1p
A Svájci Nemzeti Bank nagy nehezen árfolyamcélt határozott meg, a döntés mögött vélhetően Németország áll
Háda Bálint a Quaestor Csoport pénzügyi elemzőjének véleménye szerint nem tartható a "vedd meg és tartsd" befektetői stratégia, a jelenlegi gazdasági környezet azoknak a befektetőknek kedvez, akik mernek külföldön befektetéseket eszközölni.

Háda Bálint, a Quaestor Csoport vezető pénzügyi elemzője elmondta, hogy az utóbbi időben a tőkepiacok számos tulajdonsága megváltozott, amely a befektetőket is arra ösztönzi, hogy újragondoljanak számos befektetési paradigmát. Az államadósság-válság mindenképpen felülírta a kockázatmentes hozam korábbi definícióját, hiszen bebizonyosodott, hogy aki kockázatmentesen kíván befektetni, az nem kap kamatot a pénze után. Emellett az is egyértelművé vált, hogy a „vedd meg és tartsd” stratégia már nem működik, sokkal inkább kedvez a jelenlegi környezet azoknak a befektetőknek, akik képesek meglovagolni az árfolyammozgások hullámait.

A pénzügyi elemző véleménye szerint miután a globalizáció megtorpant, a sikeres befektetésekhez érdemes külföldre merészkedni, olyan országokat keresve, amelyek jelenleg is jó konjunkturális kilátásokkal rendelkeznek. A kiválasztás során egy új szempont is a korábbi időszakhoz képest nagyobb súllyal, és eltérő kockázatot jelentve esik latba: fontos értékelni az adott vállalat állammal fennálló kapcsolatait, elsősorban a költségvetés kiigazítására irányuló intézkedések miatt.

Fokozódó bizonytalanság

A befektetők hangulatát az elmúlt hónapokban főként a Fed kötvényvásárlásainak további sorsáról szóló találgatások, az amerikai makrogazdasági adatok minősége, az amerikai adósságplafonnal kapcsolatos viták, a vállalati eredmény-várakozások és az európai adósságproblémák elmélyülése határozták meg. A következő negyedévben nem elsősorban a makrogazdasági adatok, sokkal inkább a politikai döntések és a válságkezelésre adandó válaszok lesznek előtérben, és határozzák meg a befektetői hangulatot.


Forrás: Quaestor

Háda Bálint véleménye szerint a mai napon bejelentett az amerikai gazdaság élénkítését célzó csomagnak rövid távon várhatóan nem lesz gazdaság élénkítő hatása, a csomag célja véleménye szerint a munkanélküliség csökkentése. Az elemző véleménye szerint nem csak a gazdaság élénkítésének, de Obama további sikerességének szempontjából is kulcsfontosságú szerepe van a munkanélküliség csökkentésének.

A pénzügyi elemző az amerikai gazdasággal kapcsolatban megjegyezte, hogy a Fed korábbi intézkedéseinek nem volt hatása a gazdasági élénkülésre, azonban pozitív hatásként említette, meg, hogy az intézkedések hatására nem zuhantak mélyebbre a tőzsdei indexek.  Háda Bálint azt is hozzátette, hogy nagy valószínűséggel nem fogják megvalósítani a QE3-at, mivel az előző csomagokkal sem értek el érdemi hatást.

A Questor Csoport vezető pénzügyi elemzője ez európai gazdasággal kapcsolatban a lassuló növekedési tendenciára hívta fel a figyelmet, amely a második negyedévben már Németországban is érzékelhető volt. Véleménye szerint az adósságválság sikeres megoldásának elengedhetetlen feltétele az országok szuverenitásának csökkenése és szorosabb integráció létrejötte. Az elemző azt is hozzátette, hogy az adósságválság végére egy legfőképpen Németország által meghatározott euróövezet és Európai Unió jön létre.

A Svájci Nemzeti Bank által a héten bejeletentt intézkedést - a jegybank minimális EUR/CHF árfolyamcélja 1,2 és ennek elérése érdekében korlátlan likviditást bocsájt a piacokra - az elemző szerint csak hosszú távon érdemes értékelni. Az elemző azonban felhívta a figyelmet arra, hogy nagy valószínűséggel spekulánsok próbára fogják tenni az SNB erejét. Háda Bálint többek között azt is megjegyezte, hogy vélhetően Németország áll a jegybank döntése mögött, és nagy valószínűséggel anyagi támogatást is hajlandó nyújtani a kitűzött árfolyamcél tartása érdekében.  

A hitelminősítőkkel kapcsolatban az elemző a közeljövőben lehetségesnek tartja Franciaország és Olaszország leminősítését.

Kedvezőtlen makroadatok és alacsony forgalom a BÉT-en

A magyar gazdaság növekedési kilátásait illetően aggodalomra ad okot, hogy a termelés és az export egyre kisebb ütemben bővül, illetve a lakossági fogyasztás sem élénkült a kormányzati intézkedések ellenére sem. A fogyasztói árak májustól mérsékeltebb ütemben emelkednek, de a globális kockázatok és törékeny hangulat közepette kamatcsökkentésre nem látunk teret az idei év hátralévő részében. Az államadósság célszint alá csökkentése, a GDP-arányos költségvetési hiányszint tartása, valamint a hosszú távú munkahelyteremtés célja prioritást élveznek a kormányzati munkában.


Forrás: Quaestor

Háda Bálint a magyar gazdasági növekedéssel kapcsolatban megjegyezte, hogy a németországi csökkenő gazdasági növekedés miatt a jövőben várhatóan az idei évi második negyedéves növekedési ütemet valószínűsít. Az elemző hozzátette, hogy a kormány intézkedéseinek hatására tartható az idei évi költségvetési terv, a bizonytalanság elsősorban a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban magas. Azt is hozzátette, hogy a magyar magas CDS-felárban és a befektetői bizalmatlanságban a magas államadósság játszik nagy szerepet.

A Széll Kálmán cselekvési tervben célzott források egy része ugyanakkor kétséges a jogszabályi változások csúszása miatt és az adó-bevételek jövő évi teljesülése is megvalósítási kockázatot hordoz, az alacsonyabb növekedés nyomán. A nyári hónapokban a hazai részvénypiac a nemzetközi trendekkel együtt mozgott, az augusztusi zuhanás hasonló mértékben érintette a fejlett piaci és régiós indexeket is, a korábban tapasztalt relatív alulteljesítés a BUX esetében tehát megszűnni látszik. A forgalom sajnos továbbra is rendkívül alacsony, a nagyobb piaci szereplők kevésbé vesznek részt a hazai részvény-kereskedelemben. Ez a sajnálatos tendencia a következő hónapokban is fennmaradhat, bár az őszi hónapokban számítani lehet némi élénkülésre. A jelenlegi nyomott helyzetben a várható kormányzati intézkedések tovább nehezítik, sőt szinte lehetetlenné teszik néhány jelentősebb kibocsátó részvényeinek helyes értékelését. A Quaestor Csoport által leginkább preferált papír továbbra is a Mol.

Nincs buborékjelenség az arany piacán

Az európai és amerikai adósságproblémák, valamint a világgazdasági növekedés lassulása nem kedvez az energiához köthető nyersanyagoknak, legfeljebb a dollár esetleges leértékelődése tarthatja az árfolyamokat. A nemesfémek piacán a hosszú távú emelkedő trend töretlen, így az árfolyameséseket vételre használnánk ki. Háda Bálint kiemelte, hogy nincs szó buborékjelenségről az arany piacán és az arany továbbra is első számú menedékeszköz lehet.

Háda Bálint elmondta, hogy a devizapiacon továbbra sem látják jelét a bizalomnak, a finanszírozási és likviditásnöveléssel kapcsolatos spekuláció marad a mozgatórugó. Így a túlzott kockázatvállalást kerülnénk a Fed szeptember 20-21-i ülése előtt. A japán jen menedékdeviza szerepe felértékelődött, mivel a svájci frankra már negatív kamatlábakat jegyeznek. A nyersanyagdevizák továbbra is felülteljesítőek lehetnek az euróval és a dollárral szemben, a feltörekvő piaci devizák is tarthatják magukat. Vevők lennénk a svéd, a dán és a norvég korona piacain. A piaci hangulat változékonysága miatt a napon belüli kereskedést preferáljuk.

Privátbankár

Címkék: Befektetés
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetés Gyémántbiznisz földi halandóknak?
Privátbankár.hu | 2020. február 19. 13:39
Már a standokon a Piac & Profit legfrissebb száma! Gyémánt, mint alternatív befektetési forma? Erről és számos más érdekes témáról olvashat a februári lapban. Körbejártuk a magánegészségügy kérdéseit, beszélgettünk az Erste Bank vezérigazgatójával, írtunk a kiberbiztonságról, de olvashat a Nemzetközi Beruházási Bankról is a magazinban.
Befektetés Az MNB 5 millióra bírságolta a 4iG-t a lefújt T-Systems-ügylet kapcsán
Privátbankár.hu | 2020. január 23. 08:37
A bennfentesek jegyzékének jogsértő módon történő összeállítása miatt, emellett a T-Systems anyacégével, a Magyar Telekom Nyrt.-vel szemben is hozott intézkedést az MNB.
Befektetés Megtudtuk, mennyi vagyona van a Pallas Athéné alapítványoknak
Privátbankár.hu | 2020. január 22. 13:33
A legfrissebb kimutatás szerint 274,8 milliárd forintra nőtt a vagyon, ebből 8,8 milliárd még mindig bankbetétben van.
Befektetés IMF: 3 százalékos kamattal is ugyanennyire vinnék a MÁP Pluszt
Csabai Károly | 2019. december 6. 13:04
Ami a költségvetés kiadásait akár több száz milliárd forinttal mérsékelné – állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországról kiadott legfrissebb jelentése. Az nem tartja jó ötletnek, hogy a büdzsé kizárólag belföldről finanszírozza magát, mivel a mélyponton lévő kockázati felárunk miatt a külföldi forrásbevonás most jóval olcsóbb.
Befektetés Holnap reggel sokan maradhatnak hoppon a bankjegykiadó automatáknál
Baka F. Zoltán | 2019. október 31. 14:18
Holnap lejár a banki azonosítás határideje, bajba kerülhet, aki ezt elmulasztja. Sok nyugdíjas és a külföldön élők is a veszélyeztetettek körébe tartoznak. Az első határidő idén június 26 volt, de mivel az érintettek egy nagyon jelentős hányada - több százezer magánszemély, illetve vállalkozás - késlekedett a procedúrával, a kormány úgy döntött, hogy október 31-ig meghosszabbítja az eredeti határidőt.
Befektetés Sikeres volt az Opus Global Nyrt. kötvényaukciója
Privátbankár.hu | 2019. október 25. 17:10
A teljes tervezett mennyiségben lejegyezték a befektetési holding értékpapírjait.
Befektetés Áramhálózattal bővít az Opus, megveszi a Titászt
Privátbankár.hu | 2019. október 4. 14:05
Áramhálózattal bővítheti stratégiai portfólióját az Opus befektetési holding, miután megveszi a Titász 100 százalékos részvénycsomagját.
Befektetés Nyár végére csúszhat a nyugdíjkötvény kibocsátása
Csabai Károly | 2019. április 2. 06:00
Javában folyik a munka a kormányzati színfalak mögött annak érdekében, hogy megvalósuljon a Varga Mihály által 2018 végén megjelölt cél: a január végén közel 5900 milliárd forintos lakossági állampapír-tulajdon öt év alatt megduplázódjon. A jelet a pénzügyminiszter tavaly novemberben adta meg, bejelentve egy újfajta, nyugdíj-előtakarékossági magyar állampapír kibocsátását.
Befektetés Tőkét vontak ki a Skálából a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2019. január 21. 17:01
Az egykori patinás üzletlánc jogutódjának számító ingatlanbefektető cég 180 millió forinttal, 540 millióra szállította le az alaptőkéjét.
Befektetés Már közel ötezer milliárdot kezelnek a hazai privátbankárok
Privátbankár.hu | 2019. január 15. 11:55
Több mint 43 ezer magánszemély összességében immár csaknem 5 ezermilliárd forintos vagyonát fialtatta 2018 végén a 16 hazai privátbankári szolgáltatónál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG