A lap pontosan meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt írja: a második negyedévben az útépítés és a közművek fejlesztése kezdődhet el, az év második felében pedig már az üzem kivitelezési munkái is elindulnának.
Az új vágóhíd kialakítása a tervek szerint 13-15 milliárd forintba kerül majd - derül ki a cikkből.
Sok OTP-részvényt kellett ehhez eladni
A zöldmezős beruházásként megvalósuló vágóhíd egyik befektetője Csányi Sándor. Az OTP elnök-vezérigazgatója korábban elmondta: a vágóhíd éves kapacitása egymillió sertés lenne egy műszakban. A vágóhíd-beruházásban részt vesz a Pick Szeged, valamint még egy magyar befektető, akit Csányi Sándor nem nevezett meg.
Tavaly nyáron komoly felzúdulást keltett a piacokon, hogy Csányi Sándor 10 milliárd forintos nagyságrendben szabadult OTP-részvényeitől. A bankvezér a kisebb pánikot okozó tranzakció-sorozat után elmondta: agrárberuházásra készül, 50 milliárdot készül befektetni egy agrárüzletbe. Az akkori hírek szerint a beruházási hitelhez szükséges önrész előteremtéséhez kellett Csányinak a készpénz. A beruházás része az új vágóhíd, és a Pick új feldolgozóüzemének a felépítése is.
Az elnök kijelentése messzire vezethet.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




