Varga Mihály a Reuters hírügynökségnek adott interjúban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) esetleges összevonásával kapcsolatban jelezte: "egyeztetni fogunk a jegybankkal, a felügyelet véleménye is fontos, és ezt követően, itt a minisztériumban írjuk át az erről szóló törvényt". Hangsúlyozta: a kérdésben még nem döntöttek, de - mint mondta - személy szerint több előnyét, mint hátrányát látja az összeolvadásnak.
Varga Mihály az interjúban jelezte, hogy a bankadó fennmarad a következő években, de a kormány egyeztetéseket folytat a bankokkal arról, hogy milyen gazdaságösztönző lépések ellenében lehetne csökkenteni az adóterhüket. A tárgyalásokon szereplő egyik ilyen mód, hogy annak a banknak csökkentik az adóját, amelyik az előző évhez képest többet hitelez - mondta.
A gazdasági tárca vezetője megismételte az év elején hangoztatott álláspontját, hogy kívánatosabbnak tartja a 275-285 forint közötti euróárfolyamot a jelenlegi 300 forint körüli szinthez képest. "Fenntartom, hogy ez a szint jó lenne, még akkor is, ha a konvergenciaprogramban szereplő éves átlagos euróárfolyam 293,5 forint" - tette hozzá.
Hangsúlyozta: egy olyan országnak, amelynek ilyen erős a devizakitettsége, a forint gyengítése egyelőre nem járható út.
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem lehet ugyan kizárni, hogy lesz még idén állami devizakötvény-kibocsátás, de több érv szól ez ellen, és van lehetőség megemelni a forintkibocsátást.
Részvényárfolyamok
| részvény | ár | min | max | változás | vétel | eladás | forgalom | deviza | dátum | idő |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| OTP | 46920 | 46700 | 46970 | +0,45% | 0 | 0 | 10 397 770 940 | HUF | 2026-07-03 | 17:08:42 |
| MOL | 3910 | 3820 | 3918 | +2,89% | 0 | 0 | 2 808 960 828 | HUF | 2026-07-03 | 17:05:23 |
| MTELEKOM | 2670 | 2650 | 2694 | +0,38% | 0 | 0 | 438 635 596 | HUF | 2026-07-03 | 17:05:01 |
| RICHTER | 12190 | 12060 | 12220 | +0,66% | 0 | 0 | 791 966 800 | HUF | 2026-07-03 | 17:10:36 |
| OPUS | 366 | 355 | 366 | +0,27% | 0 | 0 | 16 492 829 | HUF | 2026-07-03 | 17:05:01 |
| A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra. | ||||||||||
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Szomorúak a szlovákok
15 perce
-
Sorra látnak napvilágot a vérfagyasztó háborús részletek
körülbelül 1 órája
-
Német, kínai és tajvani szárnyakra ült rá a magyar ipar
körülbelül 1 órája
-
Véres dráma New Yorkban
2 órája
-
Újabb lesújtó hír érkezett Venezuelából
3 órája
-
Sulyok Tamás elárulta, hajlandó-e lemondani
3 órája
-
Magyar Péter szerint Áder János alapítványának is csurranhatott, cseppenhetett közpénz a választások előtt
3 órája
Mfor.hu Top24
- Leleplezés a BBC-től: gyermekekkel szembeni szexuális erőszakot reklámozhatott az Insta
- Kármán András újabb fontos bejelentésre készül
- Foci-vb: rettegnek az angolok – nem csak a pályán támadnak a mexikóiak?
- Magyar Péter bemondta: ennyi közpénzt kaphatott Áder János alapítványa a választások előtt
- Vitézy Dávid újabb csontvázra bukkant
- Foci-vb: ez csak Amerika ünnepe volt – túlvagyunk a legrosszabb napon
- Hegedűs Zsolt fontos bejelentést tett
Állampapír / Kötvény
Lerántotta a leplet: ezzel zsebelte be az idei díjakat az Erste profija
Czwick Dávid | 2026. június 19. 11:54
Több kategóriában is taroltak az Erste Alapkezelő alapjai. A cég szenior portfóliómenedzsere, Dudás Máté által kezelt három alap is szakmai elismerésben részesült. Hogyan csinálta? Mik voltak a váratlan fordulatok idén, miközben az év nagyobbik része még előttünk áll? Ezekre is válaszol interjúnkban.
Állampapír / Kötvény
Nagy bejelentés érkezett az állampapírokról
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 16:15
Kamatcsökkentés közeleg a lakossági állampapír-piacon.
Állampapír / Kötvény
Jobban fogják ezentúl keresni a forintot, mint a devizát? – interjú
Eidenpenz József | 2026. május 27. 10:33
Miért reagált a piac ennyire kedvezően a magyar politikai fordulatra, és meddig tarthat a forint, illetve a kötvénypiac felülteljesítése? A külföldi befektetők erősebben hittek a magyar sztoriban, mint a belföldiek, de a további erősödéshez már kézzelfogható reformok és hiteles gazdaságpolitika kellenek. Eközben a globális politika bármikor felülírhat mindent. Interjú Wéber Tamással, az Amundi Alapkezelő Zrt. kötvényportfólió-menedzserével.
Állampapír / Kötvény
Szétkapkodták az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2026. május 27. 08:26
A május 24-ei kamatcsökkenésre reagálva elképesztő mennyiséget, 369 milliárd forintot vásároltak még a régi feltételekkel.
Állampapír / Kötvény
Kell-e pánikolni a fél százalékpontos lakossági kamatcsökkentéstől?
Eidenpenz József | 2026. május 20. 10:01
Bár csökkentik a fix kamatozású lakossági állampapírok kamatait, így is viszonylag magasan maradnak, és biztosíthatnak pozitív reálhozamot a következő pár évben. A szabadpiacon ennél is többet esett egyes állampapírok hozama, ráadásul nincsenek igazán alternatívák sem a bankoknál, sem máshol. Plusz még maradt két nap a régi feltételekkel – és B-terv is van.
Állampapír / Kötvény
Új állampapírokat dob piacra az ÁKK
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 17:54
A hazai kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK Zrt.) 2026. május 22-én új sorozatokat indít és lezárja a fix kamatozású lakossági állampapírok futó sorozatait. A módosítás kizárólag a kamatok 0,5 százalékpontos mérséklését jelenti, a fix kamatozású lakossági állampapírok egyéb jellemzőit változatlanul hagyja az adósságkezelő.
Állampapír / Kötvény
Jó hír érkezett a magyar államadósságról
Privátbankár.hu | 2026. május 5. 12:56
Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama.
Állampapír / Kötvény
Melyik állampapírunkat érdemes most lecserélni, és melyiket nem?
Eidenpenz József | 2026. április 24. 14:49
Sokat estek mostanában az állampapír-hozamok, már a választás előtt elkezdték és utána is folytatták, ráadásul sokan további hozameséssel számolnak. Ilyenkor több éves, fix kamatozású államkötvényeket érdemes vásárolni, de azért nem minden esetben. Némelyik régebbi, változó kamatozású kötvény is vonzó marad, nem biztos, hogy el kellene taszítani magunktól.
Állampapír / Kötvény
Ilyet is rég láttunk: egymás kezéből tépik ki a magyar állampapírt a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 12:58
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény
Mi lesz veled, magyar állampapír?
Eidenpenz József | 2026. április 20. 05:55
A választások után kibontakozó eufória jókora hozamesést okozott a magyar állampapíroknál, ami előbb-utóbb a kisbefektetők megtakarításait is érinteni fogja. A további hozamesés is benne van a pakliban, több elemző számít erre, de hosszabb távon sok függ az ország, a költségvetés helyzetétől, az euróbevezetés felé tett lépésektől.
Heti top
- Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány 2026. július 2. 12:16
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Ennyibe kerül most egy euró 2026. július 1. 07:45
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
Havi top
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány 2026. július 2. 12:16
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Nemzetközi
Sorra látnak napvilágot a vérfagyasztó háborús részletek
Izrael katonákat és Vaskupola-rendszert küldött az Egyesült Arab Emírségekbe a háború idején.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Cseh fegyveripari milliárdos lehet a Pirelli új tulajdonosa2026. július 4. 16:20 -
„Ha én szél lehetnék” – újra nagy üzlet lehet a szél Magyarországon2026. július 4. 07:27 -
Trump nagyot kaszált a kriptón, sok kisbefektető viszont beragadt2026. július 3. 07:19 -
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43
További hírek >
Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?
Piac&Profit cikkei
-
Megőrül az ország a remegő palacsintáért – hamarosan több vidéki városban is megjelenhet
15:06
-
Dől a pénz a döntetlenekre – erre fogadnak most a legtöbben a vb-n
14:03
-
Sulyok Tamás ismét megszólalt
13:03
-
Már nemcsak az árfolyamon múlik a spórolás
12:04
-
Szokatlan esemény törte meg a futball világbajnokságot július 1-jén
11:03
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Vízmű: több egri útszakaszon végeztek a munkákkal, kedden újabb vízhiányra és forgalomkorlátozásra kell készülni
10:51
-
Sulyok Tamás és Polt Péter távozását is kezdeményezi a kormány – benyújtották az Alaptörvény 17. módosítását
19:00
-
Nem készültek kormányváltásra a Közútnál: nincsenek meg a régi megyetáblák, újakat kell gyártani
09:14
-
Magyar Péter drónvideón mutatta meg Áder János villáját: szerinte véget kell vetni a volt államfő kiemelt juttatásainak
19:35
-
Árnyékosabb lett az Érsekkert játszótere – napvitorlákkal védekeznek a hőség ellen
15:07
legolvasottabb
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
2026. július 2. 12:16
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Gulyás Gergely beleszállt Magyar Péterbe, nem késett a válasz
2026. július 5. 09:10
-
Sulyok Tamás elárulta, hajlandó-e lemondani
2026. július 5. 12:01
-
Nincsenek szavak arra, ami Budapesten történik
2026. július 5. 10:22
-
Véres dráma New Yorkban
2026. július 5. 13:06
-
Friss: Magyar Péter bejelentése szerint ezután sem lesz közvetlen elnökválasztás
2026. július 4. 16:26
Érvénytelen lett a népszavazás, így egyebek mellett továbbra is jár a korábbi kormányfőknek és más közjogi méltóságoknak az élethosszig tartó juttatás. 


