4p
A Moody's Investors Service hitelminősítő vélhetően októberben módosítja majd Magyarország államadósság-osztályzatának kilátását a jelenlegi stabilról pozitívra – mondta a Takarékbank elemzője. Tegnap este ugyanis bejelentették, hogy nem vizsgálták a besorolást.

Felminősítésre októberben még csekély az esély, az inkább jövőre várható - tette hozzá Suppan Gergely, miután a Moody's közölte: nem vizsgálta Magyarország államadós-besorolását, a hitelminősítő listáján Magyarország adósosztályzata továbbra is befektetési ajánlású "Baa3", stabil kilátással. Az elemző szerint a döntés azzal magyarázható, hogy a Moody's tavaly novemberi felminősítése óta még nem telt el annyi idő, hogy a hitelminősítő magyar gazdaságra vonatkozó megítélése érdemben változzon.

Suppan Gergely az MTI szerint elmondta: azért várják a kilátás októberi módosítását, mert addigra már látható lesz, hogy a magyar gazdaság a vártnál sokkal gyorsabban növekszik, illetve továbbra is látványosan csökken az államadósság-mutató is.

Nemzetközi hozamemelkedés indult

A gazdaság dinamikus növekedését támasztják alá a héten megjelent adatok is, mint például a kiskereskedelem, az ipar és a külkereskedelem jelentős bővülése - fűzte hozzá. Az elemző szerint jövőre elindulhat egy felminősítési sorozat, mert Magyarország mutatói határozottan jó irányt jeleznek.

A forint a napokban egyelőre stabil volt, alig mozdult el a 308-as szintről az euró, és állampapír-hozamaink is csak szerényen emelkedtek. Ugyanakkor a Bloomberg-nek nyilatkozó külföldi elemző sérülékenynek nevezte devizánkat a viszonylag alacsony hazai állampapír-hozamok miatt, a nemzetközi állampapír-hozamnok emelkedésének árnyékában.

Három helyen is stabilak vagyunk

A magyar államadósságnak a Moody's Investors Service által érvényben tartott besorolása a befektetésre ajánlott kategória alapszintje, és azonos a másik két nagy hitelminősítő, a Standard & Poor's és a Fitch Ratings "BBB mínusz" szintű, szintén stabil kilátású magyar államadós-osztályzatával – írta az MTI.

A Moody's az Európai Unió előírásainak megfelelően – a többi hitelminősítőhöz hasonlóan – előre összeállította az európai szuverén adósbesorolások áttekintésének idei menetrendjét, és a magyar szuverén osztályzat idei második potenciális felülvizsgálati időpontját péntekre tűzte ki. Ám most sem frissítette a magyar államadós-besorolást. Az adósosztályzatok felülvizsgálata nem kötelező a kitűzött időpontokban.

Létezik rendkívüli eljárás

A Moody's péntekre kitűzte Hollandia, Szerbia és az Európai Unió adósbesorolásainak elbírálását is, de végül ezeket az osztályzatokat sem vette felülvizsgálat alá. Menetrenden kívüli felülvizsgálatokra mindazonáltal van mód rendkívüli fejlemények esetén. Ennek alapján vonta meg például Nagy-Britanniától soron kívüli intézkedéssel a hosszú futamidejű államadós-kötelezettségek lehetséges legjobb, "AAA" besorolását a Standard & Poor's tavaly nyáron, miután a brit EU-tagságról tartott népszavazáson a választók többsége a kilépésre voksolt.

Novemberben léptek

A Moody's menetrendjében Magyarország először március 3-án szerepelt, és legközelebb október 20-án kerül sorra. A hitelminősítő a márciusi időpontban sem vizsgálta Magyarország államadós-besorolását, illetve annak stabil kilátását.

A Moody's tavaly november 4-én emelte vissza a befektetési ajánlású kategóriába a magyar államadós-besorolást, egyebek mellett azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a magyar kormány elkötelezett az államadósság-teher csökkentése mellett, javul a magyar szuverén adósságállomány szerkezete, és ezáltal csökkent a magyar gazdaság külső sérülékenysége.

Voltak pozitív folyamatok

A TD Securities globális befektetési tanácsadó csoport londoni részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó elemzői e hétre szóló előrejelzésükben kiemelték, hogy a Moody's a három globális hitelminősítő közül utolsóként emelte Magyarországot a befektetésre ajánlott államadósok közé. Jóllehet azóta összességében pozitív fejlemények mentek végbe a magyar gazdaságban - a hazai össztermék (GDP) éves összevetésű növekedési üteme az idei első negyedében például erőteljesen gyorsult -, de ez önmagában valószínűleg nem elegendő ahhoz, hogy a Moody's már most ismét felfelé módosítsa a magyar szuverén osztályzatot, vagy annak kilátását.

A Standard & Poor's tavaly szeptemberben, a Fitch Ratings tavaly májusban sorolta át a befektetési ajánlású kategóriába a magyar államadósságot.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42680 41700 42850 +2,50% 42670 42680 19 475 553 960 HUF 2026-10-13 15:37:20
MOL 4872 4858 4950 -2,09% 4870 4872 3 368 803 824 HUF 2026-10-13 15:37:16
MTELEKOM 2584 2530 2598 +2,13% 2580 2584 343 347 012 HUF 2026-10-13 15:36:50
RICHTER 12390 12290 12400 +0,32% 12380 12390 327 683 500 HUF 2026-10-13 15:37:50
OPUS 224 223 240 -5,68% 223 224 43 723 741 HUF 2026-10-13 15:36:39
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Tényleg jön a kamatadó? Szívükhöz kaptak a magyar állampapír-tulajdonosok
Eidenpenz József | 2026. október 7. 14:31
Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Unió Magyarország ellen, mivel a hazai állampapírok után nem kell adót fizetni, a külföldiek után viszont igen. Egyelőre azonban ebből nem következik, hogy a magyar kisbefektetőknek rosszabb lesz, több megoldás is van ennek kivédésére. Számoljunk el tízig!
Állampapír / Kötvény Reagáltak Kármán Andrásék a brüsszeli kötelezettségszegési eljárásra
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 14:10
Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság a magyar lakossági állampapírok más országok kötvényeivel szembeni adóelőnye miatt. Az Európai Bizottság azt kifogásolja, hogy a lakossági célpiacra kibocsátott magyar állampapírok kamata adómentes, miközben egy másik EU- vagy EGT-állam államkötvényén elért hasonló jövedelemre az általános magyar adószabályok vonatkoznak.
Állampapír / Kötvény Elkezdhet aggódni, akinek van állampapírja?
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 14:44
Nem tudni, mi lesz a vége a Magyarország ellen az állampapírok kamatadó-mentessége miatt indított uniós kötelezettségszegési eljárásnak. A Trend FM interjúja.
Állampapír / Kötvény NIncs itt semmi látnivaló, csak plusz 4 ezer milliárd forint kell
Privátbankár.hu | 2026. október 2. 10:23
A harmadik negyedévben az állampapír piacot összességében az emelkedő fejlett piaci hozamokkal párhuzamosan feljebb tolódó hazai hozamok mellett is erős aukciós kereslet jellemezte. Mindezek eredményeképp szeptember végére az időarányos mértékét meghaladó volumenben teljesült az Államadósság Kezelő Központ Zrt. 2026. szeptemberében aktualizált finanszírozási terve.
Állampapír / Kötvény Több mint egymillió embert érintő változást jelentett be a Magyar Államkincstár
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 08:45
Októberben új biztonsági és jogszabályi megfelelési folyamatot vezet be a Magyar Államkincstár az online forgalmazási felületein (WebKincstár és MobilKincstár), a változás az újonnan rögzített kiutalási bankszámlákat érinti – írja tájékoztatójában az államkincstár. 
Állampapír / Kötvény Dollár, euró, forint: a szakértők megnevezték a legjobb kötvényeket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:59
A globális kötvénypiacokon tapasztalható drasztikus hozamemelkedés teljesen átírja a befektetési szabályokat, komoly nyomás alá helyezve a hosszú lejáratú papírokat és a részvénypiacokat. Az SPB Befektetési Zrt. szakértője szerint ebben a bizonytalan környezetben most a rövidebb futamidejű instrumentumokkal lehet stabilizálni a portfóliókat. De melyek most a legvonzóbb dolláros, eurós és forintos lehetőségek, és miért válhat Kína a meglepetésszerű menekülőúttá?
Állampapír / Kötvény Öt kérdés a magyar állampapírokról – hogy ne legyenek álmatlan éjszakáink
Eidenpenz József | 2026. szeptember 20. 11:47
Az állampapírok továbbra is az egyik legjobb eszköznek számítanak az infláció elleni harcban, és a vásárlóik köre folyamatosan bővül. A kisbefektetők általában ugyanazokat a kérdéseket teszik fel újra és újra. Biztonságos? Kifizetődő? Rövid távra is jó?
Állampapír / Kötvény A Kincstár elárulta: ennyi pénzt tartunk állampapírban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 12:51
Tovább erősödik a Magyar Államkincstár szerepe a hazai megtakarítási piacon: az állampapír-befektetéssel rendelkező ügyfelek száma meghaladta az 1,2 milliót, a Kincstárnál tartott állampapír-állomány pedig túllépte a 11 ezer milliárd forintot. Az eredmények visszatükrözik az ügyfelek bizalmát az állampapír-befektetések és a Kincstár által nyújtott korszerű, online is elérhető szolgáltatások iránt.
Állampapír / Kötvény Fordulóponthoz érkeztünk, szétváltak az állampapírhozamok Magyarországon
Eidenpenz József | 2026. szeptember 9. 10:29
Válság, válság, válság – hangzik a sajtóban. A rövid futamidejű magyar papírok kamatait még lefelé húzzák a kamatcsökkentési várakozások, a hosszabb kötvények hozamaiban azonban egyre inkább a nemzetközi események és a hazai kockázatok tükröződnek. Ez fontos figyelmeztetés lehet, a lakossági állampapíroknál sem érdemes arra számítani, hogy a kamat örökké csökkenni fog.
Állampapír / Kötvény Egy új Lehman-válság jeges lehelete érződik
Eidenpenz József | 2026. szeptember 7. 14:31
Két-három évtizede nem látott szintre emelkedett a világ legnagyobb gazdaságainak állampapírpiaci hozamszintje, ami sokkal nagyobb probléma, mint korábban, mert most az adósságok mennyisége is nagyobb. Lassan az összes kiadás kamatokra megy el. Valakinek ezt meg kell fizetnie – lehet, hogy mi leszünk azok?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG