5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Úgy néz ki, hogy nem teljesen helytállóak azok a híresztelések, miszerint továbbra is emelkednek az ingatlanárak Budapesten. Ez ma már inkább csak a hirdetési árakra igaz. Bel-Budán a kereslet szűkülése figyelhető meg, és a valós értékesítési árak ereszkedésére számíthatunk az ingatlanközvetítő szakember szerint.

Ellentétben a médiában mostanában gyakran elhangzó nyilatkozatokkal, az idén a kereslet már stagnál, sőt kismértékben talán csökkent is az ingatlanpiacon, legalábbis ami Bel-Budát illeti - hívta fel a figyelmet, Nagy Andrea, a Balla Ingatlanirodák I., II. és XII. kerületi irodájának szakmai vezetője.

Mint mondta, nagyon válogatósak lettek a vevők, az árak úgymond lufiárak, egyre nagyobb mértékű ismét az alku, és csak az igazán keresett, jó lakásokat veszik meg az érdeklődők a meghirdetett árakon. Utóbbiak azonban a kínálatnak mindössze egy-két százalékát teszik ki - hangsúlyozta az ingatlanközvetítő.

A hirdetési árak nem sokat árulnak el az ingatlanpiacról

Melyek most a kurrens, felkapott lakások? Legyen erkélyes, első emeleti, nem hátrány, ha liftes, legyen kifejezetten jó állapotú a ház, legyen zöldövezeti, nyugat-keleti tájolású és legyen remek a közlekedés - sorolta Nagy Andrea.

Az ilyen adottságú ingatlanok azok, melyeket még mindig az átlagnál gyorsabban és drágábban el lehet adni. Ugyanakkor minden más esetben csökkentek az árak az ingatlanközvetítő szerint. Ezt persze a tulajdonosok sokszor nehezen hiszik el, így a hirdetéseknél látható összegek meglehetősen távol állnak a realitástól.

Az árak csökkenésére az is utal, hogy a hirdetési árakból megint egyre többet tudnak alkudni a vevők, sőt a rossz adottságú lakásoknál már kifejezetten komoly árengedményt lehet elérni. Ez számszerűsítve azt jelenti, hogy ma már a 10 százalékos alku sem ritka.

A CSOK ugyanakkor semmiféle hatással nincs a bel-budai ingatlanpiacra. De még használt lakások vásárlásánál sem veszik igénybe a vevők ezekben a kerületekben. Igaz ugyanakkor az is, hogy újépítésű lakásokkal nem nagyon lehet találkozni errefelé. Az a néhány, amely felbukkan a piacon, csak tervezőasztalon létezik, azaz el sem kezdődtek még az építkezések. Viszont négyzetméteráraik egymillió forint felett mozognak. Ezek az árak magasabbak, mint az azonos környéken lévő használt lakások 600-900 ezer forintos négyzteméterárai - tette hozzá.

Hol járnak az értékesítési árak és a bérleti díjak?

A bel-budai árakat tekintve összességében elmondható, hogy ahogy kifelé tartunk a kerületek belső részeiről, úgy emelkednek egyre magasabbra. Ugyanakkor az is igaz, hogy 100-150 millió forint felett még Budán is megszűnik a kereslet.

A legolcsóbban az I., II. és XII. kerületeken belül Vízivárosban és Krisztinavárosban juthatunk lakáshoz. Mindkét városrész esetében az átlagos eladási négyzetméterárak 421 ezer forint környékén járnak. Ahogy távolodunk ezektől a környékektől, úgy emelkednek: a Rózsadomb esetében 523 ezer forintot kérnek átlagosan a lakások négyzetméteréért, Pasaréten 525 ezer forintot, míg Rézmálon 553 ezer forintot. A kissé kijjebb eső Zöldmál lakásai esetén a lakásállomány kissé eltérő jellege miatt 466 ezer forintos átlagárakra számíthatunk, míg Orbánhegyen 587 ezres négyzetméterárakra.

Érdemes itt kitérni a bérlakáspiacra, ahol 100 ezer forint környékén kezdődik a havi bérleti díj, habár elvétve alacsonyabb árakkal is lehet találkozni. Ugyanakkor a 100 ezer forintos bérlakásokra olyan nagy a kereslet, melyet a kínálat nem tud kielégíteni. Az ingatlanközvetítő szerint a 100-200 ezer forintos ársávban is jelentős a mozgás a bel-budai bérlakáspiacon, de még a 200-500 ezer forintos kategóriában is akadnak érdeklődők. Viszont félmillió forint felett már elenyésző a kereslet.

Mit szeretnek, és mit nem szeretnek a vevők?

Az árakból is látszik, hogy amit különösen kedvelnek ezekben a kerületekben az emberek, azok a magasabban fekvő, úgynevezett zöldövezeti ingatlanok. Amelyeket viszont kifejezetten megpróbálnak elkerülni, azok a forgalmas utak - mint például a Margit körút, Szilágyi Erzsébet fasor, vagy az Alkotás út - mentén fekvő lakások. Ezek esetében majdhogynem azt lehet mondani, hogy eladhatatlanok, habár iroda céljára azért ezeket is lehet értékesíteni, vagy ha a felsőbb szinteken találhatók, akkor a panoráma kompenzálhatja a nagy zajterhelés okozta kellemetlenségeket.

A vevők tehát a csendes utcákban lévő, vagy zöld udvarra néző, első emeleti, erkélyes lakásokat szeretik, lehetőleg liftes házakban, jó közlekedéssel. Ezeknek természetesen az ára is magasabb, mint a forgalmas utakra néző ingatlanoké. Keresik az újépítésűeket is a piacon, de azokból sajnos nincs kínálat, illetve az újszerű ingatlanok is népszerűek, de ezekből is rendkívül kevés található Bel-Budán.

Ugyanakkor az ingatlanközvetítő azt is nyomatékosította, hogy az I., II. és XII. kerületeknek gyakorlatilag az egésze keresett és eladható, főleg, ha jó paraméterű lakásról van szó. Ami a méreteket illeti, jelenleg a kettő-három szobás ingatlanok a legfelkapottabbak, illetve keresik a négyszobásokat is az érdeklődők, ezekből azonban rettentően kicsi a kínálat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
Ingatlan A budai Várban teljesen betilthatják az Airbnb-t
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 15:44
Szigorodhat a rövid távú lakáskiadás szabályozása az I. kerületben, a budai Várban teljes tiltás jöhet – közölte a Budavári Önkormányzat csütörtökön a Facebook-oldalán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG