Ha az USA eljátssza egykor volt jó hitelét a globális pénzpiacokon, a befektetők a nemesfémekben találják meg azt a biztos igazodási pontot, amelyre vágynak Az utolsó megmaradt szuperhatalom a legjobb úton halad ahhoz, hogy elveszítse kivételezett helyzetét. Mindez sehol nem válik egyértelműbbé, mint a nemzetközi pénzpiacokon. A befektetők menekülnek a tovalebegő dollárból egy új biztonsági horgonyt keresve, és ezt a biztonságot az aranyban vélik megtalálni. Az aranyba irányuló pénzáradat pedig a sárga nemesfém árfolyamát ismételten új csúcsokra űzi, legutóbb csütörtökön 1.683,30 dollárra a New York-i tőzsdén. Azóta a jegyzések kisebb mértékben visszaereszkedtek, de most is csak alig néhány százalékra tanyáznak a történelmi rekordjuktól.
| Az S&P meglépte: leminősítették az USA-t! >> |
Az idei év az arab térség felkeléseivel kezdődött, aztán jött a természeti katasztrófa Japánban, később következtek a fenyegető államcsődök Európában, majd az USA adósbesorolásának lopakodó leromlása. Mindezek mellett a világgazdaság negyedét jelentő Amerikában felütötte még a fejét a magas inflációval és alacsony gazdasági növekedéssel, valamint magas munkanélküliséggel járó stagfláció szörnyű rémképe is.
Hol van már a deflációtól való félelem?
A mostani helyzet több tekintetben is emlékeztet a 70-es évekre, amikor az arany már volt egyszer a dollár ostora. Az infláció a mostanihoz hasonló ijedelemmel töltötte el akkor is a megtakarításait féltő lakosságot, és a jegybankok akkoriban is masszív hitelességi problémákkal küzdöttek. A pénz értékének őrzői a 70-es években egy addig elképzelhetetlen kihívás elé kerültek azzal, hogy 1971-ben Nixon elnök az aranyalapról áttért az úgynevezett lebegtetett árfolyamokra. Korábban, akinek dollárja volt, bemehetett a nemzeti bankba, és átválthatta azt aranyra. Az aranyfedezet megszűntetése először eredményezett a világban fajtiszta papírpénzrendszert. Addig legalább a világ vezető devizája, a dollár arannyal volt alátámasztva.
A 70-es évek olajválsága az energiahordozók robbanásszerű drágulását eredményezte, amire akkor az USA jegybankja a pénznyomtatás felpörgetésével reagált. A jóléti társadalom megóvása érdekében az „arany rablánca” alól felszabadított Fed annak idején bő kézzel onthatta a gazdaságba a likviditást, mígnem az elszabadult ár-bér spirál drámai magasságokba emelte az inflációt. A dollár éves értékvesztése 1974-ben már meghaladta a 12%-ot, 1980-ban pedig a 15%-hoz közelített. A befektetők fejvesztve menekültek a dollárból, ami az aranyhoz viszonyítva 95%-ot vesztett az értékéből. A sárga nemesfém unciája pedig 35 dollárról 850 dollárra erősödött.
Ma nem a bérek vásárlóértékének szinten tartása miatt zakatol a bankóprés a Fed és az Európai Központi Bank pincéjében, hanem a reménytelenül eladósodott kormányzatok megmentése, a tántorgó nemzetgazdaságok megerősítése, és a globális pénzügyi mechanizmus részét képező bankrendszer olajozásának érdekében. A hosszú éveken át 1% körül alakuló infláció mostanra már az Atlanti óceán mindkét partján 3% környékére emelkedett. Ez főként Amerika számára jelent sokkélményt, hiszen ott a gazdasági szakemberek nem is olyan rég még inkább deflációval számoltak. Ugyanakkor sokan hamisan alacsonynak tartják a pénzromlásról közölt hivatalos adatokat. A kritikusok szerint a hivatalos árukosárnak a realitástól idegen súlyozása alacsonyabb inflációs rátát mutat, mint amilyen az amerikai polgárok által megélt tényleges drágulás. Másféle metodika alapján számított árnyékstatisztikák szerint már akár 6%-os is lehet az USA pénzromlása, így nem csoda, hogy számos amerikai, de Amerikán kívül is mindazok szívesen választják az aranyat, mint megbízható értékőrzőt, akik vagyonukat korábban dollárban tartották.
Küzdenek az inflációs nyomás ellen
Egyidejűleg az egyre meghatározóbb tényezővé váló feltörekvő gazdaságok (India, Kína, Oroszország) is küzdenek a saját devizáikra nehezedő inflációs nyomás ellen. Világszerte eklatáns a papírpénzek értékvesztése. Maguk a jegybankok sem bíznak már a dollárban, euróban és angol fontban tartott tartalékaikban, és vásárolják a néhány éve még mellőzött aranyat. Idén eddig Mexikó (98,8 tonna), Dél-Korea (25 tonna) Tájföld (9,3 tonna), Fehéroroszország (3,6 tonna), Sri Lanka (1,1 tonna), Tádzsikisztán (1,1 tonna) és az évek óta szisztematikusan vásárló Oroszország (2011: 41,8 tonna, 2010: 139,7 t, 2009: 117,8 t, 2008: 69,1 t) vett számottevő aranymennyiséget, míg eladások gyakorlatilag nem fordultak elő. A korábbi években kiugró mennyiségben vásárolt már a kínai jegybank (2009. ápr.: 454 tonna), India nemzeti bankja (2009. nov.: 200 tonna) és Szaúd-Arábia (2010. jún.: 180 tonna) is a sárga fémből.
Nem árt az óvatosság!
Az arany szárnyalásából intézmények és magánszemélyek egyaránt kiveszik a részüket. A három szokásosan megkülönböztetett keresleti tényező (ékszeripar, befektetők, egyéb ipari felhasználás) mindegyike pozitív előjeleket küld az árfolyam növekedése tekintetében. Ezért egyöntetűen optimisták a sárga nemesfémet illetően a nyersanyagpiaci elemzők. Már a konzervatív előrejelzések is 1.800 és 2.000 dollár közötti célárakat jósolnak 2012-re. Fanatikus aranyrajongók pedig a 70-es évek analógiájára akár 6.000 dollár fölé is kilövő aranyárat vizionálnak.
A trend az aranypiac.hu szerint is kétségkívül felfelé mutat, de véleményünk szerint nem árt az óvatosság. Az arany jelenlegi árfolyama már most több mint 50%-kal meghaladja a kitermelés költségeit, ami egy kirívó jelenség. Fontos megemlíteni továbbá, hogy az év eleje óta eddig 21%-kal emelkedett az árfolyam, tavaly augusztus óta pedig 40%-os az éves növekedés. Ilyen teljesítmény után bármely befektetés megérdemelne egy szusszanásnyi pihenőt, így az arany is.
Privátbankár
A propagandaoldalon olyan politikusok nyilatkozatait tették közzé, akik arra szólították fel az EU-t, hogy állítsa le az Ukrajnának nyújtott támogatásokat. 
