1p
KKV
Tízből hat vállalat nemet mond a Microsoft októberben megjelenő új operációs rendszerére - derül ki a ScriptLogic online felméréséből
Tízből hat vállalat nemet mond a Microsoft októberben megjelenő új operációs rendszerére - derül ki a ScriptLogic online felméréséből

A kérdőívre válaszoló ezer vállalat többsége a szoftverekre fordított kiadásaik csökkentésével és az új operációs rendszerhez szükséges eszközök hiányával indokolta a Microsoft legfrissebb rendszerének mellőzését, jóllehet a kudarcra ítélt Vistához képest a Windows 7 a bétaverzió alapján is kedvező visszajelzéseket kapott.

A Windows-alapú hálózati megoldásokkal foglalkozó ScriptLogic szoftvergyártó az Egyesült Államokban mintegy húszezer számítástechnikai rendszeradminisztrátornak küldte el a jelenlegi piaci helyzetet felmérő kérdőívét.

A vállalatok többsége a Vistát instabilitása miatt utasította vissza. Az XP-hez ragaszkodók között olyan nagy cégek is vannak, mint az Intel, amely egyébként a Microsoft stratégiai partnere is egyben.

A kérdőívekre válaszolók közel 60 százaléka egyáltalán nem tervezi, hogy áttér a Windows 7-re; 37 százalékuk 2010 végéig szándékozik váltani az új rendszerre, miközben 5,4 százalék még az idén lecseréli a mostani rendszerét.

A válaszolók 42 százaléka idő és forráshiánnyal magyarázta a Windows 7 mellőzését. A felmérésből kiderült, hogy a vállalatok 35 százaléka költségtakarékosság címén hagyja ki a frissítéseket vagy halasztja el új szoftverek beszerzését.

A költségeken túlmenően a cégek 39 százaléka a korábbi rendszerekkel való esetleges kompatibilitási gondok miatt aggódik. Sean Angus kórházi rendszergazda például az első szervizcsomag kiadásáig várna az új rendszerre való átállással. A szakember szerint ugyanis az intézményben használt 1500 számítógépre addig nem szabad új szoftvert telepíteni, míg le nem tesztelik a mindennapi munkához elengedhetetlen alkalmazások kompatibilitását.

Kitört a háború: Bill Gates a Google ellen vonul
Microsoft: növekedés a szűkülő piacon?
Nem lesz Internet Explorer a Windows 7-ben
Októberben debütál a Windows 7
Windows 7: nyomogassa a képernyőt!

MTI

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG