Végrehajtói kamara
Pénzügyi szektor A végrehajtók nem akadályozzák a minisztérium elképzeléseinek végrehajtását 
Privátbankár.hu | 2015. március 9. 16:58
Előrehozott tisztújítás lesz a Végrehajtói Kamaránál, ahol a teljes elnökség leköszönt. A napokban megjelenik a jelentés az igazságügyi tárca átvilágításáról az új testület ennek ismeretében kezdheti a munkát.
Pénzügyi szektor A végrehajtás alatt álló hitelesek túlzott reményeket táplálnak - interjú 
Nagy László Nándor | 2014. november 4. 06:44
A végrehajtási eljárásban szereplő bankhiteles ügyfelek alaptalan reményeket táplálnak: többségük nem kerül számottevően jobb helyzetbe az elszámolási törvény révén - állítja a Magyar Bírósági Végrehajtó Kamara (MBVK) elnöke. Császti Ferenc szerint a jelenlegi ügytömeg csökkenésével konszolidálódhat a végrehajtói szakma - az állami kézbe kerülő végrehajtás ugyanakkor szerinte költségesebb lenne.
Makro / Külgazdaság A közjegyzők és a végrehajtók munkáját is célkeresztbe tette a devizahiteles ügy 
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 13. 06:45
Az igazságügyi tárca kezdeményezni fogja, hogy az ügyvédi irodákat sorolják a kis- és középvállalkozások közé - mondta el a Magyar Nemzetnek Patyi Gergely. Az igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkár közölte: az év végéig megvizsgálják a közjegyzői, a végrehajtói és a szakértői kamarák működését.
Pénzügyi szektor Na ilyen se gyakori: bocsánatot kértek a végrehajtók 
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 8. 14:58
Nem sikerült egyértelműre, de a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara lényegében elismerte: egyik végrehajtójuk rosszul mérte fel, hogy a hozzá került követelésre vonatkozik-e az új devizahiteles törvény végrehajtás felfüggesztésére vonatkozó kitétele.
Ingatlan Decemberig nem lesz tömeges kilakoltatás 
Privátbankár.hu | 2012. november 7. 18:08
Nincs és nem is lesz tömeges kilakoltatás a decemberi moratórium előtt - állítja a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG