Augusztus és szeptember hónapban újra magyar megtakarítók tömegei vették célba a tőzsdét, a zuhanó árfolyamokban rengetegen véltek kedvező befektetési lehetőséget felfedezni, akárcsak a 2008-2009-es válság során.
Nyugat felé kacsintgatunk
A két évvel ezelőtti eseményekhez képest azonban különbség, hogy a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) blue chipjei, ezen belül is főként az OTP Bank papírjai mellett egyre keresettebbek a külföldi részvények is. Népszerűek a nagy nevek, mint a BMW, az Apple, vagy a McDonald’s, de keresettek azok a cégek is, amelyekről érdekes hírek láttak napvilágot. A magyar tőzsdei nagyvállalatok régiós versenytársai – például a Mol-riválisként számon tartott OMV - is felkeltik a kisbefektetők érdeklődését, és vonzó befektetési célpontot jelentenek a számukra a BÉT-ről hiányzó iparágak képviselői is.
Takács Szabolcs, a KBC Securities üzletfejlesztési igazgatója elmondta, a cégnél két hónapja van lehetőség arra, hogy online külföldi részvényekkel kereskedhessenek a kisbefektetők, akiknek az összesített értékpapír-portfóliójukban már szabad szemmel is jól látható arányt képviselnek a külföldi értékpapírok. Sőt, a KBC-nél több vételi megbzást adnak már a külföldi papírokra, mint a BÉT-en forgó részvényekre.
Helló New York, helló Frankfurt!
A vételi megbízások zöme a várakozásoknak megfelelően a frankfurti tőzsdére és a két ismert New York-i parkettra, a NYSE-re és a Nasdaq-ra fut be, de meglepően sokan kereskednek az amszterdami, a brüsszeli és a párizsi tőzsdén forgó cégek papírjaival is, amit Takács Szabolcs azzal magyarázott, hogy az ügyfelek követik az ottani piacokat belga beágyazottsága miatt behatóan ismerő KBC Securities elemzéseit, hírleveleit.
A magyar nagyvállalatok régiós versenytársai is kapósak
A külföldi tőzsdék gyors ütemű felfedezésében közrejátszik, hogy jóval többféle befektetési lehetőséget kínálnak, mint a Budapesti Értéktőzsde. A BÉT-en ugyanis mintegy 20 részvénnyel lehet kereskedni érdemben és a kínálatból hagyományosan hiányoznak a válságállónak tartott szektorok, mint például az élelmiszeripar és -kereskedelem cégei: a Tesco papírjai például hamar népszerűek lettek a külföldi piacokon online tőzsdézők között. A portfoliókat, amelyek zömmel továbbra is BÉT részvényein alapulnak, sokan színesítik a hazai blue chipek régiós versenytársaival is. A varsói tőzsdén például elsősorban a lengyel OTP-ként is emlegetett PKO Bank papírokat veszik. A KBC felmérése szerint, aki egyszer kipróbálja a külföldi részvények kereskedését, utána további tranzakciókat is végez.
A fontosabb piaci hírekre érezhetően reagálnak a magyar befektetők: a Motorola felvásárlásáról szóló hír például erősítette a Google-részvényekkel való spekulációt, Warren Buffett Bank of America befektetésére is vétellel reagált a magyar közönség. Sokak fantáziáját megmozgatta a kedvező értékesítési adatok kapcsán a BMW, míg az aranyár-rally hatására többen fektettek New Yorkban forgó kanadai aranybánya-részvényekbe is - sorolta az elmúlt hónapok tapasztaltait a KBC Securities szakértője. A cég rendszerén kereskedők igen jelentős Apple részvényállományt is felhalmoztak az elmúlt hónapokban, így a társaság körül zajló változások sok magyar befektető portfóliójára is nagy hatással lesznek.
A befektetők egy része tudatosan a minél nagyobb áresést elszenvedő piacokon próbál mazsolázni. A budapesti tőzsdénél a nyár folyamán jóval nagyobb mértékű veszteséget elszenvedő spanyol és olasz piac például olyan keresett lett, hogy a kezdetben 10 külföldi piaccal beinduló online kereskedési rendszert az ügyfelek igényei miatt augusztusban ezzel a kettővel bővítette a KBC.
Privátbankár