1p
A görög mentőcsomag körüli eufória elmúlt, a piacok kezdik beárazni a mediterrán ország részleges csődjét: gyengült a forint az euróval és a frankkal szemben is
Csütörtökön az euróövezeti csúcstalálkozókedvező eredményeiben bízva már erős optimista hangulat alakult ki a tőkepiacokon, a végleges megállapodás ismeretében pedig a pozitív hangulat további erősödése várható pénteken. A reggeli órákban szárnyalni kezdett a forint, a svájci frank 14 forinttal olcsóbb, mint hétfőn

Minél több részlet derül ki a görög mentőcsomagról, annál inkább alábbhagy a megállapodást övező eufória, és ez a piacokon is érződik. A Fitch szerint egyenesen arról van szó, hogy szépen becsomagolták Görögország csődjét, "technikailag" legalább is csődhelyzetről van szó, még ha részlegesen is.
A legnagyobb európai hitelminősítő bejelentette ugyanis, hogy a magánszektorbeli hitelezők bevonása a Görögország megsegítését célzó új pénzügyi programba besorolási szempontból "korlátozott nem fizetői eseménynek" minősül, és a Fitch Ratings ennek megfelelő - vagyis "RD" (restricted default) - szintre fogja módosítani az érintett görög kormánykötvények besorolását azon a napon, amikor a javasolt kötvénycsere-program ajánlati időszaka lezárul.

Hiába nyilatkozott tehát úgy a csúcs után, a "megoldásban" kulcsszerepet vállaló német kancellár, hogy minden szempontból sikert értek el a felek. Angela Merkelnek egyrészt szembe kell néznie választóival, a német közvélemény szerint Németország túl nagy részt vállal a görögök megmentésében. Másrészt felocsúdtak a piacok is, a "részleges csődöt" egyre többen árazzák be.

A forint árfolyamán is látszik, az eufória elmúlt. Délután 16 óra környékén a hazai fizetőeszköz gyengülésnek indult az euróval szemben, újra a 270-es szint felé tendál az árfolyam. A forint gyengülésnek indult a svájci frankkal szemben is, ismételten átlépte a 229-es szintet a délelőtti 224,9 után.


11:00


A piaci szereplők kockázatvállalási hajlandósága erősödik, a svájci frankból visszavont pénzek pedig euróban és a kockázatosabb feltörekvő devizákban találnak maguknak helyet. Ennek nyomán péntek reggel már 1,18 fölé emelkedett a közös pénz svájci frankkal szemben mért árfolyama, az amerikai dollárból pedig 1,44-et kértek délelőtt 9 óra után a bankközin.

Az euró forintban mérve csütörtökön nap közben még 270 fölött is járt, pénteken délelőtt azonban már megközelítette a 266-os szintet is. A forint meredeken erősödik a svájci frankkal szemben is, a 224,9-es árfolyam mintegy 14 forinttal alacsonyabb (!) a hét elején elért történelmi csúcsnál.


Friss devizaárfolyamok >>

Az európai tőzsdéken is az optimizmus az úr, folyik a korábban szinte biztosra vett görög államcsőd kiárazása. A londoni FTSE-100 0,67 százalékos, a frankfurti Xetra-DAX 0,58 százalékos, míg a párizsi CAC-40 0,95 százalékos erősödéssel állt a kereskedés első perceiben, míg a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 174,45 pontos, 0,8 százalékos emelkedéssel 22102,14 ponton nyitott pénteken.

Üröm az örömben: lassul a német gazdaság

Jelentősen lelassult a német gazdaságnövekedés a második negyedévben, és ez a trend várhatóan fennmarad az idei második félévben is. A német pénzügyminisztérium friss havi jelentésében becsült adatot nem közölt, de a szakértők szerint a hazai össztermék (GDP) növekedése 0,5 százalékra mérséklődött a második negyedévben az első negyedévi 1,5 százalékos növekedésről.

A müncheni ifo gazdaságkutató intézet pénteken romló üzleti hangulatról számolt be: a hétezer vállalat megkérdezése alapján számolt átfogó júliusi hangulatmutató 112,9 pont volt, ami alacsonyabb a júniusi 114,5 pontnál és elmaradt a szakértők által várt 113,8 ponttól.

A Markit piackutató vállalat csütörtök délelőtt a várakozásokat meghaladó mértékben csökkenő német beszerzési menedzser indexről számolt be. Az összetett index júliusban 52,2 pontra zuhant a júniusi 56,3 pontról. Elemzők az összetett indexre 52,7 pontot vártak.

MTI, Privátbankár

Címkék: Befektetés
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetés Gyémántbiznisz földi halandóknak?
Privátbankár.hu | 2020. február 19. 13:39
Már a standokon a Piac & Profit legfrissebb száma! Gyémánt, mint alternatív befektetési forma? Erről és számos más érdekes témáról olvashat a februári lapban. Körbejártuk a magánegészségügy kérdéseit, beszélgettünk az Erste Bank vezérigazgatójával, írtunk a kiberbiztonságról, de olvashat a Nemzetközi Beruházási Bankról is a magazinban.
Befektetés Az MNB 5 millióra bírságolta a 4iG-t a lefújt T-Systems-ügylet kapcsán
Privátbankár.hu | 2020. január 23. 08:37
A bennfentesek jegyzékének jogsértő módon történő összeállítása miatt, emellett a T-Systems anyacégével, a Magyar Telekom Nyrt.-vel szemben is hozott intézkedést az MNB.
Befektetés Megtudtuk, mennyi vagyona van a Pallas Athéné alapítványoknak
Privátbankár.hu | 2020. január 22. 13:33
A legfrissebb kimutatás szerint 274,8 milliárd forintra nőtt a vagyon, ebből 8,8 milliárd még mindig bankbetétben van.
Befektetés IMF: 3 százalékos kamattal is ugyanennyire vinnék a MÁP Pluszt
Csabai Károly | 2019. december 6. 13:04
Ami a költségvetés kiadásait akár több száz milliárd forinttal mérsékelné – állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországról kiadott legfrissebb jelentése. Az nem tartja jó ötletnek, hogy a büdzsé kizárólag belföldről finanszírozza magát, mivel a mélyponton lévő kockázati felárunk miatt a külföldi forrásbevonás most jóval olcsóbb.
Befektetés Holnap reggel sokan maradhatnak hoppon a bankjegykiadó automatáknál
Baka F. Zoltán | 2019. október 31. 14:18
Holnap lejár a banki azonosítás határideje, bajba kerülhet, aki ezt elmulasztja. Sok nyugdíjas és a külföldön élők is a veszélyeztetettek körébe tartoznak. Az első határidő idén június 26 volt, de mivel az érintettek egy nagyon jelentős hányada - több százezer magánszemély, illetve vállalkozás - késlekedett a procedúrával, a kormány úgy döntött, hogy október 31-ig meghosszabbítja az eredeti határidőt.
Befektetés Sikeres volt az Opus Global Nyrt. kötvényaukciója
Privátbankár.hu | 2019. október 25. 17:10
A teljes tervezett mennyiségben lejegyezték a befektetési holding értékpapírjait.
Befektetés Áramhálózattal bővít az Opus, megveszi a Titászt
Privátbankár.hu | 2019. október 4. 14:05
Áramhálózattal bővítheti stratégiai portfólióját az Opus befektetési holding, miután megveszi a Titász 100 százalékos részvénycsomagját.
Befektetés Nyár végére csúszhat a nyugdíjkötvény kibocsátása
Csabai Károly | 2019. április 2. 06:00
Javában folyik a munka a kormányzati színfalak mögött annak érdekében, hogy megvalósuljon a Varga Mihály által 2018 végén megjelölt cél: a január végén közel 5900 milliárd forintos lakossági állampapír-tulajdon öt év alatt megduplázódjon. A jelet a pénzügyminiszter tavaly novemberben adta meg, bejelentve egy újfajta, nyugdíj-előtakarékossági magyar állampapír kibocsátását.
Befektetés Tőkét vontak ki a Skálából a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2019. január 21. 17:01
Az egykori patinás üzletlánc jogutódjának számító ingatlanbefektető cég 180 millió forinttal, 540 millióra szállította le az alaptőkéjét.
Befektetés Már közel ötezer milliárdot kezelnek a hazai privátbankárok
Privátbankár.hu | 2019. január 15. 11:55
Több mint 43 ezer magánszemély összességében immár csaknem 5 ezermilliárd forintos vagyonát fialtatta 2018 végén a 16 hazai privátbankári szolgáltatónál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG