2p

Januárban 10,4 százalékkal nőtt a bruttó átlagkereset, a reálbér 17 hónapja emelkedik, hívta fel a figyelmet a tárca.

A Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint 2025 januárjában a bruttó átlagkereset 668 100 forint volt, ami 10,4 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A reálbérek 4,6 százalékkal emelkedtek, és a közlemény szerint a reálkeresetek immár tizenhét hónapja folyamatosan nőnek.

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a kedvező bérdinamika és a kormány vásárlóerőt növelő intézkedései miatt „a családok is egyre több pénzből tudnak gazdálkodni.” A közlemény hangsúlyozza, hogy a foglalkoztatottság is magas: 2010-hez képest ma már közel 4,7 millióan dolgoznak Magyarországon, ami egymilliós növekedést jelent. Az átlagbér több mint háromszorosára, a minimálbér négyszeresére emelkedett.

Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár úgy fogalmazott: „a dinamikus reálbéremelkedés hatására láthatóan kezd visszaállni a lakosság bizalma”. Példaként a kiskereskedelem bővülését, a lakossági hitelezés élénkülését, a lakás- és autópiac felfutását, valamint a hazai turizmus év eleji eredményeit említette.

A közlemény szerint a kormány célja, hogy a minimálbér 2027-re 40 százalékkal, a nettó értékét tekintve 1000 euróra, az átlagkereset pedig 1 millió forintra nőjön. A hároméves bérmegállapodás a 21 pontos Új Gazdaságpolitikai Akcióterv része.

A kabinet továbbra is lépéseket tesz a családok anyagi helyzetének javítása érdekében, ideértve az adócsökkentési programokat és a személyi jövedelemadó-mentességet a három- és kétgyermekes anyák számára. A kormány a kereskedelmi szereplők árazási gyakorlatával szemben is fellépett: 30 alapvető élelmiszerkategóriában árréscsökkentést vezetett be, amelynek hatására az érintett termékek átlagosan 17,7 százalékkal lettek olcsóbbak, áll a közleményben. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Itt a bejelentés: ennyivel drágulnak az autópálya-matricák
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:18
Borsodban különösen fájhat jövőre matricát venni, de az M1-en továbbra is kedvezményesen lehet állni a dugóban.
Közérdekű Óvadékkal sem szabadulhat Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:50
A végzés ellen mindhárom gyanúsított és a védőik jelentettek be fellebbezést.
Közérdekű Reagált Surányi György az ügynökvádra
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:50
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke arra reagált, hogy hálózati személyként szerepel az ügynökaktákban.
Közérdekű Jó hír jött a kutakról
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:56
A kőolaj világpiaci árának csökkenése is segíti a benzin árcsökkenését. A gázolaj viszont nem megy lejjebb.
Közérdekű Nyilvánosak az ügynökakták – az első percekben túlterhelt volt az oldal
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:33
Magyar Péter miniszterelnök az Állambiztonsági Szolgálati Történeti Levéltárából bejelentkezve azt mondta, hogy az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány.
Közérdekű Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:06
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
Közérdekű Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:13
Az Országgyűlés pontot tett az ügy végére, eldőlt szenteste napjának sorsa.
Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
Közérdekű Hivatalos: máris fontos irat jelent meg az Alkotmánybíróság új elnökéről
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:42
Hétfőn késő este jelentek meg a részletek Sonnevend Pál megválasztása ügyében a hivatalos közzétételi helyen.
Közérdekű Elkezdődtek a sorsdöntő tárgyalások a közmédiánál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:12
A közmédia november 2-án megkezdte a tárgyalásokat a munkavállalói képviselőkkel a csoportos létszámcsökkentésről. Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint. Ez egy keretszám, a végleges létszám a most induló egyeztetés eredményétől függ. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG