1p
KKV
A felszámolások és végelszámolások decemberi megugrása nem volt egyedülálló, a kedvezőtlen tendencia januárban is folytatódott. Szakértők szerint idén a korábbinál nagyobb cégbedőlési hullám várható, melynek egyik oka, hogy a NAV tömegesen indított kényszer-végelszámolásokat, így egyfajta tisztulási folyamat vette kezdetét.

Az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint az elmúlt két hónapban rendkívüli mértékben megnőtt a közzétett felszámolások és végelszámolások száma. 2012 januárjában 1951 céggel szemben indítottak felszámolási eljárást a cégbíróságok, ez 44 százalékkal több, mint egy évvel korábban, és 41 százalékkal meghaladja az eddigi januári rekordot is, amit a válság első hullámában, 2009-ben regisztráltak.

Felszámolási hullámot hozott a NAV bekeményítése

Az átszervezés és a szemléletváltás nemcsak a válság által megtépázott iparágakon, hanem a Magyarországon egykor nagy hagyományokkal rendelkező ágazatokon is segíthet. Ha kiderül, hogy az eddig bevált üzleti modell már nem működik, nem elég várni a csodát. Részletek>>

Az Opten szerint újabb emelkedő trend kialakulását jelzi, hogy a korábbi időszak viszonylagos nyugalma dacára már decemberben is 49 százalékos növekedés volt tapasztalható. A szakemberek már akkor is jelezték, hogy a NAV intézkedései miatt kényszer-végelszámolás alá került cégek felhalmozott adósságainak felszínre kerülésével komoly felszámolási hullám várható az idei évre. Tavaly két és félszer több kényszer-végelszámolást indított a NAV, mint egy évvel korábban. A bekeményítés oka, hogy az adóhatóság tömegesen számolja fel azokat a társaságokat, akik elmulasztják benyújtani mérlegüket.

Tóth Tamás, az Opten ügyvezető igazgatója szerint január és december az adó- és egyéb jogszabályok változása miatt mindig kritikus hónap. A múlt év adatai és a mögöttük álló folyamatok azonban most egy egész évre kiható, minden eddiginél nagyobb felszámolási hullámot vetítenek előre.

A szakértő feltételezését alátámasztják a végelszámolási adatok is, ahol még a felszámolásoknál is gyorsabb ütemű emelkedést regisztráltak. 2012 első hónapjában 1994 végelszámolás megindítását tették közzé, ez 71 százalékos növekedés az egy évvel korábbi értékhez képest. Itt is igaz, hogy a romló tendencia már decemberben megkezdődött, akkor 78 százalékkal több végelszámolás indult meg, mint 2010 decemberében.

Tisztulási folyamatot indított a NAV

Tóth Tamás a felszámolások és a végelszámolások adatihoz hozzáfűzte, hogy cégvilágban a romló tendencia nem „statisztikai hiba”, véleménye szerint a gazdaságnak növekedésre és tisztulásra van szüksége, amihez igen sok változásnak kell végbemennie. Tóth Tamás kétségkívül jó hírnek tartja, hogy a NAV és a cégbíróságok kiszűrik a rendszerből a nem működő cégeket, hiszen ez egyfajta tisztulási folyamatként értelmezhető. Annak azonban nem örül, hogy ilyen mértékben kell megtisztítani a cégvilágot, illetve hogy a tisztulás közben ilyen sok adósságot hátrahagyó cég kerül felszínre.

A képet némiképp árnyalja, hogy mindkét mögöttünk álló hónapban rekordmagasságba szökött az új cégek alapítása is. Decemberben 7242, januárban 7166 új cégbejegyzést tett közzé a cégbíróság, ez azonban feltehetőleg annak tulajdonítható be, hogy most szigorították és drágították a cégbejegyzést. A sok új alapítás tehát részben „előrehozott beruházásként” értelmezhető, részben pedig az az oka, hogy megszűnt az egyórás cégalapítás lehetősége, ami gyakorlatilag kizárta, hogy a cégbíróságok érvényesíteni tudják a cégvezetéstől eltiltott személyekkel szembeni szankciókat. Nem zárható tehát ki annak lehetősége, hogy egy utolsó nagy roham indult az ügyeskedők részéről annak érdekében, hogy akár több cég alapításával tovább űzhessék játékukat.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG