5p
KKV
Idén október elején alig több mint 530 ezer cég működött hazánkban, ami 2 százalékkal kevesebb, mint 2014 tizedik hónapjának legelején, áll a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzésében. 2011-ben még 560 ezer működő társas vállalkozással kellett számolni hazánkban. Mára ez a szám 530 ezer közelébe csökkent, és a trendek alapján fogyásuk nem állt meg.

Hamarosan kevesebb, mint 530 ezer cég fog működni hazánkban. 2014. október elején még valamivel több, mint 539 ezer vállalkozást regisztráltak, ma azonban ez a szám már alig haladja meg az 530 ezret. A legtöbb cég a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység (azaz a tanácsadás, kommunikációs és mérnöki területek), a kiskereskedelem, az építőipar és a nagykereskedelem területén működik. Ezekkel a tevékenységekkel foglalkozik a magyar vállalatok közel 45 százaléka.

 

 

A magyar gazdaságban 2011-ig nőtt az újonnan alapított vállalkozások száma, ezután azonban évről évre egyre kevesebb cég alakult. Az új cégek száma az elmúlt időszakban is jelentősen csökkent, ugyanis a 2014 harmadik negyedévében alakult új cégek számát összevetve az idei harmadik negyedévben alakult társas vállalkozások számával, azt tapasztalhatjuk, hogy több mint 15 százalékkal kevesebb cég kezdte meg működését. Míg az idén az elmúlt három hónapban 5700 vállalkozás jött létre, a tavalyi év azonos időszakában ennél hozzávetőlegesen 1000-rel több. Jól látható, hogy a vállalkozási kedv csökken, illetve amennyiben mégsem az alkalmazotti lét mellett döntenek az emberek, akkor sem a társas vállalkozási formát preferálják.

Egyre kevesebben vágnak bele a cégalapításba

2015 harmadik negyedévében havonta közel fele annyi céget alapítottak, mint amit megszüntettek. Nem meglepő, hogy a legaktívabb a cégbíróság a nyári időszak után volt, szeptemberben ugyanis majdnem 5000 vállalkozás húzta le a rolót, viszont egyik hónapban sem alakul 2000 új cégnél több, derül ki az elemzésből. Keleti József, a Bisnode csoport Country Managere a csökkenő cégszámot nem tekinti problémának, amennyiben az egy kisebb, de stabilabb cégszerkezettel párosul.

 

 

Szerencsére az aktuális számok ezt támasztják alá: az utóbbi időben csökkent a felszámolások száma és a Bisnode Bedőlési Index értéke mellett a kényszertörlések száma is. Arról azonban nem szabad megfeledkezni, hogy naponta átlagosan 125 vállalkozás szűnik meg. Amennyiben ilyenkor tartozásokat hagy maga után a cég, a felszámolási eljárás megindulása után már késő megtenni a szükséges lépéseket. Az üzleti partnerek fizetőképességét folyamatosan nyomon kell követni, és amennyiben egy megrendelő kockázatossá válik, azonnal lépni kell, és akár a számla lejárta előtt már el kell kezdeni a behajtást.

Ezek a legnépszerűbb területek

A cégek számához viszonyítva arányaiban a legtöbb új vállalkozás az élelmiszergyártás, a gépjármű-kereskedelem és a vegyipar területén jön létre. Cégalapítás terén 2015 harmadik negyedévében a legkisebb aktivitás a gumitermék gyártása, a nemfém ásványi termék gyártása és a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása területén volt megfigyelhető. A csökkenő cégszám mellett maradt még néhány iparág, ahol a trendek ellenére nőni tudott a vállalkozások száma. Megyei bontásban azonban az elmúlt 12 hónapban már egy közigazgatási egységben sem történt cégszám-növekedés. Ezen iparágak az élelmiszergyártás és a mezőgazdaság, a növekedés mértéke azonban itt sem haladta meg a 1 százalékot. Arányaiban leginkább a textiliparban, a bányászatban és papíriparban csökkent a működő vállalkozások száma, mely csökkenés 2014. október 1-ről 2015. október 1-re a 3 százalékot is meghaladta.

 

 

A megyénkénti adatokat megvizsgálva megfigyelhetjük, hogy ugyan mindenhol legfeljebb 3-4 százalékkal csökkent a működő társas vállalkozások száma, a működő cégek mennyiségétől függően az egyes területeken 60, míg máshol több ezer cég bezárását jelenti. Kevesebb, mint 1 százalékkal csökkent a cégek száma Tolna, Csongrád és Bács-Kiskun megyében. Három százalék feletti csökkenéssel Komárom-Esztergom, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kellett számolni.

Budapesten és Kelet-Magyarországon

Ha a megyénkénti negyedéves cégalapítási indexeket (új cégek száma / működő cégek száma) vizsgáljuk, azt láthatjuk, hogy a legmagasabb vállalkozói kedv inkább Budapestre és a keleti országrészre jellemző. A fővárosban és Nógrád megyében alakultak ebben a negyedévben a legnagyobb arányban vállalkozások, de Csongrád, Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben is aktív volt a cégalapítás. A legkevésbé vállalkozó szelleműeknek 2015 harmadik negyedévében a Tolna, Baranya és a Veszprém megyeiek bizonyultak.

 

 

Egyre kisebb a magyar cégvilág, ma már közel kétszer annyi cég szűnik meg naponta, mint amennyi alakul. Az egy-két éve még dübörgő mezőgazdaság az a terület, ahol minimálisan ugyan, de nőtt a cégek száma, azonban a közelmúltban ezen szektor teljesítménye sem volt annyira jó, mint korábban, ezért várható, hogy előbb utóbb itt is csökken a cégek száma. A cégtörlések száma ráadásul pont szeptemberben döntött rekordot 2015-ben, mivel ebben a hónapban a törölt cégek száma majdnem elérte az 5000-et, amire idén még nem volt példa. A cégek számának csökkenése várhatóan tovább fog folytatódni és a jelenlegi trendekből arra következtethetünk, hogy a csökkenés mértéke még nagyobb ütemű lesz.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG