6p
KKV

Töretlen az igény a hazai kkv-szektor részéről az állami hátterű, kedvező feltételekkel igénybe vehető intézményi kezességvállalásra, derült ki a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. sajtóbeszélgetésén. Ma már minden harmadik kkv hitele mögött ott állnak.

Az MFB-csoport végre megtalálta a fejlesztési banki szerepét, mondta el Dr. Sipos-Tompa Levente, a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója egy szerdai sajtóbeszélgetésen. A korábbi 10 évben a piac tudta maga finanszírozni a gazdaságot. Az egészségügy- és gazdasági veszélyhelyzetben előre tudott lépni az MFB-csoport, és elő tudta venni az igazi fejlesztési banki szerepét. Egyrészt azokat a vállalkozásokat tudták elérni, amelyek az MFB nélkül nem biztos, hogy túlélték volna ezt a válságot. Másrészt sikerült a finanszírozóknak is olyan konstrukciókat nyújtani, amelyek indirekt módon a vállalkozások számára komoly segítséget jelentettek, vélekedett Dr. Sipos-Tompa Levente.

Ráadásul a 2020-ban tett kötelezettségvállalást a 2021-es teljesítmény várhatóan meg fogja haladni, miután sikerült a szükséges pénzcsapokat megnyitni. Egy része hitel, más része tőkebefektetés az elnök-vezérigazgató szerint.

Dr. Búza Éva, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a Garantiqa Krízis Garanciaprogram keretében támogatott vállalkozói hitelek összege elérte az 1270 milliárd forintot. Ez azért különösen figyelemre méltó, mert ez az összeg 15 hónap alatt, a pandémia kezdetétől épült fel.

A portfólió 62 ezer szerződésből 45 ezer vállalkozás számára biztosított finanszírozási lehetőséget. Összességében 2200 milliárd forint a garantált hitelek állománya, míg 1718 milliárd a kezességi portfolió volumene. A vezérigazgató azt is hangsúlyozta, hogy a pandémiás helyzet okozta gazdasági problémák enyhítését célzó, 2020-ban indított Garantiqa Krízis Garanciaprogram népszerűsége továbbra is magas, az adatok azt mutatják, hogy hazai kkv-k külső forrásbevonásához a Garantiqa kezességére 2021-ben mindvégig szükség volt és a továbbiakban is szükség lesz.

Dr. Búza Éva vezérigazgató kiemelte: a Garantiqa kezességvállalása fontos eleme a hazai kkv szektor finanszírozásának. A pandémiás helyzetben, illetve a gazdasági újraindításában ez a szerep csak fokozódott: mára minden harmadik hazai kkv-hitel mögött ott van a Garantiqa kedvezményes, állami hátterű kezességvállalása, ami rendkívül komoly eredmény.

A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. portfoliójának összetétele  viszontgarancia-források szerint (Mrd Ft)
A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. portfoliójának összetétele viszontgarancia-források szerint (Mrd Ft)
2020-ban, a krízisben fél év alatt akkora portfóliót építettek fel, mint korábban 25 év alatt. A digitalizációval, szoros banki együttműködéssel sikerült mindezt megvalósítani. A növekedés az idei évben töretlenül zajlik, a portfólión belül a Krízis Garanciaprogram egyre nagyobb szeletet hasít ki. Ennek hátterében az áll, hogy nagyon kedvező kondíciókkal juthatnak a kkv-k a kezességvállalás révén forrásokhoz. A Garantiqa így érdemben járult hozzá, hogy a vállalkozások finanszírozása megoldott legyen, és elkerüljük, hogy az egészségügyi- és gazdasági válság mellett egy finanszírozási is kialakuljon. A helyzetet jól leírja, hogy míg 2017-ben a Garantiqa részesedése 14 százalék volt, addig 2021 második negyedévében 34 százalék feletti volt. Vagyis minden harmadik hitel a társaság kezességvállalásával került a magyar gazdaságba.

Meghatározó részben a mikro- és kisvállalkozásoknak van szüksége garanciavállalásra, 80 százalékos mértékben szerepelnek az ügyfelek között. Új elem, hogy a középvállalkozások súlya némileg növekedett. A járvány nyomán változó szabályozás miatt az EU engedélyezte a nagyvállalatok bevonását is. Ennek révén az elmúlt két évben a nagyvállalatok 3 százalékos részarányt tesznekt ki a Garanziqa portfóliójában. Ebben az is szerepet játszik, hogy az uniós előírások miatt a nagyvállalatok a kkv-knál sokkal kedvezőtlenebb kondíciókkal vehetik igénybe a hitelgarancia eszközöket.

A válság előtt a folyószámla-hitelekre adott kezesség dominált, az elmúlt két évben viszont megugrott a forgóeszközhitelek garanciája, de növekedett a beruházási hitelekre adott kezesség is. Dr. Búza Éva elmondta azt is, hogy ágazati megoszlásban nem volt komoly elmozdulás, továbbra is a szolgáltató és kereskedelmi szektor dominál, emellett a feldolgozóipar és az építőipar részaránya jelentős. Vélhetőleg az online kereskedelem előretörésének köszönhetően némileg nőtt a szállítás-raktározás részaránya a Garantiqa portfóliójában.

Kiderült, hogy a fizetési moratórium érinti a Garantiqa állományát is, ugyanakkor folyamatosan csökken a moratóriumban lévő ügyfelek száma, az év végére minimális mértékű lehet az állomány. A vezérigazgató úgy látja, hogy annál a cégnél, amely még mindig moratórium alatt áll, és nem cserélte le a Krízisgarancia-program keretében a hitelét (szinte ingyen), komoly problémák lehetnek a gazdálkodásban vagy a jövőképben. Ezekre a szerződésekre tartalékképzéssel készülnek, mert vélhetőleg magasabb arányú lesz a körükben a nemteljesítés. A garanciabeváltás magasabb, mint általában a pénzpiacon, ennek hátterében az áll, hogy a bankinál kockázatosabb portfóliót építenek. A 2008-as válság idején 8 százalék körüli volt a beváltási arány, „békeidőben” ennél jóval alacsonyabb.

A vezérigazgató megjegyezte: a hazai folyamatok sikerét az is tükrözi, hogy a garanciaállomány GDP-hez viszonyított aránya alapján Magyarország közvetlenül az európai élmezőnyhöz tartozik, a magyar 3,3 százalékos részarány bőven felülmúlja az EU 2,2 százalékos értékét. Franciaország és Portugália előzi hazánkat az Európai Unióban, a régiót tekintve vezetünk a kezességvállalásban.

A vezérigazgató kiemelte: a kezességvállalás iránti fokozott igényt mutatja, hogy nyár végére a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. kezességvállalási portfoliójának volumene elérte az 1718 milliárd forintos szintet. Szintén a kezességvállalás fontosságát jelzi, hogy a KAVOSZ Zrt. közvetítésével nyár közepe óta igényelhető új, speciálisan a vállalkozások újraindítását segítő Széchenyi Kártya Go! Program termékeihez is kapcsolódik a Garantiqa készfizető kezességvállalása.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG