1p
„Munkatárs-közvetítő 50+” néven online munkaközvetítőt indított a Nagy Generáció Egyesület. A részletesen kereshető adatbázisban a fizetős és az önkéntes munkát kínálók és keresők is egymásra találhatnak. Az EU-ban az alacsony születési szám miatt fontos, hogy a munkaképes idősek minél tovább dolgozhassanak. Az Európai Bizottság több kutatásban igazolta, hogy az idősebbek továbbfoglalkoztatása nem rontja a fiatalok munkavállalási esélyeit.

"A munka az egyik legfontosabb területe életünknek, és korosztályunk nagyon nehéz helyzetben van. Kötelességünknek tartjuk, hogy a magunk eszközeivel formáljuk a társadalmi beidegződéseket, előítéleteket. Az Egyesület azért jött létre, hogy megváltoztassa az ötvenesekről-hatvanasokról alkotott képet. A magyar babyboom nemzedék, azaz az 1946 és 1964 között születettek zömével nem számolnak a munkáltatók, mint ahogy a hirdetők is csak a 18-49 évesekre koncentrálnak. Európa nagy részében régen idejét múlta már ez a szemlélet. Az Egyesülettel ezért elindítottunk egy kifejezetten 50 felettieknek segítséget nyújtó munkatárs-közvetítőt”– mondta Mélykuti Ilona rádiós-televíziós újságíró, a Nagy Generáció Egyesület elnöke.

Az Európai Unióban az alacsony születési szám miatt létkérdés, hogy a munkaképes idősebbek minél tovább dolgozhassanak. Az Európai Bizottság számos kutatásban igazolta, hogy az idősebbek továbbfoglalkoztatása nem rontja a fiatalok munkavállalási esélyeit. A munkatárs-közvetítő adatbázis építését az Egyesület a www.nagygeneracio.hu civil, közösségi, tudásmegosztó portálon kezdte meg, ahol azokat is várják, akik csak egymásnak nyújtanának alkalmi segítséget. Az adatbázisban bárki szabadon kereshet. „A munkáltatók és a magánemberek hirdetéseit is várjuk, amelyeket díjmentesen teszünk közzé. Nyelvtanítás és asztalosság, gyermekek korrepetálása vagy cégvezetés – bárki kereshet és kínálhat itt lehetőséget.” – teszi hozzá a Nagy Generáció Egyesület elnöke.

Az Európai Unió ötven felettieket érintő foglalkoztatási stratégiája most formálódik - mondta Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatáspolitikáért felelős biztosa Mélykuti Ilona kérdésére a Nagy Generáció című rádióműsorban, és azt is hozzátette: a fiatalok munkanélkülisége egész más kezelést követel, mint az idősödő korosztályé. Sajnos Magyarország rossz választ adott a 90-es évek elején.  Engedte – sőt, ösztönözte – a munkájukat tömegesen elvesztő embereket, hogy nagyon korán nyugdíjba menjenek. Ennek a rossz stratégiának máig isszuk a levét. Itthon nagyon sokat kellene tenni ezért a korosztályért. Pénz lenne hozzá: erre való az Unió szociális alapja, de ez önmagában kevés. Párbeszéd kellene a munkaadókkal és a társadalom civil csoportjaival, és tanulni kellene azoktól az országoktól (mint például Svédország), ahol már előrébb tartanak.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG