2p
Október 14-étől a forgalmazók lakossági állampapírt nem fogadhatnak el fedezetként semmilyen hitel-, kölcsön- vagy egyéb ügylethez (például lombardhitel, derivatív ügyletek).

Így reagál az Államadósság Kezelő Központ  (ÁKK) arra, hogy főként tehetősebb privátbanki ügyfelek több tíz- vagy százmilliós nagyságrendben vásárolhattak a Magyar Állampapír (MÁP) Pluszból szuperkötvényből, amit aztán fedezetként felajánlva úgynevezett lombardhitelt vettek fel a bankjuknál, amiből újabb kötvényeket vásároltak.

Az ÁKK lapunkhoz eljuttatott indoklása szerint "a magyar állam, mint kibocsátó szándéka, hogy a lakosságnak szánt állampapírok kizárólag a tényleges megtakarítással rendelkező magánszemélyek számára biztosítsák a kiemelkedő kamatozást", hozzátéve, ezzel a kibocsátó, azaz az állam érdekeit is védik. A szerződési feltételeknek való megfelelést az ÁKK Zrt. ellenőrzi.

A tiltással most beszüntetendő trükk lényege röviden az, hogy egyesek jegyeztek az évi közel 5 százalékos kamatozású MÁP Pluszból, majd annak fedezetére felvettek hitelt - ezt hívják lombardhitelnek -, amelyből aztán ismét szuperkötvényt vettek. Lombardhitelt azonban a bankok nem mindenkinek nyújtanak - hitelintézetek többségének nincs is ilyen konstrukciója -, csak a privátbanki ügyfeleknek, méghozzá rendkívül kedvező áron, körülbelül évi 2 százalékos kamatra. Akiknek tehát mintegy 3 százalékponttal kisebb kamattal kell visszafizetniük e hitelt, mint amennyit kapnak a MÁP Pluszra.

A bankoknak is érdeke volt e biznisz, miután a MÁP Pluszos fedezet miatt gyakorlatilag kockázatmentesen kaphattak 2 százalék körüli kamatot a hitelük után, miközben a piacon általuk megvásárolható állampapírok kamata ennél lényegesen alacsonyabb, jóval 1 százalék alatti.

Arról, hogy ez a trükközés milyen méreteket öltött, csak becslések vannak, amelyek igencsak nagy sávban szóródnak. Vannak, akik szerint az eddig már 2000 milliárd forint értékben eladott MÁP Plusz-állomány alig 3-4 százalékát érinthette ez az ügyeskedés - ami azért így is 60-80 milliárd -, mások szerint azonban akár az egyharmadát, ami már egy masszívabb összeg,

Ez utóbbit valószínűsítheti a mostani tiltás jellege. Más kérdés, hogy ennél szofisztikáltabb megoldásra is sor kerülhetett volna, hiszen ezzel egy létező konstrukciót szüntettek meg a magyar piacon, büntetve azokat is, akik eddig nem trükközési szándékkal vettek fel állampapír-fedezetre lombardhitelt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Melyik állampapírunkat érdemes most lecserélni, és melyiket nem?
Eidenpenz József | 2026. április 24. 14:49
Sokat estek mostanában az állampapír-hozamok, már a választás előtt elkezdték és utána is folytatták, ráadásul sokan további hozameséssel számolnak. Ilyenkor több éves, fix kamatozású államkötvényeket érdemes vásárolni, de azért nem minden esetben. Némelyik régebbi, változó kamatozású kötvény is vonzó marad, nem biztos, hogy el kellene taszítani magunktól.
Állampapír / Kötvény Ilyet is rég láttunk: egymás kezéből tépik ki a magyar állampapírt a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 12:58
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Mi lesz veled, magyar állampapír?
Eidenpenz József | 2026. április 20. 05:55
A választások után kibontakozó eufória jókora hozamesést okozott a magyar állampapíroknál, ami előbb-utóbb a kisbefektetők megtakarításait is érinteni fogja. A további hozamesés is benne van a pakliban, több elemző számít erre, de hosszabb távon sok függ az ország, a költségvetés helyzetétől, az euróbevezetés felé tett lépésektől.
Állampapír / Kötvény Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
Privátbankár.hu | 2026. április 14. 12:17
A tőzsde kissé korrigált a hétfői eufória után, az állampapírokat viszont egymás kezéből tépték ki a befektetők, és jó sokat is fizettek értük. 
Állampapír / Kötvény Menekülni akar a magyar állampapírokból? De hogyan?
Eidenpenz József | 2026. április 10. 11:34
Háború itt, válság ott, se szeri, se száma a bizonytalanságoknak és kockázatoknak. Ezért sok kisbefektető kérdezi, hogy ha állampapírt vesz, és megunja vagy megijed, ki tud-e szállni, illetve hogyan. Áttekintjük, melyik állampapírfajtánál hogyan működik ez, de általában nagyon egyszerűen.
Állampapír / Kötvény Napokon belül új állampapír-sorozat jön
Privátbankár.hu | 2026. március 27. 19:33
Ötéves futamidejű, 2031-ben lejáró Magyar Állampapír Plusz sorozatot hoz forgalomba az ÁKK. Az első kamatperidóus túlnyúlik az egy éven, ezért 7,39 százalék tényleges kamatot fizetnek.
Állampapír / Kötvény Most csak tízmilliárd forinttal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt ismeretlenek
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 12:50
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 20 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
Állampapír / Kötvény Újabb óriási devizakötvény-kibocsátást hajtott végre a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. március 3. 13:30
Zárt körben értékesített az ÁKK, 6 százalékos kamatra.
Állampapír / Kötvény Csökkent az állampapír hozama
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 12:22
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.  
Állampapír / Kötvény Jó hír érkezett a lakossági állampapírokról
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 10:45
Az eddihóginél is biztonságosabb lesz az online állampapír-vásárlás a Magyar Államkincstárban: új védelmi elemekkel bővült a WebKincstár és a MobilKincstár alkalmazás február 26-tól.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG