Privátbankár.hu: Összességében hány ügyet érint a nyári törvényben megfogalmazott végrehajtási moratórium?
Császti Ferenc: Nagyjából 200 ezer ügyben állt meg a végrehajtás folyamata. Fontos azonban látni, hogy – bár a sajtó előszeretettel példálózik ezzel – ezen ügyek közül csak mintegy 10 ezer függ össze deviza alapú hitellel. Jól látható ugyanis, hogy amíg egy deviza alapú lakáshitelt felmondanak, s az a végrehajtási szakaszba kerül, általában 18-60 hónap telik el. Az említett törvény viszont az összes fogyasztási hitel és lízing esetében megálljt parancsolt – ezen pontosított ugyanakkor az októberben elfogadott elszámolási jogszabály.
Pb: Mégis sokan támadták a végrehajtókat, hogy nem tartják be a törvényt és további intézkedéseket tesznek a befagyasztás ideje alatt. Mi erről a véleménye?
CS.F.: A Végrehajtási eljárásoknál nem egzaktak a jogcímek – mást ne mondjak, a fogyasztói hitelek esetében közel 100 jogcímen lehet végrehajtást kérni. De mint említettem, máshol is vannak nyitott kérdések – ezt bizonyítja, hogy pontosították, milyen kölcsönökre is vonatkozik a törvény. Ezen felül, nem csak a végrehajtó számít szűk keresztmetszetnek: mit lehet olyan esetben csinálni, amikor a júniusi bírósági döntés a végrehajtás megindítására október elején érkezik meg? Ami pedig a panaszokat illeti: az MBVK-hoz és a minisztériumhoz idén 397, tavaly egész év alatt 920 panasz érkezett, ami – tekintve a kezelt ügyek számát – két ezrelék alatti panaszt jelez. Hibázni ugyanakkor hibázunk, de sok esetben az ügyfelek nincsenek tisztában az eljárásrenddel: például azzal, hogy a letiltások esetében nekik maguknak kell kérniük a letiltás szüneteltetését, hiszen számos olyan esetben tiltanak a bérből a végrehajtók, amelyek akár 10 évre visszamenőleg zajlanak. Honlapunkon erről tájékoztatót is közzétettünk. Személy szerint én valamennyi ügyfelemnek azt javasolom, hogy az átmeneti időszakban is folytatódjanak a letiltások. Ez egyrészt már „megszokott” kiadás, ráadásul így csökken a tartozás mértéke. Sokan meggyőződésem szerint alaptalan reményeket táplálnak annak kapcsán, hogy az elszámolási törvény kapcsán mennyivel jobb helyzetbe kerülnek: a régről tartozók számára a bejelentett átlagos 25-30 százalékos könnyítésnél kisebb lesz a megtakarítás, hiszen a késedelmi kamatok esetükben nagy tételt jelentenek. Márpedig a mi ügyfeleink döntően ebből a körből kerülnek ki.
Pb:Mennyire tartja szükségszerűnek a jelenlegi kilakoltatási moratóriumot?
CS.F.: Ezt nem a mi dolgunk megítélni. Ugyanakkor azt kell, hogy mondjam, hogy a jogalkotó megfelelő helyen húzta meg a határt azzal, hogy kilakoltatási és nem – mondjuk – árverési moratóriumot hirdetett, aminek hatása beláthatatlan lett volna a behajtásra és eképp a követelések megtérülésére. Az árverés kitűzése ugyanis az eljárás során az a pillanat, melyet követően az addig nyugodt adósok azonnal megpróbálják a tartozást rendezni, vagy egyezségre jutni a hitelezővel. Hiszen ezen lépést követően az árverésre vitt vagyontárgy tulajdona átszáll, ez pedig komoly figyelmeztetés. Jól jelzi ezt, hogy az árverési gyakorlat szerint – például lakás esetében – átlagosan 10 árverésből 1 lesz sikeres. A fennmaradó 9 jelentős részében történik valamilyen előre lépés a tartozás kiegyenlítésére, és az árverést törölni kell.
Pb: Ha már a behajtás sikerességéről beszélünk: milyen hatékonyságot tudnak felmutatni a behajtók?
CS.F.: Először is azt kell látni, hogy megsokszorozódott az ügyek száma, ám ez nem feltétlenül csak a válsággal van kapcsolatban. Nagyságrendekkel megnövelte a feldolgozandó ügyek számát, hogy változott az eljárásrend és felgyorsult a fizetési meghagyásos ügyek intézése. Ennek ellenére azt gondolom, megfelelő hatékonysággal dolgozunk. A végrehajtások 56 százaléka számít eredményesnek, s csak a követelések 32 százaléka ér véget úgy, hogy behajthatatlan a követelés. Ha ezt az adatot azzal vetjük össze, hogy a statisztikák szerint a lakosság 36 százaléka él hazánkban a létminimum alatt – márpedig a végrehajtás alá kerülők nagyobb része ebbe a csoportba tartozik – azt kell, hogy mondjam, hogy Magyarország a végrehajtások hatékonyságát tekintve jó eredményeket produkál. Persze, álltunk jobban: a válság előtt 20-25 százalékos volt a mutató, de azt gondolom, hogy a jövőben stabilan a jelenlegi szintet tudjuk majd tartani.
Pb: Ebben a kontextusban biztos, hogy hízelgő eredményességről beszélni?
CS.F.: A végrehajtás egy szükséges és megkerülhetetlen eszköz a jogos követelések behajtására. Az eredményes végrehajtások körében egyre nő a letiltások és a részletfizetési megállapodások aránya, vagyis azon behajtási cselekményeké, amelyeknél az adóst nem éri helyrehozhatatlan vagyoni veszteség, nem kell lemondania egyetlen vagyontárgyáról sem.
Pb: Térjünk vissza a végrehajtókkal kapcsolatos panaszokhoz. Sokan azért bírálják a szakma képviselőit, mert nem látják elég átláthatónak a rendszert. Mi erről a véleménye?
CS.F.: Az elmúlt években folyamatosan zajlott a végrehajtási jogszabályok megújítása, ennek keretében több lépcsőben komoly mértékben emelkedett a végrehajtás transzparenciája. Ma egységes díjrendelet szabja meg a végrehajtók által felszámítható díjak mértékét és azt is, milyen elszámolást kell küldeni az ügyfélnek, benne külön kimutatva a standard módon nem szabályozható készkiadások költségeiről. 2012-től elektronikus kézbesítési rendszert üzemeltet a kamara, mint ahogy a bankszámla-lekérdezések is előre megfogalmazott protokoll szerint zajlanak. Csak a bevezetett elektronikus kézbesítés 15 milliárd forintnyi felesleges adminisztratív kiadástól mentesítette a rendszert és az ügyfeleket a gyorsabb ügykezelés, a lerövidülő eljárási határidők okán. Az MBVK az elmúlt években komoly költségeket vállalva biztosította a tagjai számára az Egységes Végrehajtói Ügyviteli Rendszert, amely az egységes nyomtatványok és eljárásrendek egyik garanciája, valamint a közhiteles ügynyilvántartás alapja.
Pb: Miként vélekedik a fentiek fényében az igazságügyi tárcánál zajló munkáról, a 100 pontos tervezetről?
CS.F.: Miután az MBVK a kezdetektől együttműködik a szaktárcával, ezért a javaslatok között szép számmal a mi általunk kezdeményezett lépések vannak, amelyek révén még hatékonyabbá, gyorsabbá, olcsóbbá s egyben átláthatóbbá válik a végrehajtási folyamat. Azt azonban látni kell, hogy a végrehajtók nem légüres térben, hanem a jogérvényesítési folyamat egyik pontjaként dolgoznak, épp ezért sok javaslatunk csak az átfogó igazságügyi reform részeként nyerhet teret – ilyen például az összes folyamat elektronizálása. Ma egy végrehajtói záradék papíron történő rögzítése félórányi munkát kíván a közjegyzőktől és a végrehajtóktól – ez így drága és felesleges.
Pb: Az igazságügyi reform egyik fontos eleme lenne, hogy a végrehajtói tevékenységet jogi képzettséghez kötnék. Erről mi a véleménye?
CS.F.: Az erre vonatkozó szabályok már ma is egyértelműek. Ugyanakkor látni kell, hogy a végrehajtási eljárás átalakul: míg korábban a tényleges végrehajtói cselekmények és az adminisztratív lépések 50-50 százalékos súlyt képviseltek a munkánkban, ma a végrehajtói munka 80 százaléka, adminisztratív tevékenység, amelynek egyre jelentősebb hányada automatizálható. Ezekhez aligha van szükség felsőfokú szakirányú végzettségre – ráadásul az ügyfelet védi a 20 milliós szakmai felelősségbiztosítás is. Természetes, hogy a munkát irányító végrehajtóval szemben a követelmények fokozatosan emelkednek ez a folyamat a világon majdnem mindenhol lezajlott.
Pb: Ha már itt tartunk: hogyan alakulhat át a piac?
CS.F.: Nagyjából tíz éve, 2006-ban egy végrehajtói irodára nagyjából 1000 ügy jutott, most 2500-3000. Ez a szám már a teljesíthetőség határán áll, miközben látható, hogy az ügyek területileg nincsenek egyenletesen elosztva. Van olyan bíróság, amely mellett a csekély ügyszám miatt aligha tudna megélni egy végrehajtó – ezeket az ügyeket az illetékesség kiterjesztésével látják el a kollégák. Vannak olyan területek, ahol ugyanakkor továbbra is több irodára és dolgozóra lenne szükség. Az álláshelyek számában folyamatosan egyeztetünk a szaktárcával. A helyzet ugyanakkor – miként arról már beszéltünk – átmeneti: a korábbi, bíróságokon feltorlódott ügyek kipörgésével visszaállhatunk az ideálisnak mondható 2000-2500 ügy/iroda leterheltségre.
Pb: Átvihető ez a konszolidáció a végrehajtókon, akik aligha saját pénztárcájuk ellenségei?
CS.F.: Ha az ügyek csökkenésével számolunk, akkor nem kell ehhez a konszolidációhoz szabályozói lépés, ugyanakkor a kamara támogatja, ha szükséges – mert pl. ügyfélérdek a megfelelő tájékoztatáson, odafigyelésen alapuló munka -, akkor szabályozói korlátozások legyenek a piacon.
Pb: Az is felvetődött, hogy az egész végrehajtás kerüljön állami kézbe. Erről mi a véleménye?
CS.F.: A jelenlegi 2500 fővel működő szervezet feladatainak ellátásához állami keretek között közel kétszer ekkora apparátus felállítása válna szükségessé. Legalább kétszer annyi költséggel. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy az állami bírósági végrehajtás megszűnéséhez a rendszer 20 évvel ezelőtti összeomlása vezetett. Állami keretek között például kezelhetetlen lett volna a 2010-es évben lendületet vett ügyszámnövekedés. A közvetlen érdekeltség, felelősség hiánya miatt az ilyen rendszerek bukásra vannak ítélve. Félreértés ne essék, tisztességesen keresnek a végrehajtók, tisztességes munkáért – nem kérünk és aligha kapunk, kaphatunk könyörületet. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy, ilyen hatékonysági és költségmutatónál sokkal jobban nem lehet működtetni a rendszert. Hogy egy közeli példát idézzek: a fizetési meghagyások kibocsátásával kapcsolatban is felmerült, hogy a feladatot a jövőben a bíróságok lássák, el, ám amikor kiderült, hogy a szükséges fejlesztések és költségek ötször annyiba kerültek volna, mint a Magyar Országos Közjegyzői Kamara által ajánlott rendszerek, nem volt kérdés, hogy melyik megoldást válasszák.
Az Oboronlogistika szerint megtámadták hajójukat. 
