3p
Az ügyfelek kiszolgálása érdekében egyre több külföldi piac papírjait is kínálnia kell a brókercégeknek - derült ki a Napi Gazdaság körképéből. A fejlett piacok a legkapósabbak, de a környező országok drága papírjait is veszik a befektetők.

A magyar börzéről egyszerűen elfogytak a sztorik – indokolta a Napi Gazdaságnak Varjú Péter, az Erste vezető üzletkötője, miért is fordulnak a cégek a külföldi börzék felé. Az Ersténél a forgalom alig 25 százalékát generálják a külföldi befektetések.

Érdemi díjkülönbség már nemigen van a helyi, illetve a nemzetközi piacok között, legfeljebb az egzotikusnak számító piacok drágábbak - mondta Moró Tamás, a Concorde stratégája. Ez utóbbi csoportba beletartozik például Szlovénia vagy Románia is, ahol egy százalék körül mozognak a díjak, az amerikai vagy a német tranzakciók után általában 0,2-0,6 százalékot kell fizetni. A befektetők preferencialistáját a Concorde-nál a nagy amerikai vállalatok, az Apple, a Facebook, a Citi, illetve a német blue chipek vezetik. Az Erste ügyfelei között az amerikai papírok nem kelendőek, alig néhány befektető köt tengerentúli üzletet. A fókusz itt a német piacon van, ahol a favorit a Commerzbank, de népszerű a DAX-index, az Adidas, a Deutsche Bank, illetve a Lufthansa is.

Kiemelkedően drágának számít a román börzén vásárolni, ebben az esetben ugyanis 1-1,5 százalék is lehet a költség. Ennek ellenére az Erste részt vesz a piaci bevezetéseken, noha az érdeklődés elenyésző. Ezzel szemben a KBC Securities a kelet-közép-európai térségre koncentrál. Nyári Zsolt, a brókercég vagyon-tanácsadási igazgatója azt mondta, hogy az elmúlt időszakban sokan irányítottak összegeket a régióba, köztük például a román piacra. Ebben az ország felminősítése is szerepet játszott, néhány részvény, köztük a bankpapírok, illetve az öt regionális befektetési alap (SIF) igen népszerűek. A külföldi piacok preferencialistáját a KBC-nél Németország és Amerika vezeti, a régióban Varsó, Budapest, Prága, majd Bukarest a sorrend.

A Buda-Cash ügyfelei az amerikai, illetve a német társaságok papírjait keresik előszeretettel, ez a tendencia hosszú idő óta nemigen változik - mondta a Napi Gazdaságnak Kovács Péter, a brókerház nemzetközi üzletágvezetője. A preferencialista élén a Google és az Apple áll, e két vállalat népszerűségén tovább lendíthet a részvények felaprózása, miután a Google után az Apple is hasonló lépést tervez.

Az Equilor ügyfélkörében a cseh és a lengyel piacok népszerűsége nő dinamikusan, noha a külföldi forgalom túlnyomó részét továbbra is az amerikai papírok adják - mondta Vavrek Zsolt vezető üzletkötő.

Nehéz ugyanakkor megmondani, hogy a BÉT milyen súllyal bír a befektetők körében, bár a forgalom, illetve a volatilitásnövekedés rendszerint visszacsalogatja a magyar piacra a befektetőket. A KBC szerint ez történt a múlt hónapban is, amikor a OTP-nek köszönhetően jelentősen megugrott a hazai megbízások száma – írja a Napi Gazdaság.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetés Gyémántbiznisz földi halandóknak?
Privátbankár.hu | 2020. február 19. 13:39
Már a standokon a Piac & Profit legfrissebb száma! Gyémánt, mint alternatív befektetési forma? Erről és számos más érdekes témáról olvashat a februári lapban. Körbejártuk a magánegészségügy kérdéseit, beszélgettünk az Erste Bank vezérigazgatójával, írtunk a kiberbiztonságról, de olvashat a Nemzetközi Beruházási Bankról is a magazinban.
Befektetés Az MNB 5 millióra bírságolta a 4iG-t a lefújt T-Systems-ügylet kapcsán
Privátbankár.hu | 2020. január 23. 08:37
A bennfentesek jegyzékének jogsértő módon történő összeállítása miatt, emellett a T-Systems anyacégével, a Magyar Telekom Nyrt.-vel szemben is hozott intézkedést az MNB.
Befektetés Megtudtuk, mennyi vagyona van a Pallas Athéné alapítványoknak
Privátbankár.hu | 2020. január 22. 13:33
A legfrissebb kimutatás szerint 274,8 milliárd forintra nőtt a vagyon, ebből 8,8 milliárd még mindig bankbetétben van.
Befektetés IMF: 3 százalékos kamattal is ugyanennyire vinnék a MÁP Pluszt
Csabai Károly | 2019. december 6. 13:04
Ami a költségvetés kiadásait akár több száz milliárd forinttal mérsékelné – állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországról kiadott legfrissebb jelentése. Az nem tartja jó ötletnek, hogy a büdzsé kizárólag belföldről finanszírozza magát, mivel a mélyponton lévő kockázati felárunk miatt a külföldi forrásbevonás most jóval olcsóbb.
Befektetés Holnap reggel sokan maradhatnak hoppon a bankjegykiadó automatáknál
Baka F. Zoltán | 2019. október 31. 14:18
Holnap lejár a banki azonosítás határideje, bajba kerülhet, aki ezt elmulasztja. Sok nyugdíjas és a külföldön élők is a veszélyeztetettek körébe tartoznak. Az első határidő idén június 26 volt, de mivel az érintettek egy nagyon jelentős hányada - több százezer magánszemély, illetve vállalkozás - késlekedett a procedúrával, a kormány úgy döntött, hogy október 31-ig meghosszabbítja az eredeti határidőt.
Befektetés Sikeres volt az Opus Global Nyrt. kötvényaukciója
Privátbankár.hu | 2019. október 25. 17:10
A teljes tervezett mennyiségben lejegyezték a befektetési holding értékpapírjait.
Befektetés Áramhálózattal bővít az Opus, megveszi a Titászt
Privátbankár.hu | 2019. október 4. 14:05
Áramhálózattal bővítheti stratégiai portfólióját az Opus befektetési holding, miután megveszi a Titász 100 százalékos részvénycsomagját.
Befektetés Nyár végére csúszhat a nyugdíjkötvény kibocsátása
Csabai Károly | 2019. április 2. 06:00
Javában folyik a munka a kormányzati színfalak mögött annak érdekében, hogy megvalósuljon a Varga Mihály által 2018 végén megjelölt cél: a január végén közel 5900 milliárd forintos lakossági állampapír-tulajdon öt év alatt megduplázódjon. A jelet a pénzügyminiszter tavaly novemberben adta meg, bejelentve egy újfajta, nyugdíj-előtakarékossági magyar állampapír kibocsátását.
Befektetés Tőkét vontak ki a Skálából a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2019. január 21. 17:01
Az egykori patinás üzletlánc jogutódjának számító ingatlanbefektető cég 180 millió forinttal, 540 millióra szállította le az alaptőkéjét.
Befektetés Már közel ötezer milliárdot kezelnek a hazai privátbankárok
Privátbankár.hu | 2019. január 15. 11:55
Több mint 43 ezer magánszemély összességében immár csaknem 5 ezermilliárd forintos vagyonát fialtatta 2018 végén a 16 hazai privátbankári szolgáltatónál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG