2p
KKV
A héten írták alá a 30 évre szóló gázszerződést, most az előlegről állapodott meg a Gazprom a kínai gázipari vállalattal. Néhány év múlva indulhat a szállítás.

Az előzetes megállapodás szerint a Kínai Állami Kőolaj-,és Gázipari Vállalat (CNPC) 25 milliárd dollár (körülbelül 5,6 ezer milliárd forint)) előleget fizet majd.

A Gazprom és a CNPC vezetői szerdán, Vlagyimir Putyin orosz elnök sanghaji látogatásának záró napján írták alá a 30 évre szóló orosz-kínai földgázszállítási szerződést. Ennek alapján a Gazprom évente mintegy 38 milliárd köbméter orosz gázt juttat el Kínába.

Mennek a találgatások

Londoni pénzügyi elemzők szerint valószínűleg a vártnál kisebb hatása lesz az orosz gazdaságra a földgázexport-szerződésnek. Jelentősége inkább abban áll, hogy Oroszország az ukrajnai válság közepette jelképes lépést tett. Részletek >>>

Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója nem árult el további részleteket a megállapodásról arra hivatkozva, hogy azok üzleti titoknak minősülnek. Azt elmondta, hogy a gázüzlet értéke 400 milliárd dollárt (mintegy 89 ezer milliárd forint) tesz ki.

Az orosz sajtóban továbbra is csak találgatások jelennek meg arról, hogy mennyibe fog kerülni az orosz földgáz Kínának. Karen Kosztanyan, a Bank of America Merril Lynch elemzője szerint az ár meghaladja majd az ezer köbméterenkénti 360 dollárt - írta a Vzgljad orosz internetes hírportál.

Néhány év múlva kezdődik a gázszállítás

Az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint az orosz földgáz szállítása 4-6 év múlva indulhat meg a kelet-ázsiai országba. Vlagyimir Putyin orosz államfő Sanghajban azt mondta, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges beruházás Oroszországnak mintegy 55 milliárd dollárjába, míg Kínának 22 milliárd dollárba kerül.

A Vzgljad a gázszállítás két lehetséges útvonaláról ír. Az egyik a nyugati, az Altaj nevű gázvezetéken keresztül vezet a nyugat-szibériai Urengojtól Sanghajig. A másik a keleti útvonal, amely Jakutföldtől Habarovszkon keresztül Vlagyivosztokig vinné az orosz földgázt. A Szibéria Ereje nevű vezeték tervezett teljesítménye évi 61 milliárd köbméter lenne és annak végpontjától építenének egy elágazást Kínába.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG