2p

Egy friss tanulmány szerint a vérnyomásukat otthon mérők egy elkerülhető hiba miatt hamis értékeket kaphatnak, és ezért kezelésük félrecsúszhat.

A magas vérnyomás az első azok között a kockázati tényezők között, amelyek a szív- és érrendszeri megbetegedésekhez vezetnek. Ezért kulcsfontosságú, hogy a veszélyeztetett emberek vérnyomásáról pontos adatokat szerezzenek a kezelésüket végző orvosok – írta az amerikai Consumer Reports fogyasztóvédelmi magazin egy különös felfedezés kapcsán.

A folyamatos adatgyűjtéshez célszerű, ha a páciensek megtanulják megmérni a vérnyomásukat, amit otthon is elvégezhetnek az erre szolgáló, jól ismert vérnyomásmérővel. Aki jól csinálja ezt, az komoly segítséget kaphat vérnyomásának kontroll alatt tartásához. Feltéve persze, hogy a készülék valós adatokat mutat.

Centik, százalékok, emberek

Egy friss tanulmány szerint az amerikaiak jelentős részénél nem ez a helyzet. Hiába mérik otthon vérnyomásukat, az adatok, amiket kapnak pontatlanok, mivel mérőjük standard mandzsettával működik. Így nevezik a szerkezetnek azt a részét, amit a karra kell csatolni, hogy felfújásával ellennyomást teremtsenek a vérnyomásnak. Az előbbi tükrözi az utóbbit.

Hibázni is lehet a vérnyomásmérésnél
Hibázni is lehet a vérnyomásmérésnél
Fotó: Pixabay

A szabvány szerint 42 centiméter hosszú felcsavarandó mandzsetta az USA lakóinak 6,4 százaléka esetén túl kicsi. Ez 16,5 millió embert jelent, akiknek kétharmada szenvedhet magas vérnyomástól. Az afroamerikaiak esetén 11,8 százalék azok aránya, akik esetén a standard mandzsetta nem megfelelő a vérnyomásuk pontos megméréshez. Ráadásul ebben a népességben nagyobb valószínűséggel fordulnak elő olyan emberek, akiknek túl magas a vérnyomása.

A félremérés nem játék – mondják szakértők. Aki a megfelelőnél kisebb mandzsettát használ, annak magasabb értékeket mér a vérnyomásmérője. A standard és a nagy méretű mandzsetta esetén öt pont, a sztenderd és az extra nagy esetén 20 pont lehet az eltérés. A téves adatok félrevezetik az orvosokat, akik félrekezelhetik pácienseiket. A megoldás egyszerű: vásárlás előtt tájékozódni kell arról, milyen vérnyomásmérőre van szükségünk.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Orbán Viktor megint nekiment a bankoknak, miközben tárgyal velük
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 08:45
A kormányfő a Kossuth Rádióban beszélt péntek reggel.
Közérdekű Véget ért a Napenergia Plusz program, megvannak a nyertesek
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 09:42
Nem maradt döntésre váró támogatási kérelem a családokat a modern napelemes rendszerek telepítésében támogató kiíráson, befejeződött a pályázatok elbírálása a Napenergia plusz programban – jelentette be a hivatalos Facebook-oldalán csütörtökön az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Közérdekű Itt a következő magyar, aki Kapu Tibor nyomdokaiba lép
Herman Bernadett | 2025. július 17. 06:35
Nagy László 100. születésnapjára bocsát ki ma emlékérmét az MNB. 
Közérdekű Az MNB-től keresik ? Csak óvatosan!
Privátbankár.hu | 2025. július 15. 10:58
Figyelmeztetést adott ki a Magyar Nemzeti Bank.
Közérdekű Heves viharok után – mit kell tudni a kárrendezésről?
Izsó Márton – Bocskai István | 2025. július 13. 10:28
A Klasszis Podcastban Leleszi Lászlóval, a Hungarikum Alkusz kárrendezési igazgatójával beszélgettünk a legfontosabb tudnivalókról.
Közérdekű Most éppen járnak a repülők, de indulás előtt tájékozódjanak
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 12:50
Menetrend szerint, késések nélkül, a normál rendben történik az utasforgalom a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren jelenleg. A repülőteret 10 óra környékén újabb heves esőzés érte el, de a jelenlegi zivatar nem okoz fennakadást a forgalomban. Azért érdemes indulás előtt tájékozódni.
Közérdekű Itt a friss lista: ezek a vonatok nem járnak ma
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 07:05
Számos vonalon pótlóbuszok járnak ma a vonat helyett. A Balaton elesett, de Szentrendére sem megy ki a HÉV. 
Közérdekű Lázár János fegyverszünetet kér a vihar miatt
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 06:25
Minden közlekedési eszközt és pályát érintett a vihar, a közutat, a vasutat, a repülőteret és számos utat le kellett zárni, a repülőtér forgalmát ideiglenesen fel kellett függeszteni, de emberi egészségben nem esett kár – mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalára hétfőn este feltöltött videóban.
Közérdekű Megindokolták: ezért ússzák meg a bírságot a budapesti Pride felvonulói
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 18:57
Félrevezetésre hivatoznak.
Közérdekű Bejelentették: itt vannak a 3 százalékos hitel részletei
Privátbankár.hu | 2025. július 3. 10:25
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón mondta el, kik és hogyan vehetik igénybe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG