2p

A koronavírus elleni oltás ingyenes, s a vakcinát az is megkapja, akinek nagyobb járuléktartozás miatt pénteken vagy később érvénytelenítik a TAJ-számát - közölte a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára a Magyar Nemzettel.

A csütörtöki lapszámban megjelent cikkben Izer Norbert elmondta, hogy az elmúlt fél évben mintegy 140 ezer ember jogviszonya rendeződött. Hozzátette: sokszor a külföldi munkavégzés okoz gondot. Péntekig bárki rendezheti a járuléktartozását - emelte ki.

Az Országgyűlés 2019-ben alakította át a társadalombiztosítás szabályrendszerét, a módosításokkal évtizedes problémák megoldására is kísérletet tett.

Az államtitkár úgy fogalmazott: az elmúlt fél év bizonyította, hogy ezen erőfeszítések nem voltak hiábavalók. A tavalyi esztendő közepe óta nagyjából 140 ezer olyan ember helyzete tisztázódott, aki korábban nem fizette rendesen a társadalombiztosítás ellátásának igénybevételéhez szükséges közterheket. Az érintettek többsége azóta rendezte tartozását, így ők minden további nélkül hozzájutnak az ingyenes állami egészségügyi ellátáshoz - közölte Izer Norbert.

A szabályváltoztatás óta nemcsak az számít, hogy valakinek van-e elmaradása, hanem az is, hogy mennyi. Ha egy magánszemély több mint 6 havi tartozást halmoz fel egészségügyi szolgáltatási járulékból, akkor érvénytelenné válik a társadalombiztosítási azonosító jele, vagyis a TAJ-száma. Ez azt jelenti, hogy többé nem veheti igénybe ingyenesen az állami egészségügyi szolgáltatást.

Az államtitkár elmondta, hogy a járulék havi összege 8 ezer forint, tehát az új szabály mindazokat érinti, akiknek az elmaradása meghaladja a 48 ezer forintot. A legutóbbi adatok alapján nagyjából 70 ezer emberről van szó.

Izer Norbert szerint ugyanakkor könnyű elkerülni a kedvezőtlen következményeket: elegendő az összeg egy részét rendezni, vagy jelezni, hogy nehézséget okoz a fizetés. Az államtitkár arról is beszélt, hogy az érintettek közül sokan hosszabb ideje külföldön élnek, csak ezt eddig, bár kellett volna, nem jelentették be.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Őrökkel figyelteti a kórházakat Hegedűs Zsolt májustól
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 16:53
Hamarosan érkezik a Semmelweis Rend.
Közérdekű Ráakadtak – budai ház aljában parkolnak Somlai Bálint luxusautói
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 15:51
Egy pillanatt alatt összejött a több száz millió forintos összérték. 
Közérdekű Magyar Péter húga kiszáll a következő évekre
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 15:12
Újabb bejelentést tett Magyar Péter, sógora és húga miatt is.
Közérdekű Megtámadták a magyar újságírók szervezetének felületét
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 13:16
A kibertámadásról péntek napközben érkezett hír, de az még tegnap történt.
Közérdekű Magyar Péterék visszautalnak 100 milliót Wáberer Györgynek
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:24
Tévés nyilatkozatban közölte a nagyvállalkozó, hogy nem kevés pénzzel támogatta a Tisza pártot.
Közérdekű Bérjegyzékek és szerződések is: 15 millió fájl került ki a Mediaworks rendszereiből
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:04
Adatlopás útján szerezte meg majd publikálta ezeket egy erre szakosodott szervezet.
Közérdekű Azbesztszennyezés: azonnali, országos lépésre szánta el magát a leköszönő kormány
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 08:34
Megérkezett az egyik utolsó rendeletgyűjtemény az Orbán-kormánytól. Súlyos ügyben hoztak azonnali döntést.
Közérdekű Drágul a tankolás a hosszú hétvégére
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:32
Nem indul jól a május a gépjárművezetők számára: a munka ünnepén tovább emelkednek az üzemanyagárak a hazai töltőállomásokon.
Közérdekű Újabb bejelentés az Alditól: megint olcsóbb lett a bevásárlás
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 11:50
Folytatódik a kiskereskedelmi árháború: az ALDI Magyarország egy héten belül másodszor nyúlt az áraihoz. Áprilisban így összesen már több mint 200 árucikk lett tartósan olcsóbb, ami a lánc állandó kínálatának csaknem tizedét érinti.
Közérdekű Ma eldőlhet az árréstop sorsa? – az Országos Kereskedelmi Szövetséggel tárgyal Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:20
Megkezdődtek a szakmai egyeztetések az Országos Kereskedelmi Szövetség és a hamarosan felálló új kormány illetékes miniszterei között a kiskereskedelmet érintő egyes kiemelt problémákról annak érdekében, hogy a fogyasztás érdemben növekedhessen, és a hazai beszállítók helyzete is javuljon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG