági aktualitásokról, hogy az Eurizon Arany Alapok Részalapja kapta a Legjobb Árupiaci Alap díját a Privátbankár.hu Klasszis 2026 díjkiosztón. 
Befektetési alapok Így fektetnek be Magyarország legjobb szakemberei
Herman Bernadett | 2026. június 1. 10:21
Nem a divatot követik, hanem az értékalapú befektetésekben hisznek az Accorde Alapkezelőnél – mondja Gyurcsik Attila, vezérigazgató és Mezei Magdolna igazgatósági tag. Az Accorde lett 2026-ban az Év Alapkezelője.
Befektetési alapok Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. május 21. 15:04
Lokietek Eszter, az OTP Alapkezelő szenior portfóliómenedzsere lett az idén az Év Portfólió Menedzsere. A siker titkáról beszélt a Klasszis Média podcastjában. 
Befektetési alapok Rekordösszeget buktak a magyar háztartások az iráni válságon
Herman Bernadett | 2026. május 9. 17:04
Több mint 390 milliárd forintot veszítettek márciusban az értékpapírjaikon a magyarok. Szerencsére ez csak átmeneti volt, áprilisban már emelkedtek az árfolyamok. 
Befektetési alapok Hatalmasat bukott a világ legnagyobb pénzügyi alapja
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 12:24
A közel-keleti háború gyengítette a globális részvényárakat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG