4p
KKV

A koronavírus-járvány okozta gazdasági válság enyhítésére több kamattámogatott kölcsön is elérhetővé vált. Ezek közül az NHP Hajrá hitelkerete július elején kimerült, más konstrukciók azonban továbbra is elérhetők a kisvállalati ügyfelek számára. Cikkünkben a támogatott kölcsönök feltételeit hasonlították össze a Bank360 szakértői. 

Számos kis- és középvállalkozásra (kkv) volt negatív hatással a koronavírus-járvány, számukra az egyik lehetőség a válsághelyzet áthidalására a hiteligénylés volt. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által elindított NHP Hajrá összesen 3000 milliárd forint forrást biztosított a vállalkozásoknak, legfeljebb 2,5 százalékos ügyleti kamattal - ennek a hitelkerete 2021. júliusban merült ki. Emellett a KAVOSZ által bonyolított Széchenyi Kártya Programon belül is elindultak a járvány kitörése után a Plusz típusú vállalati kölcsönök - ezek 2021. június 30-ig voltak elérhetőek. Emellett a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által indított Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön belépett a vállalati hitelpiacra.

Milyen kedvezményes hitelek vannak most?

A fenti programok közül a Széchenyi Kártya Program továbbra is elérhető, csak új köntösben: júliustól az Újraindítási hitelprogram keretében, GO! néven érhető el folyószámlahitel, likviditási hitel, beruházási hitel, illetve kifejezetten a turisztikai, illetve az agrár ágazatokra fókuszáló kölcsönök. Az állami kamattámogatásnak köszönhetően továbbra is kivételesen olcsón, akár 0,5 százalék alatti nettó ügyleti kamattal juthatnak forráshoz a vállalkozások - a részletes feltételekről ezen az oldalon lehet olvasni.

A fentiek mellett szeptembertől elindul a Széchenyi Újraindítási Lízingkonstrukció is, melyről már lehet tudni, hogy az állami kamattámogatásnak köszönhetően mindössze 0,5 százalék lesz a nettó ügyleti kamat - vagyis hasonlóan kedvező lesz, mint a többi Széchenyi-hitel.

Továbbra is igényelhető a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön, mellyel legfeljebb 10 millió forint kamatmentes kölcsönhöz juthatnak azok a kisvállalkozások, amelyek a feltételek között felsorolt tevékenységi körökben működnek.

Az NHP Hajrá keretének kimerülésével ez a lehetőség véget ért, a Növekedési Hitelprogram azonban nem: a jegybank ezúttal egy lakosságot célzó programot indít Zöld Otthon Program néven, mely legfeljebb 2,5 százalékos ügyleti kamattal kínál magánszemélyeknek lakáscélú jelzáloghitelt abban az esetben, ha a vevő legalább BB besorolású, energiatakarékos új építésű lakás felépítését vagy vásárlását vállalja. A Zöld Otthon Program októberben veszi kezdetét, és a tervek szerint kombinálható lesz a már jelenleg is elérhető családtámogatási elemekkel, például a csokkal.

Melyik kölcsönt érdemes felvenni?

A fenti konstrukcióknál eltérő lehet a felvehető hitelösszeg, a hitelcél és a törlesztés menete is, így elsősorban ezeket a szempontokat érdemes figyelembe venni. A legfeljebb 10 millió forintos újraindítási gyorskölcsönt legfeljebb 10 éves futamidőre lehet felvenni, akár három éves türelmi idővel - így a harmadik év után a havi törlesztőrészlet 119 048 forint lesz.

Ugyanekkora összeget a Széchenyi Kártya Programban is felvehetnek a vállalkozások, de eltérő feltételekkel. Ha forgóeszközhitel formájában igénylik, akkor legfeljebb kétéves futamidőt választhatnak, a hitelösszeget pedig egy összegben kell visszafizetni a futamidő végén. Ennél a konstrukciónál kifejezetten kedvező az ügyleti kamat, 0,1 százalék, a teljes visszafizetendő összeg 10 155 000 forint.

A Széchenyi Likviditási Hitel GO! kölcsönnél 9 hónap türelmi idő van, a futamidő pedig három év. A havi törlesztőrészlet a tizedik hónaptól számolva 370 ezer forint körül alakul, a teljes visszafizetendő összeg pedig a szintén kedvező, 0,2 százalékos nettó ügyleti kamattal kalkulálva 10 183 333 forint.

A Széchenyi Beruházási Hitel GO! akár tíz éves futamidőre is felvehető, a türelmi idő pedig egy év. A nettó ügyleti kamat 0,5 százalék, így a 13. hónaptól 95 ezer forint körül alakul a havonta fizetendő összeg. A teljes futamidő alatt 10 470 883 forintot fizet így vissza az igénylő vállalkozás.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG