Nem a tanárokon múlik az oktatás színvonala - interjú

Privátbankár.hu: Más a dolga kancellárként, mint megbízott gazdasági főigazgatóként volt?

Pavlik Lívia, kancellár, Budapesti Corvinus Egyetem: Mindenképpen más. A jogszabály viszonylag egyértelműen fogalmaz, hogy mik a kancellár feladatai. Gazdasági főigazgatóként nem feleltem a jogi, az igazgatási és az informatikai területért, és nem tartozott hozzám az oktatási adminisztráció sem, hogy csak a legfontosabbakat emeljem ki. A munkáltatói jogkör oldaláról is megközelíthetjük a kérdést: a rektor kizárólag az akadémiai körben munkáltat, vagyis a Corvinuson a foglalkoztatottak többsége a kancellár munkáltatói jogkörébe tartozik a jövőben. A napi teendőkre tekintve pedig biztosan elmondható, hogy még kevesebb idő jut az operatív kérdésekre és sokkal inkább a vezetői feladatok fognak dominálni, úgy mint az irányítás, koordinálás, szervezés. Ennek jegyében rögtön a kinevezésemet követően komoly szervezet-átalakításhoz kezdek.

PB: Lesz profilváltozás?

P.L.: Ha a saját feladatkörömbe tartozó teendőkre gondol, akkor lesz. Racionálisan szeretném ezt meglépni, és élni fogok a törvény adta lehetőséggel, hogy delegáljak bizonyos feladatokat. Viszont vannak olyan területek, ahol ragaszkodni fogok ahhoz, hogy ha a felelősség az enyém, akkor a szakmai irányítás is az enyém legyen.

PB: Mi indokolja ezt, a pénzhiány?

P.L.: Ha arra irányul a kérdés, hogy a kancellári rendszer bevezetésének mi áll a hátterében, akkor egyrészt igen. Másrészt pedig az, hogy a sok pénzt is el lehet költeni rosszul, legalábbis a tulajdonos, azaz a fenntartó szempontjából hatékonytalanul. Ennek a hátterében nem feltétlenül a szándékos „pazarlás” áll, csupán az is ok lehet, hogy más szempontrendszer szerint döntenek az akadémia területén dolgozók saját érdekrendszerükből kiindulva, illetve akár azért is, mert nem ismerik a döntéshez szükséges feltételrendszert, például a jogi környezetet. Megjegyzem, hogy nem is lehet elvárni, hogy egy oktató, egy kutató update legyen az adójogszabályokkal, az államháztartási törvénnyel, a közbeszerzési előírásokkal stb. Viszont az intézményrendszer hatékony működtetéséhez szükséges ezeknek a területeknek a professzionális képviselete a döntéshozatalban.

PB: Mennyire lesz kiszolgáltatva az egyetemi érdekcsoportoknak, miután már nem a szenátusnak köszönheti az állását? Köszönheti viszont a miniszterelnöknek, hiszen ő nevezte ki.

P.L.: Lesznek érdekkonfliktusok, ami úgy gondolom, hogy nem feltétlenül abból adódik, hogy kitől kaptam a mandátumomat. Mindig is voltak konfliktusok egy szervezeten belül, és lesznek is. Kancellárként természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a miniszter a munkáltatóm, és képviselnem kell a fenntartói érdekeket, és ezt a szenátusnak is értenie kell.

PB: Hol számít összetűzésekre?

P.L.: Első körben a szervezet-átalakításnál. A változásmenedzsment nem egyszerű, megcsontosodott szerkezeteket kell feloldani, új kötéseket kell találni és azokat rögzíteni. Az eddigi tárgyalások azt igazolják, hogy vannak kisebb ellenállás mellett végrehajtható átalakítások és van néhány olyan terület, ahol komolyabb érvelésekre lesz szükség, de bízom benne, hogy minden a „helyére kerül.” Mondok egy példát, ahol harmonikusan végrehajtható a változás: az informatikai szolgáltató központ a rektor irányítása alá tartozott, azonban ezt egyértelműen a kancellári szervezetbe kell integrálni.

PB: Mi ezzel a gond? Ez csak formalitás, nem?

P.L.: Nem éppen, mert a szervezeti hierarchiába változik a helyzete, és ez már elegendő lehetne az érdekkonfliktusok kialakulásához. De mondok még egy esetet, ahol viszonylag nagyobb ellenállásra számíthatok: a campusainkon történeti hagyományokon alapulva eltérő az üzemeltetési modell. Előfordul, hogy az ott dolgozó oktatók-kutatók a legjobb szándék mellett úgy kívánják üzemeltetni, akár egy családi vállalkozást. Ha „elvesszük” tőlük ennek lehetőségét, rosszul élik meg. Nem szívesen engedik ki az emberek a fennhatóságuk alól azt, amiről úgy érzik, az övék. Nehéz érvelni, amikor érzelmi alapon kötődik valaki egy feladathoz, és nem akarja azt elengedni.

PB: Hogyan tudja majd jó szívvel képviselni a minisztériumot például abban, hogy a felsőoktatási stratégia szerint a jövőben jelentősen nem emelkedhet az állam által a felsőoktatásra szánt pénz?

P.L.: A Corvinus, akár még kedvező helyzetbe is kerülhet, ugyanis a stratégiai elképzelések között szerepel az is, hogy az intézményeknek nagyobb teret adnak ahhoz, hogy megjelenjenek a piacon. Ha az állami források esetlegesen szűkülnek, a Corvinus a piaci elismertségének köszönhetően pótolni képes a forrásokat.

PB: Szűkülnek.

P.L.: Azt olvashatjuk a stratégiában, hogy nem nő. Azonban a hallgatói létszám a demográfiai jellemzőket ismerve csökkenni fog a hazai hallgatók körében, tehát a fajlagos támogatás akár még nőhet is. Ugyanakkor az összbevételünket akár még növelni is tudjuk az önköltséges hallgatókon keresztül.

PB: A nem önköltséges hallgatók rovására?

P.L.: Igen. Ha nem finanszíroz az állam olyan létszámban hallgatókat, mint most, hanem azt mondja, hogy a kapacitásodat feltöltheted a jelenleginél akár nagyobb mértékben is, jóval több hallgatót tudnánk felvenni, mint amennyire jelen pillanatban az intézmény számára megítélt kvóta lehetőséget ad. Ha nekünk ebben nagyobb lenne a mozgásterünk, akkor nem fájna annyira, hogy az állami támogatás nem növekszik az elkövetkezendő években. Az egyetem összbevétele nagyjából 14 milliárd forint, ennek a fele az állami támogatás, a másik fele saját bevétel, azaz tandíj, pályázati pénz, és kisebb mértékben vállalati oktatási-kutatási megrendelés.

PB: Hogyan mondja majd el ezt azoknak a kollégáinak, akik a napokban a Népszabadságnak arról panaszkodtak, hogy hiába cserélik a fűtéscsöveket az egyetemen, az ablakon süvít a szél?

P.L.: Ezek a pályázati források attól nagyon érdekesek, hogy soha nem komplexek. Ha szeretnénk végrehajtani egy olyan korszerűsítést, amely tényleg alkalmas egy teljes körű energetikai felújításra, akkor a pályázati kiírásnak olyannak kellene lennie, ami lehetőséget ad kazánfelújítás mellett például a fűtéscsőrendszer korszerűsítésére, az ablakcserére és a szigetelésre is. De ilyen nincs. A kazánt lehet, hogy fel tudom újítani, de az ablakokat nem tudom kicserélni ugyanabból a pályázati forrásból.

PB: A pályázati kiírás tehet mindenről?

P.L.: Valahogy mindig úgy tűnik, hogy viszonylag szűk mezsgye az, amit adott pályázaton meg lehet valósítani. Most várnunk kell egy újabb lehetőségre.

PB: Az egyetemnek nincs erre pénze?

P.L.: Nincs. A mindennapi működés biztosított a forrásainkból, de a felújításokra nagyon kevés a pénzünk. Ha megnézzük az idei kiadásaink szerkezetét, akkor nagyjából 5-6 százalék jut felújításra. Ez évek óta nem változik.

PB: Megoldódtak már a kifizetések? Az előző gazdasági vezető azt mondta, egyik zsebükből a másikba fizetnek.

P.L.: Igen. Összességében nincsenek adósságaink.

PB: Én azt olvasom, hogy szeptemberben volt 50 millió, augusztusban 190 millió forint.

P.L.: Éppen fordítva igazak az adatok, de valójában a sorrendiség részletkérdés és a nagyságrend is elenyészőnek mondható az éves költségvetésünkhöz képest. Továbbá azt is hozzá kell tennem, hogy a számadatok magukban foglalják az úgynevezett közvetlen szállítói finanszírozásból adódó kötelezettségeket is, ahol nem az egyetem, hanem az adott pályázatban közreműködő szervezetnek kell fizetni. Tavaly év végén 1 milliárd forintot jóval meghaladó adósságunk volt. Noha több száz milliós bankszámla-egyenleggel is rendelkeztünk. Azzal, hogy ilyen volt a likviditásmenedzsment, kár érte az intézményt, a partnerek elvesztették a bizalmat az intézménnyel szemben, és tetemes nagyságú késedelmi kamat halmozódott fel.

PB: Ezzel eddig nem cáfolta, hogy nem összevissza történtek a kifizetések a Corvinuson.

P.L.: Azért nem válaszoltam az előbb egyértelműen a kérdésére, mert bonyolult az ügy, de szívesen kifejtem. A karok önálló elszámoló egységként működnek, de természetesen nem rendelkeznek önálló bankszámlával, mivel az egyetemnek egy kincstári számlán bonyolódik a pénzforgalma. A karok bevételei állami támogatásból, tandíjból, pályázatokból állnak, amelyeket megterhelünk a karon felmerülő közvetlen költségekkel (bér, járulék, dologi jellegű költségek). Majd ráterheljük a karokra az egyetemen felmerülő közvetett költségeket is megfelelő allokációs módszerekkel. Ezt követően látható, hogy vannak olyan karok, amelyek nyereségesek a képzési szerkezetüknek, a hallgatóik számának és a takarékos gazdálkodásuknak köszönhetően. Az egyetem hat karából ilyen például évek óta a Gazdálkodástudományi Kar. De a pozitív egyenleg elérésére nem minden kar képes, ami nem jelenti azt, hogy akkor feltétlenül meg kellene szüntetni a képzéseit és magát a kart esetleg. Az egyik legnehezebb pénzügyi helyzetben lévő karunk a Közgazdaságtudományi Kar. A közgazdaságtan iránt kevesebb hallgató érdeklődik, és nem is kell annyi makro-pénzügyi szakembert, gazdaságmatematikust képezni, mint például amennyi pénzügyi-számviteli szakemberre szüksége van a vállalatoknak. Tehát van egy belső keresztfinanszírozási igény az egyetemen, de ez nem jelenti azt, hogy összevissza fizetjük a számlákat. A lényeg, hogy kimutassuk tisztán és világosan minden szervezeti egység saját teljesítményét – akkor is, ha az negatív – és lássuk, hogy mennyi a keresztfinanszírozási igénye, azaz mennyi kifizetést kell a működése érdekében teljesíteni egy másik szervezeti egység forrásai terhére. Ez szerintem egy tiszta és a vezetői döntéshozatal szempontjából világosan átlátható kép, ha megfelelőek a nyilvántartások, és az alkalmazott elszámolási módszertan.

PB: Mégis hol a hiba a rendszerben, miért a Kehinek kellett kimondani, hogy egyetlen szervezeti egység sincs tisztában a valós gazdasági helyzetével?

P.L.: Ezt nem a Kehi mondta ki, hanem maga az egyetem a 2014. januári első szenátusi ülésre elkészített költségvetési koncepció bevezetőjében. 2014. elején azt láttuk, hogy a 2013-as év gazdálkodásának köszönhetően valóban nem tudták a szervezeti egységek, hogy mi a valós pénzügyi helyzetük. 2013-ban nem készültek el a havi vezetői riportok – mint ahogy az a korábbi években megszokott volt –, hiába volt vezetői információs rendszer, abba újra életet kellett lehelni. Ezen túlmenően a tisztánlátást akadályozta, hogy a 2013-as évet úgy nyitotta meg a gazdasági vezetés, hogy a számvitelben alapvető „folytonosság” elvét nem követve, vagyis a szervezeti egységek 2013-as nyitása nem a 2012-es záró adatokkal történt meg. Ezen kívül a tisztánlátást mindenképpen torzította a nagymértékű kifizetetlen számlaállomány, amely egy pénzforgalmi nyilvántartásban nem tud megjelenni, miközben a teher létezik.

PB: Hogyan szabadultak meg a tartozásuk nagy részétől?

P.L.: Nagyon szigorú költségvetési tervet állítottunk össze és tartalékoltunk.

PB: Mire nem jutott? Papírra a nyomtatóba?

P.L.: Volt papír a nyomtatóban. A tavalyi nyugdíjazások adták a legnagyobb olyan hatást, aminek idén már forintban mérhető következményei voltak. Viszonylag sok kollégát érintett, hogy a törvény szerint nyugdíjba kellett mennie, és azóta sem vettünk fel új kollégákat.

PB: Nem is voltak túlzottan elragadtatva.

P.L.: Nem. Én sem, szellemi tőkét veszítettünk a döntés következtében, miközben persze a pénzügyi helyzetünk javult. Ha megnézzük a legutóbbi HVG-rangsort, az oktatói kiválóság területén visszaesett a Corvinus a 2. helyről a 19.-re. Ennek a hátterében részben az áll, hogy egyetemi tanároknak kellett búcsút mondanunk.

PB: Mivel számolnak jövőre? További nyugdíjazással? Elbocsátással? Magasabb költségtérítéssel?

P.L.: Nincs szükség humán erőforrást érintő drasztikus lépésekre. Ha azt a pénzügyi stabilitást, amit idén kialakítottunk, tudjuk tartani, akkor nem kell senkit elküldeni. A már felvett hallgatók térítési díját csak az infláció mértékével tudjuk emelni, azonban ezzel az eszközzel nem fogunk élni. Az új meghirdetések esetében azonban a kari tanácsok úgy döntöttek, hogy azoknál a képzéseknél, ahol ezt az 50/2008-as kormányrendelet megengedi, emelik a tandíjakat. Jövő szeptemberben például a gazdálkodástudományi területhez tartozó képzések esetében a hallgatóknak 350 ezer forintot kell fizetniük az eddigi 295 ezer forint helyett, ha nem jutnak be ösztöndíjas hallgatóként az intézménybe.

PB: Segítené az egyetem finanszírozását, ha mindenki fizetne tandíjat?

P.L.: Egységes tandíjra nincs szükség. Meg kell teremteni azt a lehetőséget minden képzési területen, hogy azok, akik arra érdemesek, eséllyel pályázhassanak ösztöndíjasként az egyetemre. Az a hallgató, mindegy, hogy hátrányos helyzetű vagy sem, aki 450-470 pontot el tud érni, megérdemli, hogy az állam fizesse a tanulmányait.

PB: A legritkább esetben sikerül hátrányos helyzetből 470 pontot összeszedni.

P.L.: Ennek ellenére azt gondolom, mindenhol kell, hogy legyen államilag támogatott hely. Pont azért, hogy ne csak a 450 pontos jusson be, hanem az alacsonyabb pontszámot elért diák is. Az is fontos, hogy melyik tudományterületnek adjuk az államilag támogatott helyet. Most ugyan úgy tűnhet, hogy magam ellen beszélek, de nem feltétlenül a Corvinus Egyetem gazdálkodástudományi területét kell „kitömni” államilag finanszírozott hellyel, de persze ide is adni kell belőle, hiszen a nagyon jó képességű hallgatók között is lehetnek olyanok, akik nem tudják megengedni maguknak, hogy saját zsebből fizessék a képzést. De az ország más részén, azokon az egyetemeken, főiskolákon, ahol esetleg elmaradottabb térségekről van szó, hátrányosabb helyzetűek az ott élő középiskolások, több államilag támogatott hely kell. Nem beszélve arról, hogy talán a diákok a diploma megszerzése után ott maradnak, és nem vándorolnak a fővárosba. Ügyesen kell a kvótákat elosztani.

PB: Hogyan kerülhet a Corvinus a világ legjobb egyetemei közé?

P.L.: Szerintem jó úton vagyunk. Egyrészt már több évvel ezelőtt nyitottunk az idegen nyelvű képzések irányába, és ezzel nem csupán a külföldi hallgatókat céloztuk meg, hanem a magyar hallgatók képzése is zajlik idegen nyelven. Másrészt van két olyan képzésünk is, amelyik nemzetközi akkreditációval bír, az egyik a Business and Management, a másik az executive MBA programunk – ezek a mi védjegyeink.

PB: Nem attól jó egy egyetem, hogy kik az oktatói? Polónyi István azt mondta, attól világhírű egy egyetem, hogy hány Nobel-díjas előadót tud megfizetni.

P.L.: Valószínűleg így van, de mi kis ország vagyunk. Ha tudjuk, ide kell hozni a világhírű oktatókat, de egy fecske nem csinál nyarat. Én jobban hiszek abban, hogy az intézmény egészének kell a hallgatóin keresztül megmutatnia, hogy összességében mit tud, így lehet a világba eljuttatni a hírünket.

PB: Mennyire éles a verseny a közgazdász-képzésben? A jegybank elnöke, Matolcsy György az MNB alapítványain keresztül indítana unortodox képzést. Érzik már a versenyt?

P.L.: Én szeretném, ha ebből a pénzből, amit a jegybank elnöke az MNB alapítványain keresztül a közgazdászképzésre költene, azok az intézmények is kapnának támogatást, amelyeknek megvan a háttere, a gyökere.

PB: De az nem unortodox.

P.L.: Már használjuk egy ideje ezt a kifejezést, a szakmai mérőszámot jobban szeretem. A pénzt szerintem oda kell tennie egy alapítványnak, ahol az a legnagyobb hatásfok mellett tud megtérülni. Bízom benne, hogy a Corvinusban lévő potenciál ad esélyt számunkra arra, hogy ebből a pénzből mi is részesüljünk.