Az elmúlt évek legnagyobb szakszervezeti sikereként értékelte a Magyar Szakszervezeti Szövetség hogy az érdekvédelem 24 és félhavi cafeteriát, dolgozónként összesen kéthavi bérnek megfelelő összeget harcolt ki, 3 évre visszamenőleg az állami fenntartású egri Markhot Ferenc kórház dolgozóinak. Erről más szervezetekkel együtt állapodott meg tegnap este a szövetség, az Egri Ápolás Szakszervezet és a kórház fenntartója. Az ügy két évvel ezelőtti kezdetén az intézmény egyetlen fillért sem akart kifizetni a 2013 óta jogtalanul visszatartott béren kívüli juttatásból.
Először csak öt, aztán 1500
Mint ismert, az érdekvédelmi szervezetek az elmaradt cafeteria miatt perelték, kezdetben öt munkavállaló nevében a kórházat, s a több jogi fórumot megjárt ügyben a korábbi döntésekkel egybehangzóan idén januárban a Kúria is a dolgozók javára döntött: ki kell fizetni a visszatartott juttatást.
A kórház az öt pernyertesnek át is utalta az összeget, a többi, csaknem 1495 dolgozónál viszont vitatta a jogosságot. Vagyis: egyetlen fillért sem akart fizetni – ismertette az előzményeket Székely Tamás alelnök.
Jöjjön az állam
Azonban, miután 700 dolgozó nevében újabb pert készült indítani a szakszervezet, az intézmény vezetősége és a kórház fenntartója, az ÁEEK alkudozni kezdett az elmaradt juttatás mértékéről, ami ekkorra már összesen csaknem félmilliárd forintra rúgott. A szakszervezet nem akarta a kórházat csődben vinni a kifizetéssel, ezért a több százmillió forintos tételt az államtól várta – hangsúlyozta az alelnök.
Hosszú egyezkedés következett, aminek eredményeként első körben az intézmény fenntartója összesen 6 és fél havi béren kívüli juttatást akart elismerni, de a szakszervezet végül elérte, hogy most, a megállapodás értelmében az intézmény újabb 18 havi cafeteria kifizetésére vállalt kötelezettséget. Kilenc hónapra szóló juttatást még az év végig, a másik kilencet pedig 2017. január elseje és október 31-e között fogja kiegyenlíteni az intézmény. Ezt Székely azért tartja fontosnak, mert a szakszervezetnek nem az volt a szándéka, hogy a kifizetéssel megrendítse a kórház működését és ezzel veszélyeztesse a betegek ellátását.