1p
Vegyes képet mutatott májusban a tőkepiac: míg a hazai állampapírpiac stabil hozamokat biztosított, addig a részvénypiacok világszerte negatívba fordultak és a forint is gyengült
Vegyes képet mutatott májusban a tőkepiac: míg a hazai állampapírpiac stabil hozamokat biztosított, addig a részvénypiacok világszerte negatívba fordultak és a forint is gyengült - derül ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének legfrissebb jelentéséből.

A befektetési alapok vagyonát legjobban meghatározó tényező májusban a globális tőkepiacokat befolyásoló hangulat ismételt romlása mellett a már előző jelentésünkben is jelzett jelentős intézményi visszaváltások voltak, amik az aktuálissá váló nyugdíjpénztári vagyonátadás hatására következtek be – magyarázza Temmel András, a BAMOSZ főtitkára.

Bár április után a lakosság e hónapban ismét összességében inkább visszaváltott, ez a májusi piaci környezetben kevésbé meglepő, és remélhetőleg időszakos jelenség. A vagyonáramlást tekintve a hagyományos fő befektetési alap kategóriák vegyesen teljesítettek, figyelemre méltó ugyanakkor, hogy májusban a legnépszerűbbek a speciális befektetési stratégiákat megvalósító származtatott alapok voltak, ezek vagyona jelentősen nőni tudott a kedvezőtlen befektetési klíma ellenére is – tette hozzá a főtitkár.

26 milliárdos mínuszban

A BAMOSZ tagok által kezelt befektetési alapokból a befektetők májusban 26,3 milliárd forintot vontak ki, míg ezen időszak alatt az alapok vagyona a piaci teljesítmény hatására összesen 7,4 milliárd forinttal nőtt. A hónap végén a BAMOSZ tagok 0,5 százalékos csökkenést követően, 469 hazai befektetési alapban összesen 3 836 milliárd forintot kezeltek.

A hagyományosan lakossági termékeknek számító (pénzpiaci, garantált, ingatlan és rövid kötvény) alapokon belül a hónapban a garantált és a rövid kötvényalapok tudtak friss tőkét vonzani. Összességében a lakossági termékek esetében a hónapban a  visszaváltások kerültek túlsúlyba. Az intézményi befektetők esetében ismét felgyorsult a nyugdíjpénztári vagyonátadásokhoz köthető visszaváltás, leginkább a részvényalapokból vonták ki befektetéseiket.

A nyilvános nyíltvégű értékpapír alapok továbbra is az összvagyon többségét (57,3 százalékát) adják, az ilyen típusú termékekben kezelt vagyon májusban 0,7 százalékkal csökkent. A vizsgált időszakban a befektetők összesen 22 milliárd forintot vontak ki az alapokból, a piaci teljesítmények viszont 6,8 milliárd forinttal növelték a befektetések értékét.

A májust megszenvedték a részvénypiacok – míg az előző négy hónapban mindig volt egy-két olyan piac, ahol emelkedés tapasztalhattunk, májusban a fejlett, a feltörekvő és a hazai piacok is estek. A forint is gyengült, ez azonban a részvényalapok forintban mért veszteségeit tompította, sőt az európai, amerikai és ázsiai alapok esetében meg is fordította.

Ráadásul az intézményi befektetők március után májusban ismét jelentős tőkét vontak ki a nyilvános és a zártkörű részvényalapokból is. A nyilvános részvényalapokból több mint tízmilliárd forintot vontak ki a befektetők, míg a piaci teljesítmények összességében 1,6 milliárd forinttal csökkentették a befektetők vagyonát. A 79 nyilvános részvényalap vagyona májusban így 3,2 százalékkal, 357 milliárd forintra csökkent. Ezen belül a kategória több mint 60 százalékát kitevő részvénytúlsúlyos alapok vagyona 4,3 százalékkal csökkent: májusban több mint hétmilliárd forint távozott az alapokból, és összesen 2,7 milliárd forint veszteség keletkezett rajtuk. A tiszta részvényalapok vagyona 1,5 százalékkal csökkent, miután ezekből a termékekből több mint hárommilliárd forint tőke távozott, viszont 1,1 milliárd forint hozam keletkezett rajtuk.

A garantált alapok jelentették az üde színfoltot

Ismét javult a kép viszont a garantált alapok piacán, miután májusban ismét több új alap indult, mint ahány megszűnt. A vagyon 1,4 %-kal nőtt májusban, az alapokba összesen 6,2 milliárd forint érkezett, bár a piaci teljesítmények 490 millió forinttal csökkentették az alapok vagyonát.

Négy alap lejárt és megszűnt, egy alap beolvadt, miközben hat új alap indult – döntően ezek egyenlege jelentette az új befektetést. A nyilvános garantált alapok összvagyona a hónap végén 419 milliárd forint volt. (Ezek az adatok még nem tartalmazzák a jegyzés alatt lévő alapok adatait.)

A hónap vesztesei

A pénzpiaci alapok esetében havonta változik a kép – míg áprilisban végre megállt az előző év végén tapasztalt és februárban újrakezdődött visszaváltási trend, májusban ismét inkább visszaváltottak a befektetők, így ezen alapok vagyona 0,4 százalékkal csökkent. Összesen közel 13 milliárd forint távozott az alapokból, bár 7,8 milliárd forint hozam keletkezett rajtuk, így a hónap végén a teljes vagyon 1 359 milliárd forintra csökkent.

A kategória több mint kétharmadát adó likviditási alapok vagyona viszont nem csökkent. A befektetők ugyan 4,8 milliárd forintot vontak ki az elmúlt hónapban az alapokból, de a likviditási alapok összesen 5,1 milliárd forintos hozamot hoztak a befektetőknek. A legnépszerűbbek ismét az euróövezeti likviditási és pénzpiaci alapok voltak, leggyorsabban viszont ismét a dollár alapú likviditási alapok vagyona nőtt. A hónap vesztesei a forint alapú likviditási és pénzpiaci alapok voltak, ezekből összesen 14 milliárd forintot vontak ki a befektetők.

Jól szerepeltek a kötvényalapok

A kötvényalapok száma egy új alap indulásával 31-re nőtt, az alapok vagyona pedig 0,7 százalékkal, 308 milliárd forintra nőtt, aminek oka a rövid kötvényalapok esetében a tőkekivonás áprilisi megállása után újrainduló tőkevonzás mellett ezúttal elsősorban a rövid alapok hozama volt. A kötvényalapok összesen 1,3 milliárd forint tőkét vonzottak, és mintegy 800 millió forint hozamot értek el.

A rövid kötvényalapok esetében 1,7 százalékkal nőtt a vagyon, ezekbe a termékekbe ugyanis a hónapban 1,8 milliárd forint érkezett, és az alapok 800 millió forint hozamot is elértek. A hosszú kötvényalapok vagyona ugyanakkor ismét 0,4 százalékkal csökkent, miután félmilliárd forint távozott ezekből a termékekből, és elhanyagolható mértékű veszteséget is elszenvedtek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az ingatlanalapok tőkevonzása áprilisig hónapról hónapra csökkent, májusban pedig 2008. augusztusa óta először ismét tőkekivonást tapasztalhattunk, bár az alapok teljesítménye javult, így a hónapban az alapok vagyona tovább gyarapodott. Ezekből a termékekből több mint másfél milliárd forint tőke távozott májusban, de 2,8 milliárd forint hozam keletkezett rajtuk.

A 22 ingatlanalap vagyona összességében 0,3 százalékkal nőtt, a hónap végén 432 milliárd forint volt, ez az alapok összvagyonának 11 százaléka. A hazai ingatlanalapok alapjaiból a hónapban ismét 460 millió forint távozott, ezek vagyona így megint 0,7 százalékkal csökkent. Ezekben a termékekben 43 milliárd forint fekszik.

A kisebb alapkategóriák vegyes képet mutattak. A 45 vegyes alap vagyona májusban stagnált, 133 milliárd forint maradt. A hónapban 270 millió forint távozott ezekből a termékekből, a piaci teljesítmények viszont 320 millió forinttal növelték a vagyont. A 18 egyéb alap vagyona májusban 0,9 százalékkal, 42 milliárd forintra csökkent. A hónapban mintegy 110 millió forint érkezett ezekbe a termékekbe, a piaci teljesítmények viszont mintegy 490 millió forinttal csökkentették a vagyont. A 35 nyilvános származtatott alap vagyona a hónapban ismét a leggyorsabban, 4,7 százalékkal, 123 milliárd forintra nőtt. A hónapban több mint ötmilliárd forint új tőkét vonzottak ezek a termékek, míg a piaci teljesítmények 430 millió forinttal növelték a vagyont.

Egy zártkörű részvényalap megszűnte után a 42 zártkörű értékpapíralap vagyona májusban 2,4 százalékkal csökkent. Az alapokból közel 14 milliárd forint tőkét vontak ki, de ez így si kevesebb mint fele a márciusi tőkekivonásnak. A piaci teljesítmények további több mint kétmilliárd forinttal csökkentették a vagyont, elsősorban a részvényalapok vesztesége miatt. Az intézményi alapokon belül egyedül a pénzpiaci alapok tudtak kismértékű tőkét vonzani májusban. A hónap végén a zártkörű alapok összvagyona 661 milliárd forint volt, ez az alapok összvagyonának 17,2 százaléka.

Privátbankár

Címkék: Befektetés
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetés Gyémántbiznisz földi halandóknak?
Privátbankár.hu | 2020. február 19. 13:39
Már a standokon a Piac & Profit legfrissebb száma! Gyémánt, mint alternatív befektetési forma? Erről és számos más érdekes témáról olvashat a februári lapban. Körbejártuk a magánegészségügy kérdéseit, beszélgettünk az Erste Bank vezérigazgatójával, írtunk a kiberbiztonságról, de olvashat a Nemzetközi Beruházási Bankról is a magazinban.
Befektetés Az MNB 5 millióra bírságolta a 4iG-t a lefújt T-Systems-ügylet kapcsán
Privátbankár.hu | 2020. január 23. 08:37
A bennfentesek jegyzékének jogsértő módon történő összeállítása miatt, emellett a T-Systems anyacégével, a Magyar Telekom Nyrt.-vel szemben is hozott intézkedést az MNB.
Befektetés Megtudtuk, mennyi vagyona van a Pallas Athéné alapítványoknak
Privátbankár.hu | 2020. január 22. 13:33
A legfrissebb kimutatás szerint 274,8 milliárd forintra nőtt a vagyon, ebből 8,8 milliárd még mindig bankbetétben van.
Befektetés IMF: 3 százalékos kamattal is ugyanennyire vinnék a MÁP Pluszt
Csabai Károly | 2019. december 6. 13:04
Ami a költségvetés kiadásait akár több száz milliárd forinttal mérsékelné – állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországról kiadott legfrissebb jelentése. Az nem tartja jó ötletnek, hogy a büdzsé kizárólag belföldről finanszírozza magát, mivel a mélyponton lévő kockázati felárunk miatt a külföldi forrásbevonás most jóval olcsóbb.
Befektetés Holnap reggel sokan maradhatnak hoppon a bankjegykiadó automatáknál
Baka F. Zoltán | 2019. október 31. 14:18
Holnap lejár a banki azonosítás határideje, bajba kerülhet, aki ezt elmulasztja. Sok nyugdíjas és a külföldön élők is a veszélyeztetettek körébe tartoznak. Az első határidő idén június 26 volt, de mivel az érintettek egy nagyon jelentős hányada - több százezer magánszemély, illetve vállalkozás - késlekedett a procedúrával, a kormány úgy döntött, hogy október 31-ig meghosszabbítja az eredeti határidőt.
Befektetés Sikeres volt az Opus Global Nyrt. kötvényaukciója
Privátbankár.hu | 2019. október 25. 17:10
A teljes tervezett mennyiségben lejegyezték a befektetési holding értékpapírjait.
Befektetés Áramhálózattal bővít az Opus, megveszi a Titászt
Privátbankár.hu | 2019. október 4. 14:05
Áramhálózattal bővítheti stratégiai portfólióját az Opus befektetési holding, miután megveszi a Titász 100 százalékos részvénycsomagját.
Befektetés Nyár végére csúszhat a nyugdíjkötvény kibocsátása
Csabai Károly | 2019. április 2. 06:00
Javában folyik a munka a kormányzati színfalak mögött annak érdekében, hogy megvalósuljon a Varga Mihály által 2018 végén megjelölt cél: a január végén közel 5900 milliárd forintos lakossági állampapír-tulajdon öt év alatt megduplázódjon. A jelet a pénzügyminiszter tavaly novemberben adta meg, bejelentve egy újfajta, nyugdíj-előtakarékossági magyar állampapír kibocsátását.
Befektetés Tőkét vontak ki a Skálából a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2019. január 21. 17:01
Az egykori patinás üzletlánc jogutódjának számító ingatlanbefektető cég 180 millió forinttal, 540 millióra szállította le az alaptőkéjét.
Befektetés Már közel ötezer milliárdot kezelnek a hazai privátbankárok
Privátbankár.hu | 2019. január 15. 11:55
Több mint 43 ezer magánszemély összességében immár csaknem 5 ezermilliárd forintos vagyonát fialtatta 2018 végén a 16 hazai privátbankári szolgáltatónál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG