3p
KKV
Hazai kisvállalkozás győzelmével zárult a Malév csődjét követő per a második legnagyobb magyarországi bank ellen. A döntés precedens értékű lehet.

Aki bankkártyával fizetett, visszakapta a pénzét - de kitől?

2012 február elején leállt a Malév, és több tízezer eladott, de fel nem használható repülőjegyet hagyott maga után. A jegyek mögött természetesen csalódott vásárlók százai, ezrei álltak. A hazai bankok úgy döntöttek: azok, akik bankkártyával fizettek a repülőjegyek vásárlásakor, visszakaphatják a pénzüket.

Ennek hátterében az állt, hogy amikor a fogyasztó nem kapja meg a bankkártyával fizetett árut vagy szolgáltatást, akkor visszakérheti  annak árát egy visszaterhelési, úgynevezett charge back eljárás révén, a saját bankja és az érintett kereskedő vagy szolgáltató bankkártyaelfogadó partnere bevonásával. Csakhogy a Malév csődbe ment, tőle nem lehetett pénzt visszaszerezni – nem úgy az utazási irodáktól. Egy ilyen ügynek a végére került pont 4,5 év után - a részletekről az STA Travel tájékoztatta a Privátbankár.hu szerkesztőségét.

Perelt és nyert az utazási iroda

Amint a bankok szándékáról tudomást szerzett, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) a Bankszövetségen keresztül felhívta az érintettek figyelmét arra, hogy több hazai és EU-s jogszabály alapján is egyértelmű, hogy amikor egy iroda egy légitársaság járatára elad egy repülőjegyet, azt a légitársaság nevében teszi, - így a légi fuvarozási szerződés az utazó és a légitársaság között jön létre – azaz egy utazási iroda nem tehető felelőssé azért, hogy utána a jegyvásárló ténylegesen elrepülhet-e, arról a légitársaságnak kell gondoskodnia.

A K&H Bank ennek ellenére 18 vásárlás ellenértékét, több mint 1 millió forintot vett vissza az STA Traveltől, melyet amúgy is megtépáztak a Malév elvesztésének mellékhatásai.

A cég tulajdonosai az akkori PSZÁF segítségét kérték pénzük visszaszerzésére, ám kiderült: a szervezet működését szabályozó törvény csak magánemberek ügyeibe enged beavatkozást, a cégnek bírósághoz kell fordulnia. Az utazási iroda ügyét Dr. Stefanics Péter jogász vállalta el. Az ügy 4 év alatt kétszer is megjárta a bíróság első és másodfokát, s végül 2016 nyarán az STA Travel teljes győzelmével zárult - írja a társaság.

Több tízmilliós perek indulhatnak

A bank számára nyilván nem egy hazai mércével mérve kicsinek számító cég egymillió forintja volt a tét, hanem a precedens, hiszen e döntés nyomán a közeljövőben sokkal nagyobb utazási irodák több tízmilliós pereket indíthatnak a bankok ellen.

Az STA Travel úgy értékeli: a hazai vállalkozások védelme szempontjából fontos döntés született, hiszen megerősítést nyert: egy ügynök, ha szabályszerűen folytatja saját működését, nem tehető felelőssé az általa képviselt tényleges szolgáltatók munkájáért vagy éppen csődjéért. Ez pedig már jóval túlmutat az utazási irodai szektoron, elég a biztosítási vagy az ingatlan ügynökökre gondolnunk.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG