Pákozdi Szabolcs ügyvezető tájékoztatása szerint álláskeresésüket a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerő-piaci programja is támogatta. A kormány négy közvetlen támogatási és szolgáltatási elemből álló csomagot kínált a létszámcsökkentésben érintetteknek.
A Nokia mobil üzletágát megvásárló Microsoft július 17-én jelentette be, hogy bezárja a jó ideje kihasználatlan kapacitásokkal rendelkező komáromi üzemet, ahol Lumia okostelefonokat gyártottak. Részletek >>> |
A gyárban kihelyezett ügyfélszolgálaton felmérték az érdeklődők igényeit és számukra ennek megfelelő állásajánlatokat közvetítettek. A szeptemberben megrendezett állásbörzén 68 cég képviseltette magát, 3700 álláshellyel.
Az érintettek körében az önfoglalkoztatást elősegítő támogatás iránt volt legnagyobb igény, melyet egy 72 órás képzés elvégzése után lehet igénybe venni. Átképzési támogatást 190 fő kapott, illetve a támogatási csomagban szerepel a csoportos személyszállítás támogatása, amely a környező kisebb településeken élők munkába járását segíti.
A gyár szakszervezeti vezetője, László Zoltán korábban az MTI-nek elmondta, a november végén bezáró gyár alkalmazottai a törvényes juttatásokon túl átlagosan öthavi távolléti díjat és 150 000 forintos álláskeresési támogatást kapnak.
Grátisz
Ezen túl az üzem összes dolgozója választhat egy csúcskategóriás mobilkészüléket. Az 1829 alkalmazottból 680 szlovák állampolgár, ők ugyanazokat a juttatásokat kapják meg, mint a magyar dolgozók és igénybe vehetik a foglalkoztatási válság kezelésére létrehozott iroda szolgáltatásait.
A Nokia 2000-ben kezdte meg komáromi tevékenységét, árbevétele alapján a legnagyobb magyar cégek közé tartozott, az Opten cégtárának adatai szerint a Nokia Komárom Kft. 2010-ben 1017 milliárd forintnyi, vagyis a magyar GDP 3,6 százalékára rúgó árbevételt ért el, míg 2009-ben 1075 milliárdot, 2008-ban, a válság előtt, 1292 milliárd forintot könyvelt el árbevételként. A komáromi cég 2010-ben elért 31 milliárd forintos adózott eredményét az anyacég kivette a magyarországi leányvállalatából. |